Válogatott: Fiola és Holender is az egységesség diadaláról beszélt

A történelem 36 esztendő elteltével ismételte önmagát. Mert azok után, hogy 1984. május 23-án a Norvégiával gól nélküli döntetlent játszó magyar válogatott kezdő tizenegyében az akkori szövetségi kapitány, Mezey György négy fehérvári futballistának – Disztl Lászlónak, Disztl Péternek, Csongrádi Ferencnek és Csuhay Józsefnek – szavazott bizalmat, 2020. november 18-án a Törökország elleni Nemzetek Ligája-találkozón Marco Rossi is négy fehérvárit vetett be az első perctől fogva: Nikolics Nemanja, Hangya Szilveszter és Loic Nego mellett Fiola Attilát. Amikor utóbbit, az immár 32-szeres válogatott védőt telefonon utolértük, és beszélgetésünket azzal indítottuk, hogy egy, a második Európa-bajnoki részvételére készülő labdarúgót keresünk, jókedvűen reagált.

„Hála az égnek, jó számot hívott  – felelte Fiola Attila.  – Azért necces volt. Miután az Izland elleni pótselejtezőn lecseréltek, a hajrában ültem a lelátón és a fejemet fogtam. Nem akartam elhinni, hogy elveszítjük a meccset. Az ellenfél tíz emberrel védekezett, és bár szorongattunk, nagy helyzetünk nem volt. Magamban imádkoztam: »Jóistenem, segíts meg bennünket egy góllal!« Percekkel később egyenlítettünk. Akkor már tudtam, meglesz a győzelem, mert az izlandiak láthatóan elfáradtak, volt, aki cserét kért közülük, más begörcsölt, minket viszont vitt a szívünk. S annál szebb befejezésről álmodni sem lehet, ahogy a mérkőzés véget ért. A históriás könyvek azt rögzítik, hogy Izland ellen vívtuk ki az Eb-szereplés jogát, ám a sikerhez az is kellett, hogy az azt megelőző öt meccsen jól teljesítsünk, kellő önbizalmat szerezzünk. Ha az első szeptemberi mérkőzésünkön nem nyerünk Törökországban, valószínűleg minden másként alakul. Az a győzelem többet ért három pontnál, erőt és hitet merítettünk belőle, onnantól fogva úgy voltunk vele, igenis elérhetjük azokat a célokat, amelyeket kitűztünk magunk elé.”

És tessék, a magyar válogatott az egymást követő második Európa-bajnokságra kvalifikálta magát, miközben a történelem a Nemzetek Ligájában is ismételte magát: a Marco Rossi vezette csapat ismét egy divízióval feljebb szerepelhet majd – az A-ligában, vagyis az elitmezőnyben.

„Amikor elkészült a sorsolás, nem gondoltam volna, hogy megnyerjük a csoportot – vallotta be a Mol Fehérvár FC hátvédje.  – Mégis az élen zártunk, és talán hozzátehetem, megérdemelten. Ami pedig az Eb-kijutást illeti: kicsit nehéz erről beszélnem, mert amit Franciaországban átéltem, egyrészről pályafutásom egyik legnagyobb élménye volt, másrészről az első csoportmeccsünk utolsó perceiben, az osztrákok ellen súlyos bokasérülést szenvedtem, és a torna véget is ért nekem. Életem formájában voltam, jó esélyem volt arra, hogy valamelyik magasan jegyzett bajnokságba igazoljak át. A sors akkor elvett tőlem valamit, és ha őszinte akarok lenni, az idő tájt nem hittem abban, hogy még egyszer pályára léphetek egy Eb-n. Az újabb kijutással azonban kvittek vagyunk a sorssal. Még úgy is, hogy a franciaországi sérüléssel hosszú kálvária vette kezdetét, hol műteni kellett a lábam, hol arccsonttörést szenvedtem. A kocka a tavaly szeptemberi barcelonai operáció után fordult. Noha azt megelőzően még azzal is riogattak, hogy ezen a szinten már nem biztos, hogy futballozhatok, végül jól alakult minden. Tízéves voltam, amikor a kétezres Eb-t rendezték, emlékszem, ültem a tévé előtt, szurkoltam a hollandoknak, és közben arról ábrándoztam, egyszer nekem is megadatik, hogy rangos tornán képviselhetem a hazámat. Azóta eltelt húsz esztendő, és belőlem előbb NB I-es, majd válogatott labdarúgó lett. Ez persze már tudatosult bennem jó ideje, de azt még mindig nehéz felfognom, hogy – ha minden jól megy – nem csak egyszer, kétszer is magamra ölthetem a címeres mezt Európa-bajnokságon.”

Holender Filip ugyanakkor „első bálozó” lehet. A 26 esztendős középpályás a 2016-os kontinensviadalon nem játszott, s ennek egyszerű a magyarázata: 2018. november 18-án mutatkozott be a válogatottban. Akkor már Marco Rossi irányította a nemzeti együttest, és hogy a szakember mennyire bízik benne, jelzi: mind a nyolc őszi meccsen bevetette.

„Óriási megtiszteltetés, hogy a nemzeti együttes tagja lehetek – jelentette ki a 14-szeres válogatott futballista, aki október elején szerződött a szerb Partizan Beogradhoz. – Minden meccs fontos, de ha a válogatottért küzdhetek, az egészen különleges. Izland és Szerbia ellen kezdőként, Törökország ellen csereként kaptam lehetőséget, a hat nap alatt lejátszott három mérkőzésen valamelyest elfáradtam, de amikor ennyi siker és élmény éri az embert, mint engem, mindent érez, csak kimerültséget nem. Amikor visszatértem a Partizanhoz, nem győztem fogadni a gratulációkat, az Európa-bajnoki részvétel, illetőleg a Nemzetek Ligájában elért csoportgyőzelem miatt egyaránt veregették a vállam. Természetesen én is gratuláltam nekik, mert ha a szerbek kikapnak az oroszoktól, a törökök elleni győzelmünk nem ért volna feljutást. Mint ahogy Szerbia győzelme sem ért volna bennmaradást, ha Törökország pontot szerez ellenünk. A mi szempontunkból nagyon jól alakult az utolsó kör, örülök, hogy a magyar és a szerb válogatott segítette egymást. Az elmúlt hónapokban mindenki láthatta, mennyire erős és egységes a magyar válogatott. A legnehezebb pillanatokban is megmutattuk, nem ismerünk lehetetlent. Együtt, csapatként harcoltunk, mindenki hozzátette a magáét – csak így sikerülhetett. Hogy mit érzek most? Megkönnyebbültem, hogy kijutottunk az Eb-re, és olyan boldog vagyok, mint még soha.”

Az öröme csak fokozódott szombat este, mert a Partizan Beograd a kezdőben bevetett Holender Filip 91. percben szerzett góljával 1–0-ra nyert a Proleter ellen. A bajnoki krónikájához tartozik ugyanakkor, hogy honfitársunk a 61. percben tizenegyest rontott.