Puskás Aréna: Mi, magyarok a futballra születtünk – Mészöly Kálmán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.14. 21:31
Az új Puskás Aréna felépülése azt bizonyítja, hogy a labdarúgás nem halt meg Magyarországon – mondta a 61-szeres válogatott Mészöly Kálmán az M4 Sportnak adott exkluzív interjújában.

A 78 éves legendás sportember szerint jövő kedden nagyon nehéz dolga lesz a nemzeti csapatnak Cardiffban, amikor Wales vendégeként lép pályára az Európa-bajnoki selejtezősorozat utolsó fordulójában, ugyanakkor Mészöly annak a reményének adott hangot, hogy addigra minden tekintetben összeáll a magyarok játéka.

„Ma is vannak Magyarországon tehetséges játékosok, de még többnek kellene lennie, mert mi, magyarok a futballra születtünk, akármit mondanak” – jelentette ki az 1964-ben Európa-bajnoki bronzérmes korábbi labdarúgó, aki szövetségi kapitányként 61 alkalommal vezette a magyar válogatottat.

Mészöly azt kívánta a nemzeti együttes tagjainak, hogy minél több világeseményre jussanak ki, mert mint mondta, „másképpen nem jegyzik a játékosokat nemzetközi szinten”.

Az új Puskás Aréna nyitóünnepségére pénteken 17.30 órakor kerül sor, 19 órától pedig Uruguay ellen játszik felkészülési mérkőzést a válogatott.

 

Legfrissebb hírek

NS-születésnap: Gellei Imrét a kormányfő is felköszöntötte

Magyar válogatott
2025.04.07. 21:23

Dupla Tízes: realitás vagy a Marco Rossi-éra mélypontja a válogatott szereplése? 

Magyar válogatott
2025.03.24. 18:48

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Koszorúzás az MLSZ centenáriumi emlékművénél az 1000. válogatott meccs után

Magyar válogatott
2025.03.22. 13:38

Puskás-est az Arénában

Képes Sport
2025.03.22. 08:56

Szemlét tartott Budapesten az UEFA a BL-döntő miatt

Bajnokok Ligája
2025.02.11. 19:10

„Jóval nagyobb katasztrófa is történhetett volna” – Schmidt Ádám a tűzről a Puskás Arénában

Magyar válogatott
2025.02.07. 11:23

Eldőlt, mikortól lehet jegyet venni a törökök elleni hazai NL-meccsre

Magyar válogatott
2025.02.05. 09:43
Ezek is érdekelhetik