Lassan, de biztosan – Thury Gábor jegyzete

Kezdjük a futballév értékelését egy egyértelműen pozitív eseménnyel: november 15-én felavatták a Népstadion utódát, a Puskás Arénát. Az évértékelőben (13–16. oldal) nem egy vélemény emeli ki a stadionavatót, mint a honi labdarúgás idei fő aktusát. Ez igaz is, az Uruguay elleni nyitó mérkőzés szurkolói élőképét idézzük: két stadion, egy legenda, egy újabb történet kezdete… Ne hallgassuk el, hogy 1953-ban az Aranycsapat a világ élvonalához tartozott, a Rákosi-rendszer stadiont épített, hogy az együttes méltó körülmények között és nagy számú szurkoló előtt játszhasson – nem mellékesen azért, hogy a szocialista sport felsőbbrendűségét hirdesse –, míg most a világszínvonalú stadionnak ahhoz kell segítenie labdarúgóinkat, hogy az újabb történet minél előbb elkezdődjön.

A nagy kérdést persze nem lehet kikerülni, s ezt egykori válogatottjaink is pedzegetik. Vajon már nyáron, a 2020-as Eb-részvétellel elkezdődik az újabb történet vagy várni kell? Vannak, akik szerint jottányit sem javult futballunk, van, aki előrelépést lát, Csank János szerint nincs visszaesés, de előrelépés se. Nos, ha ezt válogatott szinten nézzük, igaza van, mert az Eb-selejtezőn csoportunkban végül is a negyedik helyen végeztünk úgy, hogy a negyedik kalapból sorsoltak minket, tehát eleve erre a helyre voltunk „belőve”. Igen ám, de csak akkor léphetünk előre, ha felülmúljuk az előzetesen várt eredményt, s nem egyszer, nem kétszer, hanem rendszeresen. Ha ezt nem tudjuk megtenni, legfeljebb addig jutunk, hogy az utolsó csoportmérkőzésen is volt, van esélyünk az Eb-részvétel kiharcolására.

A Ferencváros esetében más a megközelítés: a tény hasonló, vagyis az utolsó csoportkörben is volt sansz, hogy a zöld-fehérek az Európa-liga egyenes kieséses szakaszába jussanak, mégis ezt szinte mindenki bravúrként értékeli. S így is van, mert labdarúgásunk jelenlegi helyzetében a csoportszereplés elérése a realitás, már az ott szerzett hét pont is túlszárnyalt minden várakozást. S ez azért mégiscsak előrelépés.

Nagy kérdés, hogy a Fradi európai barangolása magával húzza-e a többi együttest, és az is válaszra vár, miért nem robbannak be tehetségek a honi élvonalba. Mindent egybevetve: van fejlődés, de annyira vágyunk a jobb szereplésre, hogy a javulás üteme lassúnak tűnik. Haladunk, erre mondják, lassan, de biztosan.