Európa kiadó! – Deák Zsigmond jegyzete

Élő ember nem tudja, miképp szivároghatott vissza a köztudatba 2016 nyarán a Soho Party 1998-ban megjelenő, majd méltán elfeledett száma, mindenesetre a szép emlékű franciaországi Európa-bajnokság óta amolyan szurkolói himnusszá vált, befészkelve magát minden futballszerető magyar fülébe: „Az éjjel soha nem érhet véget, / varázsolj nekünk valami szépet...” S kijelenthetjük, a magyar labdarúgó-válogatott varázslata kisebb-nagyobb megszakításokkal azóta is tart, 2018-tól immár egy olasz mágus, Marco Rossi irányításával. Mégis én egy másik, hasonló refrénű dalt idéznék, egyrészt, mert a szívemhez és a korosztályomhoz közelebb áll, másrészt benne van az az emocionális plusztöltet, ami legalább annyira fontos, mint a varázslatos eredmények. „Ez az éjszaka sosem ér véget, / gyönyörű vagy és én szeretlek téged!” – énekelte Menyhárt Jenő és játszotta az Európa Kiadó az 1987-es Küldj egy jelet! című számban.
Élő ember nem tudja, miképp szivároghatott vissza a köztudatba 2016 nyarán a Soho Party 1998-ban megjelenő, majd méltán elfeledett száma, mindenesetre a szép emlékű franciaországi Európa-bajnokság óta amolyan szurkolói himnusszá vált, befészkelve magát minden futballszerető magyar fülébe: „Az éjjel soha nem érhet véget, / varázsolj nekünk valami szépet...” S kijelenthetjük, a magyar labdarúgó-válogatott varázslata kisebb-nagyobb megszakításokkal azóta is tart, 2018-tól immár egy olasz mágus, Marco Rossi irányításával. Mégis én egy másik, hasonló refrénű dalt idéznék, egyrészt, mert a szívemhez és a korosztályomhoz közelebb áll, másrészt benne van az az emocionális plusztöltet, ami legalább annyira fontos, mint a varázslatos eredmények. „Ez az éjszaka sosem ér véget, / gyönyörű vagy és én szeretlek téged!” – énekelte Menyhárt Jenő és játszotta az Európa Kiadó az 1987-es Küldj egy jelet! című számban.

Bizony, a szeretet, amelynek legutóbbi átütő jeleit az olaszok elleni, egyébiránt elveszített Nemzetek Ligája-mérkőzést követően is volt alkalmunk megtapasztalni a csapat és a csaknem hetvenezres helyszíni szurkolótábor tagjai között. Meg akik otthon ültek a tévé előtt, mint például én a lányaimmal, a feleségemmel és egy közös megfázással, mégsem emiatt szipogtunk, amikor megláttuk a Himnusz alatt gyermekként zokogó Szalai Ádám arcát... A búcsúzó csapatkapitány joggal vitte el a show-t a meccs után is, hiszen ő az egyik főszereplő ebben az érzelemdús focista–drukker egymásra találásban, no meg az ezt jórészt kiváltó eredményekben, sikerekben. Nem volt olyan régen, még két évtizede sem, hogy csak néhány százan jártak válogatott mérkőzésekre a romos pályákra, s ők is legfeljebb mazochizmusból, most meg százezrek akartak bejutni a pompás Puskás Arénába, s milliókért árulták a jegyeket a feketepiacon, akkora volt az őrület.

Ép ésszel felfoghatatlan változás, amelynek kiváltó okai, társadalmi hatásai külön esszét érdemelnek, most mi maradjunk annyiban, hogy az öröm- és részben bánatkönnyek felszáradása után a hogyan továbbot firtatjuk. Pontosabban firtassa az, akinek a dolga, hogy megoldja Szalai emberi és szakmai pótlását, a sikersorozat folytatását, mi meg csak szurkoljunk, hogy a gyengébb kalapokból ne kapjunk erősebb riválist, s így vagy úgy, de sorozatban harmadszor is eljussunk az Eb-re, hiszen ilyen előzményekkel, minimum a pótselejtező reális esélyével Európa kiadó! A világ(bajnokság) még egyelőre nem, valami azonban azt súgja, lassan ennek is eljön az ideje. 1986 után 2026, kerek négy évtized szünet után stílusosan lehetne visszatérni. Az emlegetett közösségi élményteremtő, lelki összeforrás gombját addig is tekerjük még felfelé: „Te vagy a szerelmem, / a Földön és az egekben!” – á la Európa Kiadó.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!