Nincsenek titkok – Malonyai Péter jegyzete

Attól, hogy sokat emlegetjük, nem lesz közelebb az időben: 36 esztendeje annak, hogy már az utolsó kanyar előtt hátradőlhettünk, lévén résztvevői a futball-világbajnokságnak. Azóta semmi...

Legalábbis a lényeget, a vb-szereplést illetően. Változott azóta sok minden, a létszám, a körülmények, a selejtezés rendje, ám mi legjobb esetben is csak álmodhattunk – az időközben beiktatott pótselejtezőről is.

Ott tartunk, hogy szövetségi kapitányunk, Marco Rossi már a selejtező kiírásakor a csoda kifejezéssel illette az esetleges sikert. Amivel nem a saját felelősségét igyekezett előre mentegetni, hanem a valóságból indult ki. Rögzítsük: az első nyolc tornán mindig ott voltunk, amikor ott is akartunk lenni, 1966 után viszont mindössze háromszor. A katari lesz jövőre a 22. vb, mi a tizenharmadikon mondtunk búcsút a sorozatnak – merjünk álmodni: nem örökre.

Mindezt csak azért hoztam elő, mert a következő napok a világbajnokság jegyében telnek-múlnak Európában, kedd éjfélre kiderül, mely válogattak lesznek ott biztosan Katarban. Lehet azon vitatkozni, hogy kevés, sok vagy éppen elegendő 13 hely Európának, ám ez meddő disputa, hiszen egy-egy verseny kiírása mindig faktum, alkalmazkodni kell hozzá, felkészülni a meghatározott napokra, és – lehetőleg – nyerni.

Nincsenek itt titkok, véletlenek is ritkán. Mert egy-egy esetleges meglepetést nem sorolnék ide, a meccsek a pályán dőlnek el, aki nyert, az jobb volt, mindegy, hogy milyen körülmények között. Így aztán nem csodálkozom rá a dánok eddigi százszázalékos mérlegére (8 meccs, 8 győzelem), arra, hogy még gólt sem kaptak eddig (27–0), miközben Skócia, Izrael és Ausztria is ott van a csoportban. Elismerésem viszont az övék, teljesen. Hogy Németország is továbbjutott, az sem mellbevágó, tovább szokott jutni, ez arrafelé természetes. Hogy közben otthon kapott ki Észak-Macedóniától? Istenem, velük is előfordulhat ilyesmi, főként, hogy ez nem életformaszerű arrafelé, s most már emlegetni sem érdemes, mi több, nem illendő. Lásd: tabella.

A jövő hét elejére okosabbak leszünk, ami azt illeti, a mieinket illetően is. Pénteken San Marino, hétfőn Lengyelország, még két meccs a csoportban. Ahol nem voltunk esélyesek, viszont esélytelenek maradtunk. Mint már annyiszor, a szép búcsú lehet a szándék, az, hogy felemelt fejjel fordítsunk hátat egy újabb lehetőségnek.

Ha sikerül, van akkora bravúr, mint a dánoknál a 27–0.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!




Legalábbis a lényeget, a vb-szereplést illetően. Változott azóta sok minden, a létszám, a körülmények, a selejtezés rendje, ám mi legjobb esetben is csak álmodhattunk – az időközben beiktatott pótselejtezőről is.

Ott tartunk, hogy szövetségi kapitányunk, Marco Rossi már a selejtező kiírásakor a csoda kifejezéssel illette az esetleges sikert. Amivel nem a saját felelősségét igyekezett előre mentegetni, hanem a valóságból indult ki. Rögzítsük: az első nyolc tornán mindig ott voltunk, amikor ott is akartunk lenni, 1966 után viszont mindössze háromszor. A katari lesz jövőre a 22. vb, mi a tizenharmadikon mondtunk búcsút a sorozatnak – merjünk álmodni: nem örökre.

Mindezt csak azért hoztam elő, mert a következő napok a világbajnokság jegyében telnek-múlnak Európában, kedd éjfélre kiderül, mely válogattak lesznek ott biztosan Katarban. Lehet azon vitatkozni, hogy kevés, sok vagy éppen elegendő 13 hely Európának, ám ez meddő disputa, hiszen egy-egy verseny kiírása mindig faktum, alkalmazkodni kell hozzá, felkészülni a meghatározott napokra, és – lehetőleg – nyerni.

Nincsenek itt titkok, véletlenek is ritkán. Mert egy-egy esetleges meglepetést nem sorolnék ide, a meccsek a pályán dőlnek el, aki nyert, az jobb volt, mindegy, hogy milyen körülmények között. Így aztán nem csodálkozom rá a dánok eddigi százszázalékos mérlegére (8 meccs, 8 győzelem), arra, hogy még gólt sem kaptak eddig (27–0), miközben Skócia, Izrael és Ausztria is ott van a csoportban. Elismerésem viszont az övék, teljesen. Hogy Németország is továbbjutott, az sem mellbevágó, tovább szokott jutni, ez arrafelé természetes. Hogy közben otthon kapott ki Észak-Macedóniától? Istenem, velük is előfordulhat ilyesmi, főként, hogy ez nem életformaszerű arrafelé, s most már emlegetni sem érdemes, mi több, nem illendő. Lásd: tabella.

A jövő hét elejére okosabbak leszünk, ami azt illeti, a mieinket illetően is. Pénteken San Marino, hétfőn Lengyelország, még két meccs a csoportban. Ahol nem voltunk esélyesek, viszont esélytelenek maradtunk. Mint már annyiszor, a szép búcsú lehet a szándék, az, hogy felemelt fejjel fordítsunk hátat egy újabb lehetőségnek.

Ha sikerül, van akkora bravúr, mint a dánoknál a 27–0.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!