„Ez a csapat nem kapott volna Marseille-ben négy gólt!”

Az idegenbeli döntetlent a közvélemény inkább sikerként könyvelte el. A Népsport szakírója, Borbély Pál hangsúlyozta: „A belgrádi 2:2 jó alap lehet a további előrelépéshez”, más kérdés, hogy az újságíró hozzátette: „Ez a csapat többre képes.” A Képes Sport is inkább dicsért: „Az újoncok jól vizsgáztak.” Tény, Hoffer József szövetségi kapitány első válogatott mérkőzésén hét futballistánk esett át a tűzkeresztségen – öten a kezdőcsapatban. Nem véletlenül mondta a Hoffer mellett tevékenykedő Kapocsi Sándor: „Ha valaki a mérkőzés előtt biztosított volna, hogy döntetlen lesz az eredmény, madarat lehetett volna fogatni velem...” Elsősorban játékosaink küzdőképességét, akaraterejét, fegyelmezettségét emelte ki, ugyanakkor nem tagadta, hogy kiütközött fiatal együttesünk rutinhiánya. „Látjuk a hibákat, tudjuk: nem lehetünk elégedettek.”

A szakember nem látott okot, hogy a lengyelek elleni felkészülésen változtasson a stáb, hozzátette, a jövőben nem szóban elemzik a bajnoki mérkőzéseket, hanem írásban, mondván, „a szó elszáll, az írás megmarad, s ez a tény nagyobb felelősséget jelent”.

A Magyar Testnevelési és Sportszövetség (MTS) agitációs és propagandaosztálya a belgrádi mérkőzést követően százfős (84 férfi, 16 nő) közvélemény-kutatást készített, 48-an jónak tartották ez eredményt, de 68 voksoló közepesnek ítélte a mutatott játékot, az egyéni teljesítmények alapján Halmosi, Páncsics, Bene volt a sorrend a mieinknél. Az MTS azt a következtetést vonta le, „a közvélemény elnéző és a fiatal csapattal szemben a reálisnál több gesztusra is hajlandó”, és Hoffer József is élvezi a bizalmat. Hoffer egyébként az alakuló válogatott legnagyobb problémájának tartotta egy vezéregyéniség hiányát, aki „megszerzett tapasztalatával (...) feltételezhető nyugalmával és a játékot szervező képességével át tudná segíteni a gárdát a kezdés nehézségein”. Ilyen jelölt azonban nemigen akad, szögezte le a Népsport, ám Borbély a közösségi szellemet emelte ki, labdarúgóink örömmel jönnek a válogatottba, nem azt firtatják, hogy érdemes-e... Példának Pusztai László nyilatkozatát emelte ki: „Nem vagyok született tehetség. Amit tudok, sok-sok fáradsággal tanultam meg (...) még soha nem készültem ilyen boldogan, lelkesen mérkőzésre!” A jugoszlávok és a lengyelek elleni találkozók között az NS az egyidényes bajnokság félidejében megállapította: „Az igyekezet, a jobb felkészülés nyomán nagyobb a mérkőzések irama, jobb a játékosok állóképessége. Mindez persze nem adhat okot elégedettségre. Nagy a lemaradásunk viszont technikában, fejjátékban, támadójátékban messze vagyunk még attól, amit ötletes, kombinatív, korszerű labdarúgásnak neveznek.”

A felkészülés jegyében a válogatott keret a Fősped Szállítók ellen győzött 3:1-re, a Czabán Samu téri pályára 6000 néző ment ki, ám „döcögött a csapatjáték”. A magyar–lengyel előtti bajnoki fordulóban április 26-án koppenhágai sérülése után először lépett pályára Albert Flórián, a Salgótarján ellen 2:0-ra megnyert találkozón az NS 7-esre értékelte a teljesítményét. A válogatottban a jugoszlávok elleni kerethez képest annyi változás történt, hogy Máté János helyett Kocsis Lajost hívta be a kapitány. Az ellenfél Moszkvában legyőzte a mexikói vb-re készülő szovjet válogatottat, a Szovjetszkij Szport a két szélsőről áradozott: „Csodáltuk Kozerski és Gadocha játékát. Igazi szélsők, élvezet volt kísérni minden megmozdulásukat.” Csapatunk április 29-én 3:1-re verte meg a szentendrei Kossuth KFSE együttesét, a mérkőzést „gyenge játék és ideges hangulat” jellemezte. A közönség ki is kezdte fiainkat, az NS-nek ez nem tetszett: „Jóllehet gyengén játszott a válogatott keret, de amit a hazai közönség művelt, a játékosok nem érdemelték meg. Fújoltak, gúnyoltak, sértegették a keret tagjait.” Legjobbjainkkal egy napon lépett pályára a Górnik Zabrze a Manchester City ellen a KEK-döntőben, a Lengyel Kupa-győztes 2:1-re kikapott, a csapatban játszott Stanislaw Oslizlo, Jerzy Gorgon, Zygfryd Szoltysik, Jan Banas, Wlodzimierz Lubanski, ezért nem kaptak meghívót a Népstadionba készülő keretben. Kazimierz Deyna pedig fegyelmi ok miatt maradt ki. A lengyel együttes szövetségi kapitánya, Ryszard Koncewicz tartott a mérkőzéstől: „Mondhatják nekem, hogy ilyen meg olyan gyenge a magyar futball, ez egyáltalán nem nyugtat meg.”

Vellai Istvánt, Vidáts Csabát és Somogyi Józsefet viszont az nem nyugtatta meg, hogy Hoffer formahanyatlás miatt kihagyta őket a csapatból. Vidáts helyén beállósként a pécsi Konrád János személyében egyetlen újonc került be. Róla ez volt Hoffer véleménye: „A jövő embere. Szolid, szorgalmas, igen jó formában van, s nagyszerű csapatjátékos.” A jobbösszekötő helyén Kocsis Lajos visszakerült a csapatba, a kapitány azért vele kapcsolatban megjegyezte: „Nem elégszem meg azzal, ha csak egy-egy negyedórát játszik...”

Az NS a meccs előtt felteszi a kérdést: „Mit akar a szurkoló?” Mindezt annak kapcsán, hogy Hoffer csapata hazai bemutatkozásra készül. Borbély leszögezi, a legjobb szándék mellett is hosszú időre van szükség, hogy „látszata legyen annak, amit csinálni szeretnénk”, továbbá „próbáljunk meg kevesebb rutinnal és esetleg kevesebb tehetséggel, de több szívvel rendelkező fiatalokat harcba küldeni a magyar színekért”. A szakíró azért elismeri, „olyan feladatot kaptak, amelyre még nem értek meg”, ugyanakkor „hétről hétre csapatuk legjobbjainak bizonyultak”. Hoffer „egy pillanatig sem állítja, hogy telibe találta a jövő nagycsapatát, befejeződött a játékoskeresés munkája”.

Noha a cikk amellett foglalt állást, hogy „valamennyien akarjuk a megújhodást”, nagy kérdés, hogy a szurkolók mennyire tették ezt magukévá? Igaz, az időjárás egyáltalán nem volt tavaszias, de a Népstadionban mindössze 10 000 néző volt kíváncsi a két válogatott összecsapására. Pedig „jó teljesítménnyel, biztos győzelem” született, nem véletlenül jegyezte meg a szaklap, hogy ezt az eredményt és ezt a teljesítményt már jegyzik a nemzetközi labdarúgóéletben. A mieink közül Tamás Gyula, Halmosi Zoltán, Páncsics Miklós, Fazekas László és Karsai László tűnt ki leginkább, A Labdarúgás júniusi számában Halmosi ezt nyilatkozta a 2:0-ra megnyert találkozó után: „Én ennyi labdát még életemben nem adtam el. Nem értem, miért dicsérnek?!” A Videoton játékosa, Karsai – aki a Sunyi becenevet kapta az öltözői keresztségben – parádézott. „Némi meglepetésre 11-es számú mezben is jóval átlagon felüli teljesítményt nyújtott. Kissé visszavontam játszott, nem törekedett elfutásokra, hanem gyorsan leadta a labdát, rendszerint nagyon pontosan. Igyekezett gyorsan helyezkedni. Kitűnő beadásából született az első gól, a másodikat pedig ő lőtte.” Páncsics „nagy erőssége volt a csapatnak”, Tamás „nagyon magabiztos volt”, Fazekas „bátran harcolt, jól cselezett, néhány nagyszerű átadással is kitűnt”. Hoffer József szerint „jó volt, de remélem, még jobb is lesz a csapatjátékunk”. A vendégek szövetségi kapitánya, Koncewicz kijelentette: „Ez a csapat nem kapott volna Marseille-ben négy gólt!” Gadocha játékosainkról szólva azért megjegyezte: „Bátrak, kemények. De lehetnének gyorsabbak futásban és gondolkodásban is.”

Fejes Gábor a róla készült miniportréban elmondta, tisztában van vele, hogy az ő beválogatása a Hoffer-csapat egyik legnagyobb meglepetése, s a szurkolók sokat vitatkoztak, helye van-e a legjobbak között. Az őt ért kritikákra így reagált: „Azt nem tudom, leszek-e még harmadszor is válogatott. Szeretnék. Egy tény: ezt a kis kettest már nem lehet tőlem elvenni. Hát nem csodásan hangzik?”

Nos, Fejes Gábor Hoffer József kapitánysága harmadik meccsén is pályára lépett, más kérdés, hogy a svédektől a Népstadionban 2:1-re elvesztett találkozót követően többször már nem játszott a címeres mezben...

EMLÉKEZTETŐ
Magyarország–Lengyelország 2:0 (0:0)
1970. május 2., Népstadion, 10 000 néző, vezette: Riedel (NDK-beli)
Magyarország: Tamás – Noskó, Páncsics, Konrád, Fejes – Dunai III, Halmosi – Fazekas, Kocsis L., Bene, Karsai. Szövetségi kapitány: Hoffer József
Lengyelország: Szygula – Winkler – Stachurski, Strzalkowski, B. Blaut I, Anczok – Cmikiewicz, Bula – Kozerski, Jarosik, Gadocha. Szövetségi kapitány: Ryszard Koncewicz
Gólok: Fazekas (59.), Karsai (80.)