U17: Izland legyőzésével kezdte a Telki-kupát a válogatott

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.08.16. 20:29
null
Fotó: MLSZ
Férfi U17-es válogatottunk győzelemmel kezdte a Telki-kupát: Belvon Attila együttese 4–2-re nyert Izland ellen.

 

Jövő tavasszal Magyarország lesz a férfi U17-es Európa-bajnokság házigazdája, ezért a Belvon Attila vezette korosztályos válogatott a rendező jogán résztvevője lesz a viadalnak. Ez azt jelenti, hogy a mieink nem játszanak tétmérkőzéseket májusig, a felkészülési találkozók sora pedig ezen a héten a Telki Kupa három meccsével kezdődik meg.

Az első 30 percben Katona István fejjel és közelről lábbal, Molnár Csaba pedig egy kiugrás után talált be, így 3–1-re vezetett a magyar csapat. Az izlandiak a szünet előtt szépítettek, de a második félidőben csak Ásványi Domonkos volt eredményes – áll az MLSZ beszámolójában.

A viadal másik mai mérkőzésén a törökök 2–1-re legyőzték a horvátokat. Csütörtökön Budaörsön 17 órakor a horvátokkal játszik a magyar csapat.

TELKI-KUPA, 1. FORDULÓ
Magyarország–Izland 4–2 (3–2)
Magyarország:
Radnóti – Lengyel, Ásványi, Umathum, Kun O. – Kun B., Balabás – Varga Z., Bagi, Molnár Cs. – Katona I. Szövetségi edző: Belvon Attila
G: Katona I. (6., 26.), Molnár Cs. (29.), Ásványi (81.), ill. Kjartansson (13.), Tristan (34.)

Legfrissebb hírek

Roberto Ozzano a Parmában fejlődve jutna el a magyar válogatottig

Olasz labdarúgás
2024.12.22. 09:28

Az U17-es magyar válogatott gól nélküli döntetlent játszott a Románia elleni Eb-selejtezőn

Magyar válogatott
2024.11.16. 15:04

Válogatott: ettől féltek Bukarestben – Stefan bemutakozott az U20-as magyar csapatban

Magyar válogatott
2024.03.20. 23:50

U17-es Eb: nehéz csoportba került a magyar csapat az elitkörben

Magyar válogatott
2023.12.07. 12:19

A nyomás miatt még több akarat volt bennünk – Mondovics-dupla a sorsdöntő Eb-selejtezőn

NSO Tv Labdarúgás
2023.11.01. 08:26

U17: A nyomás miatt még több akarat volt bennünk – Mondovics-dupla a sorsdöntő Eb-selejtezőn

Magyar válogatott
2023.11.01. 08:26

U17-es Eb-sel.: „Van még egy célunk a fiúkkal…” – elitkörben a válogatott

Magyar válogatott
2023.10.31. 20:37

„Van még egy célunk a fiúkkal…” – elitkörben a magyar válogatott

NSO Tv Labdarúgás
2023.10.31. 20:36
Ezek is érdekelhetik