Válogatott: Nem kell varázsolni – Schäfer András

Vágólapra másolva!
2021.03.22. 18:52
null
Schäfer András szerint meglehet a kilenc pont (Fotó: Lelkes Ernő)
Schäfer András nem túl jó kedvvel csatlakozott vasárnap este Telkiben a magyar válogatott edzőtáborához.

 

„Bízom benne, hogy Kalmár Zsoltival együtt gyorsan kiheverjük a nagyszombati vereséget, és aztán a legpozitívabban tudunk készülni a három válogatott meccsre – mondta a Nemzeti Sportnak a Spartak Trnava elleni 3–2-es vereség után Schäfer András, akinek a véres, sebes lába híven tükrözte a hazai játékosok túlzott keménységét. – Nincs komoly baj” – jegyezte meg a 21 éves játékos.

A magyar nemzeti csapatra hat nap alatt három nagyon fontos vb-selejtező vár: először Lengyelországot fogadja a Puskás Arénában, majd San Marinóban és Andorrában lép pályára.

„Cél a kilenc pont megszerzése. Egy biztos, nagyon nehéz összecsapások lesznek. A lengyelek ellen ki-ki meccs lesz, az utána lévő két kötelezőt ilyenkor nagyon nehéz lesz behúzni. Meg kell mutatnunk, hogy egy profi, érett csapat vagyunk. Sikerülni fog – mondta a dunaszerdahelyi játékos, aki szerint a magyar szövetségi kapitány, Marco Rossi kevés idő alatt is nagyon jól össze tudja rakni a csapatot. – Ő ebben nagyon profi. Egyébként nem kell varázsolni, hisz az elmúlt sikerek után eléggé családias, összekovácsolt csapat vagyunk.

A MAGYAR VÁLOGATOTT BŐ KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes (FTC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Tóth Balázs (Puskás Akadémia)
Védők: Botka Endre (FTC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (FTC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holender Filip (Partizan Beograd – Szerbia), Kalmár Zsolt (DAC – Szlovákia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Schäfer András (DAC – Szlovákia), Sigér Dávid (FTC)
Támadók: Géresi Krisztián (Puskás Akadémia), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország), Varga Roland (MTK Budapest)

VB-SELEJTEZŐ, EURÓPA
AZ I-CSOPORT MENETRENDJE
1. FORDULÓ, MÁRCIUS 25., CSÜTÖRTÖK
20.45:
MAGYARORSZÁG–Lengyelország
20.45: Anglia–San Marino
20.45: Andorra–Albánia
2. FORDULÓ, MÁRCIUS 28., VASÁRNAP
18.00:
Albánia–Anglia
20.45: San Marino–MAGYARORSZÁG
20.45: Lengyelország–Andorra
3. FORDULÓ, MÁRCIUS 31., SZERDA

20.45:
Andorra–MAGYARORSZÁG
20.45: Anglia–Lengyelország
20.45: San Marino–Albánia
4. FORDULÓ, SZEPTEMBER 2., CSÜTÖRTÖK
20.45:
MAGYARORSZÁG–Anglia
20.45: Andorra–San Marino
20.45: Lengyelország–Albánia
5. FORDULÓ, SZEPTEMBER 5., VASÁRNAP
18.00:
Albánia–MAGYARORSZÁG
18.00: Anglia–Andorra
20.45: San Marino–Lengyelország
6. FORDULÓ, SZEPTEMBER 8., SZERDA
20.45:
MAGYARORSZÁG–Andorra
20.45: Lengyelország–Anglia
20.45: Albánia–San Marino
7. FORDULÓ, OKTÓBER 9., SZOMBAT
20.45:
MAGYARORSZÁG–Albánia
20.45: Andorra–Anglia
20.45: Lengyelország–San Marino
8. FORDULÓ, OKTÓBER 12., KEDD
20.45:
Anglia–MAGYARORSZÁG
20.45: San Marino–Andorra
20.45: Albánia–Lengyelország
9. FORDULÓ, NOVEMBER 12., PÉNTEK
20.45:
MAGYARORSZÁG–San Marino
20.45: Andorra–Lengyelország
20.45: Anglia–Albánia
10. FORDULÓ, NOVEMBER 15., HÉTFŐ
20.45:
Lengyelország–MAGYARORSZÁG
20.45: San Marino–Anglia
20.45: Albánia–Andorra

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik