Döntetlen Jugoszláviával – öt újonccal a kezdőben!

A csehszlovákok elleni marseille-i kudarcot (1969. december 3., 1:4) követően első ízben nem jutottunk ki a labdarúgó-világbajnokságra. Négy nappal később csupán ezer néző ment ki a Népstadionba a Bp. Honvéd—FTC (5:2) bajnokira. December 12-én és 13-án a Népsport beszámolt az egyesületi edzők és vezetők konferenciájáról, amelyen megfogalmazták futballunk hibáit: „Lemaradás erőnlétben és technikában (...) Edzésmódszerünk nem felel meg a kívánalmaknak” – vonta meg a konklúziót a szaklap, nem elhallgatva, hogy első osztályú csapataink zöme csupán négyszer edzett hetente. „Még nagyobb baj volt, hogy a munka intenzitása is csökkent.” Albert József, a Haladás edzője szóvá tette, hogy labdarúgói megkérdőjelezték a futás szükségszerűségét. Amikor játékosainak sulykolta, hogy megfelelő futómennyiség nélkül nem lehet eredményt elérni, azt a választ kapta: „Na és, legfeljebb kikapunk.” Másnap Borbély Pál, egykori főszerkesztőnk a sportág egyik másik rákfenéjéről is írt: „Rengeteg volt a százszázalékos pontossággal megjósolható döntetlen vagy győzelem. A bajnokság tisztátalansága szoros összefüggésben van válogatottunk bukásával, hiszen aki hét közben erőfeszítés nélkül kapja, illetve adja a pontokat, az egyik napról a másikra képtelen helytállni idegtépő küzdelemben.” A Népsport (már 1970 telén) az átigazolások terén is felfedte a problémákat: „Az a fogalom, hogy lakás, csak úgy röpköd a levegőben. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a még semmit se bizonyító játékos számára valamelyik tanács irodájából kihozzák az ajtókulcsot.”

Egy héttel a 4:1-es vereséget követően összeült a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége, a fő témát a bajnokság őszi-tavaszi rendszerre áttérése jelentette. Az átállás miatt 1970 tavaszán egyidényes bajnokságot rendeztek, amelyben bajnokot hirdettek (A- és B-csoportban 8-8 csapat játszott, a két csoportelső mérkőzött a bajnoki aranyéremért), viszont kieső és feljutó sem volt. A testület ekkor fogadta el az európai tanulmányútra készülő Sós Károly szövetségi kapitány jelentését, amelyben a szakvezető a felmentését kérte a válogatott éléről. Réti Anna a Képes Sportban megjelenő interjújában elmondta, hatalmas hibát követett el, amikor nyolc év távollét után – az NDK szövetségi kapitánya volt – itthon elvállalta a tisztséget. Nem ismerte a honi futballélet szereplőit, elmondása szerint félreismerte őket: „Beállítottam olyan játékost, akiről feltételeztem annyi vagányságot, dacot, akarnokságot, hogy három, nézőtéren eltöltött válogatott mérkőzés után bizonyítani akar. Nem akart.” Tegyük hozzá: Sós újévkor mindössze három üdvözlőkártyát kapott volt játékosaitól...

A szövetségben nem csak az elnökség ülésezett, az edzők négyórás tanácskozáson vettek részt, amelyen Pálfai János szakfelügyelő kifejtette, „ma már sokat emlegetett technikai fölényünknek se híre, se hamva”. Ezt dr. Lakat Károly ezzel egészítette ki: „A jelenlegi munka valóban elégtelen.” Baróti Lajos, az Újpesti Dózsa trénere elismerte a szakemberek hibáit, ám a legnagyobb problémának a bundázást tartotta. „Elég, ha egy hozzáértő ember végignézi a mérkőzéseket, s kinyitja a szemét. A visszaesés egyik fő okát a bundamérkőzésekben látom, mert ez a halála a versengésnek.” Az MLSZ újdonsült elnöke, dr. Terpitkó András az 1970. február 28-án az NS-ben megjelent interjúban elmondta, a meccsek tisztasága terén látja a legnagyobb gondot, A Képes Sport nála is keményebben fogalmazott a bundázással kapcsolatban: „Itt ugyanis arról van szó, hogy azért fizetnek pénzt játékosoknak, csapatoknak, hogy ne fejtsék ki igazi képességeiket, »feküdjenek le«, csapják be a közönséget, a totó fogadóit, hamisítsák meg a bajnokság eredményét. Az MLSZ tehetetlensége ebben a kérdésben egyenesen elképesztő.”

Közben azért futballozni is kellett. A Sós Károly helyére 1970 januárjában érkező szövetségi kapitány, a Zuglói MADISZ egykori futballistája, Hoffer József -- civilben az MTI sportosztályának vezetője volt – jól ismerte a hazai utánpótlást. A válogatott az év első meccsére, Jugoszlávia ellen készült. Hoffer 18 játékost hívott meg 10 egyesületből a keretbe, a marseille-i találkozót a pályán töltők közül mindössze hárman kaptak meghívót (Bene Ferenc, Fazekas László és Halmosi Zoltán). Kihagyta viszont többek között Mészöly Kálmánt, Göröcs Jánost, Farkas Jánost, Ihász Kálmánt. Utóbbi az NS-ben elmondta, amikor a kerettag Bánkuti István sérülése után Hoffer húsvéthétfőn azzal hívta fel telefonon, hogy vállalná-e a játékot a jugoszlávok ellen, nemmel válaszolt. A 27-szeres válogatott (többször már nem húzta fel a nemzeti mezt) azzal indokolta távolmaradását, hogy tavaszi formája nem megfelelő, a cikk a háttérben inkább sértődöttséget sejtetett... A Tatabánya kapusa, a márciusban a Népsporttól 8-as átlagosztályzatot kiérdemlő Rothermel Ádám viszont várta a „próbatételt” (csak később mutatkozott be a legjobbak között), a Csepel jobbhátvédje, Vellai István ugyancsak azért izgult, hogy „átlépi-e a válogatottság küszöbét”. Átlépte.

A közönség pedig kezdett visszatalálni a futballhoz. A félidényes bajnokság B-csoportjában áprilisban a Fradi visszavágott a Honvédnak (1:0), de ami ennél is fontosabb, a Népstadionban 50 ezren látták a találkozót. Érdekesség, hogy a tartalékok meccsén (kétezer néző előtt) pályára lépett a koppenhágai sérüléséből felépülő Albert Flórián, a tarcsi az ő góljával nyert 1:0-ra.

Borbély Pál beszélgetése Hoffer Józseffel április 4-én jelent meg az NS-ben, a kapitány dohogott, hogy csapatát nem mindig szeretettel vették körül: „Nem mindenütt fogadták úgy a csapatot, mint ahogy ezek a fiúk megérdemelnék. A bekiabálásokra gondolok. Marseille óta az emberekben kavarognak az érzelmek, s nem mindenki tudja, érti, hogy ezeknek a játékosoknak a többsége még áttételesen sem okolható.” Hozzátette: „Úgy kell készülni, játszani, hogy az emberek újra szeressék, féltsék a válogatottat!” Kitért Ihász lemondására is, amit elfogad, de megérteni nem tud. Különösen azért sajnálja, mert a fiatalok mellé elkelne néhány rutinos futballista is. A beszélgetésből az is kiderült, a kapitány titkosította a telefonszámát: „Úgyis rossz alvó vagyok, nem szeretnék éjszaka vitatkozni tréfás kedvű emberekkel.” Az ellenfél, a jugoszláv kapitány, Rajko Mitics nyilatkozatára úgy reagált, megérti kollégája magabiztosságát, hiszen már két éve kialakult csapata van. Míg április 8-án, a mieink edzőmérkőzésen Szegeden 8:1-re legyőzték a Szegedi Dózsát, a jugoszlávok Szarajevóban 1:1-es döntetlenre végeztek Ausztria ellen. A találkozó előtt Szűcs László a Képes Sportba többek között ezt írta: „Ilyen bátor és határozott fiatalításra pár hónappal ezelőtt aligha gondoltunk volna. Tény viszont, hogy a keret tagjai szeretnek és tudnak futballozni.” Az azért érdekes lehetett, amikor az együttest Szegedről Belgrádba szállító buszra felszállt egy vámtiszt, és megkérdezte:„A nagycsapat mikor érkezik?” Csak akkor esett le neki a tantusz, amikor Benét meglátta az egyik ülésen...

Borbély Pál Belgrádból küldött tudósításában kifejtette, hazai környezetben a jugoszlávok az esélyesek. Ugyanakkor: „Ebben a fiatal csapatban sok fantázia van, képes a küzdelemre, képes arra, hogy valóban fejlődjön. Ha ez a gárda együtt marad, és megőrzi azokat az emberi erényeket, amelyek jelenleg jellemzik, megnyugodhatunk – ami a jövőt illeti.” A 2:2-re végződő mérkőzésen Fazekas fejesből szerzett vezetést, a jugók egyenlítését Páncsics Miklós öngólja hozta. A második félidei hazai vezetésre pedig Bene válaszolt hatalmas szabadrúgásgóllal. Együttesünkben hét újonc szerepelt (öt a kezdőcsapatban), egyedül Benének volt tíznél több válogatottsága (39). „A belgrádi 2:2 jó alap lehet a további előrelépéshez – írta a szaklap. Halmosi „nagy területen játszott, keményen ütközött, ügyesen cselezett. Igyekezett a megszerzett labdákból akciót indítani.” Somogyi „az első félidőben a magyar csapat legjobbja volt. Érezte a tempót, jól lépett közbe, olykor látványosan is szerelt.” „Fazekas volt a legmozgékonyabb támadó. A vékonydongájú csatár ezúttal bejátszotta a pályát, nem ragaszkodott posztjához.” Hoffer így értékelt: „A testi erő kihasználásában, a labdáért való közelharcban, az emberfogásban jobbak voltak a vendéglátók. A mieink óriási lelkesedése, akaratereje és küzdeni tudása minden dicséretet megérdemel.” Bene Ferenc véleménye: „Úgy érzem, becsülettel küzdöttünk és feltétlenül rászolgáltunk a döntetlenre.”

„Ez a csapat többre képes – állapította meg értékelésében Borbély Pál, a KS-ben Szűcs László azt írta: „Az újoncok jól vizsgáztak.” A KS kiemelte: „Bizonyára odahaza is mindannyian örülnek a döntetlennek, amely elindítója lehet labdarúgásunk újbóli felemelkedéséhez.”

Az Eb-selejtezőben Norvégia, Franciaország és Bulgária várt a magyar válogatottra. Hoffer József jött, látott – de a sorozatot már Illovszky Rudolffal a kispadon fejezte be a válogatott...

Emlékeztető
Jugoszlávia—Magyarország 2:2 (1:1)
1970. április 12., Belgrád, JNA-stadion, 10000 néző, vezette: Marschall (osztrák)
Jugoszlávia: Mutibarics—Tesan, Paunovics, Holcer, Gracsanin – Pirics (Jerkovics, 46.), Sztepanovics – Mujkics, Bajevics, B. Djordjevics, Dzsajics
Szövetségi kapitány: Rajko Mitics
Magyarország: Tamás – Vellai, Páncsics, Vidáts, Fejes – Halmosi, Somogyi (Karsai, 46.) – Pusztai, Fazekas, Bene, Dunai II (Máté, 70.)
Szövetségi kapitány: Hoffer József
Gólok: Fazekas (17.), Páncsics (öngól, 32.), Gracsanin (48.), Bene (74.)