A tavaly látott csapategység, az egymásért küzdés továbbra is megvan

Fojtogató ez a csend.

Hatvanezer embernek kellene most kiabálnia teli torokból: „Ria, Ria, Hungária!”, majd a „Polska, Polska!” rigmust zengeni. Az ezeréves magyar–lengyel barátság ünnepe is lenne ez a vb-selejtező. Kilencven percig ellenfelek, de előtte hangos énektől zengő közös vonulás a Puskás Aréna felé, utána – eredménytől függetlenül – hajnalig tartó koccintás a Nagykörút bármelyik kocsmájában.

Ehelyett csak a székekre felragasztott koreográfia elemei és Petőfi Sándor Az erdélyi hadsereg című költeményének első négy sora jelzi a szurkolók helyét abban a stadionban, amely üresen is elkápráztató, hát még milyen lenne telt házasként!

Tétmeccsen eddig ezt a magyar labdarúgó-válogatott nem tapasztalhatta meg, pedig már kétszer is nagy sikert (az Eb-részvétel kiharcolása, feljutás a Nemzetek Ligája A csoportjába) ünnepelhetett – a szurkolókkal közösen legfeljebb lélekben. Abban viszont biztos lehet a Marco Rossi vezette csapat, hogy a lengyelek ellen a televíziók, laptopok, okostelefonok előtt több tízezren szorítanak érte határon innen és túl.

A stadionban a csendet a himnuszok törik meg egy időre, aztán megint elnémul minden, csak a játékosok egymást biztató tapsa hallatszik fel a lelátó legfelső karéjára. Aztán hat perccel később fentről érkezik a taps, lent meg a mieink Sallai Rolandot ölelgetik – vezetünk!

A meccs előtt sokat beszéltünk Robert Lewandowskiról, Marco Rossi is folyton-folyvást megkapta a kérdést: „És hogy állítjuk meg a lengyelek sztárját?” A mester nem győzött mindenkit megnyugtatni, külön készülnek a Bayern München klasszisára. Közben egy,a Nemzeti Sport Online-on is megjelent elemzésből kiderült,azzal lehet őt a pályán a legjobban bosszantani, ha hozzáérnek. Fiola Attila nemegyszer élt is ezzel a fegyverrel, s Lewandowski nagyon levegőhöz sem jutott mellette, nemhogy labdához. Igaz, a társai sem halmozták el a jobbnál jobb passzokkal, így nem csoda, ha az első félidőben feszültség volt látható a lengyelek csapatkapitányának arcán.

Ha az első 45 perc után valakiről beszélni kellett, az a már említett Fiola Attila. Élete meccsét játssza? – tettük fel egymásnak a kérdést a szünetben, felidézve a 2016-os Eb-n az osztrákok elleni vagy a Mol Fehérvár Chelsea elleni Európa-liga találkozóján nyújtott teljesítményét. A Sallainak adott zseniális gólpassza mellett a védőmunkájában sem találtunk hibát.

De tudtuk, nyugtával lehet csak dicsérni a napot, s ebben este háromnegyed tizenegy magasságában nem is lehetett volna nagyobb igazság. A liftben lefelé a kollégákkal persze bosszankodtunk, „ezt meg kellett volna nyerni!”, de amikor egyikőjük kijelentette, azért a meccs előtt aláírta volna a döntetlent, akkor mindegyikünk egyetértett vele.

Igen, Szalai Ádám góljával vezettünk 2–0-ra is. Igen, egy perc alatt kaptunk két gólt – Paulo Sousa tökéletesebben nem is cserélhetett volna –, de ennek a csapatnak az erejét jelzi, hogy onnan is felállt. Igen, Lewandowskit nem fogta senki, szabadon lőhetett, de mindez a 83. percben történt meg – ezen a meccsen talán először.

Szereztünk egy pontot, most még nem tudjuk, mire lesz elég, de nagyon értékes lehet a vb-selejtezők végén. Ami lényeges, a tavaly látott csapategység, az egymásért küzdés továbbra is megvan.

Csak a szurkolók hiányoznak a lelátóról.

Kiállítva:Fiola (90+3.)