Válogatott: még a „halottak” is meggyógyulnak a magyarok ellen

– Először arról meséljen, hogyan került ki – immár több mint másfél évtizede – Izlandra?
– Még 1999-ben a Gázszer játékosaként lettem először légiós, ekkor szegény Kolár Bandi, valamint Árki Gábor segítségével Finnországba szerződtem, először a KTP, majd a Pori Jazz csapatában védtem. Ezt követően hazajöttem, és adtam még egy esélyt magamnak, hogy Magyarországon is bizonyíthassak, hiszen a labdarúgásból szerettem volna megélni. Pécsre szerződtem, ahol jól ment a védés, akadt olyan sportújság, amely a szezon legjobb kapusának választott, mégis beláttam, hogy nem volt esély arra, hogy Magyarországon a kívánt szintet megugorjam.

– Mit szeretett volna elérni a magyar labdarúgásban?
– 1976 októberében születtem, ezt csak azért emelem ki, mert ugyan U19-ig rendszeresen szerepeltem az utánpótlás-válogatottakban, ám az akkori szabályok szerint – mivel az év második felében születtem – nem lehettem tagja az atlantai olimpiai keretnek, pedig számos kortársam szerepelt, elég, ha csak a '76-osok közül Dárdai Pált vagy Lisztes Krisztiánt említem. A másik ok, amit beláttam, hogy abban az időszakban olyan remek kapusok szerepeltek a magyar labdarúgásban, mint Király Gábor, Babos Gábor, Sáfár Szabolcs, Vezér Ádám, de említhetem Szűcs Lajos nevét is, akik mögött – jó esetben – a hatodik, hetedik számú játékos lehettem volna, így az A-válogatottba esélyem sem volt bekerülni. Aztán a rövid pécsi időszakot követően jött az újabb kecsegtetőnek tűnő lehetőség Észak-Európából, ezúttal már Izlandról, én pedig úgy döntöttem, hogy a saját magam útját járom, fogtam magam, és belevágtam az ismeretlenbe.

– Mi várható a november 12-i mérkőzésen? Izland is hasonlóan futball-lázban ég, mint mi, magyarok, vagy – érthetően – a koronavírus-járvány felülír mindent? Mindenesetre a szövetségi kapitány, Erik Hamrén úgy nyilatkozott, hogy pályafutása legfontosabb mérkőzésére készül.
– Izlandon nagyon szeretik a sportot, ezért is érzékenyen érinti az embereket a Covid-járvány, amely az emberek hétköznapjait itt is döntően befolyásolja. Már csak azért is, mert három hétre minden nyilvános rendezvényt, így a sporteseményeket is felfüggesztették, nemcsak a futball-, hanem például a kézilabda-események is szünetelnek, éppen a hétvégén lesz a labdarúgó-bajnokságban újra forduló. A válogatott nem is Izlandon, hanem a németországi Augsburgban készül a Magyarország elleni mérkőzésre. A jelenlegi csapatot – érthetően – azért is szeretik errefelé, mert a 2016-os Európa-bajnoki részvétellel, valamint a 2018-as oroszországi vb-szerepléssel már sporttörténelmet írtak, hiszen korábban egyetlen felnőtt világversenyre sem kvalifikálta magát a nemzeti csapat, a 2011-es utánpótlás Európa-bajnokság jelentette a nemzetközi áttörést. A jövő évi kontinensviadal pedig azért különösen fontos a nemzeti csapat számára, mert ha vereséget szenvednének Magyarországon, s így nem jönne össze az újabb Európa-bajnoki részvétel, már másnap hatan-nyolcan bejelentenék a visszavonulásukat. Éppen ezért az ország egy emberként áll a csapat mögött, s abban biztosak lehetünk, hogy már csak az előbb elmondottak miatt sem adják olcsón a bőrüket, hiszen az a helyi legendák végleges búcsúját jelentené a futballtól. Ha viszont összejönne az újabb Európa-bajnoki részvétel, az mindegyik idős játékosnak plusz motivációt jelentene, így még egy évet biztos, hogy ráhúznak, hiszen az a Nagy Generáció (amely az izlandi futballt a világ élvonalába, vagy legalábbis annak közvetlen közelébe vezette) utolsó nagy dobása lenne.

– Mégis, hogyan verhető meg ez a hihetetlenül motivált és rendkívül fegyelmezett, összeszokott izlandi csapat?
– Nagyon nehezen. Az elmúlt másfél-két évben azért is volt tapasztalható némi visszaesés, mert különböző okok miatt (sérülés, formahanyatlás) sosem tudott összeállni a legerősebb csapat, erre éppen a legjobbkor, a Románia elleni pótselejtezőn került sor. Nem véletlen, hogy remekül is játszottak. Ez várható a magyarok ellen is, biztosak lehetünk, hogy még a „halottak” is meggyógyulnak, hiszen mindenki ott akar lenni ezen a sorsdöntő mérkőzésen, amelyet sok játékos is „élete meccseként" emleget. Abban biztosak lehetünk, hogy a mentalitásuk a régi, tehát tisztában vannak a saját képességeikkel, de éppen az elmúlt évek sikerei miatt kellő önbizalommal is rendelkeznek. Éppen ezért az utolsó másodpercig, az utolsó leheletükig küzdenek majd, de mivel nem a legfiatalabb kerettel érkeznek majd Budapestre, maximális koncentrációval fel lehet őrölni az erejüket, s legyőzhető a csapat. De garantálható, hogy sok lehetőséget nem hagynak majd a magyaroknak, éppen ezért nagyon sok türelemre, és 100 százalékos helyzetkihasználásra lesz szükség, hogy feltörjük a masszív védelmüket. Hátul pedig vigyázni kell arra, hogy egyszer se nyíljunk ki, mert az izlandiak zárt védekezésből indulva rendkívül gyors, kevés passzos ellentámadásokra képesek.

A teljes interjú ide kattintva olvasható.