Vb 1986: Nagy Antalék sztárnak érezhették magukat Mexikóban

PÁLL-BOHUS BÁLINTPÁLL-BOHUS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2022.11.23. 09:56
null
Nagy Antalnak is fájdalmas emlék a szovjetektől 1986-ban elszenvedett súlyos világbajnoki vereség (Fotó: Imago Images)
A magyar válogatott legutóbb 1986-ban szerepelt világbajnokságon, s az akkor csapatkapitány, Nagy Antal szerint az a csapat azt a felhajtást kapta Mexikóban, ami a világ legjobbjainak járt.

„Rendkívül nehéz volt a nyolcvanas években bekerülni a magyar válogatott keretébe, hiszen az NB I-ben óriási volt a konkurencia a belső védőknél is. Amikor Mezey György szövetségi kapitány irányításával elkezdtük a speciális, letámadásos futballt játszani, amellyel nagyjából harminc évvel megelőztük a korunkat, ismét szerephez jutottam a nemzeti csapatban. Bár a Honvédban középhátvédként játszottam, a válogatottnál a középpályán számítottak rám. Visszagondolni arra, hogy ott lehettem a mexikói világbajnokságon, ráadásul csapatkapitányként, egészen hihetetlen érzés. Akkoriban még nemigen volt lehetőségünk külföldön futballozni, és nagyon ritkán részesültünk nemzetközi elismerésben. Magyarországon arra neveltek minket, maradjunk szerények, amikor viszont kijutottunk a világbajnokságra, elénk tárult a labdarúgás valódi világa. Ekkor tudtuk meg, hogy külföldön mennyire megbecsülik a játékosokat. A szurkolók imádtak minket, mindenhova követtek a kamerák és az újságírók, az utcán pedig fegyveres őrök vigyáztak ránk. Ugyanaz a felhajtás járt nekünk, mint a világ legjobbjainak – sztároknak éreztük magunkat. Arról nem beszélve, hogy akkoriban Európa legjobb válogatottja volt a magyar. A világbajnokságot megelőző két évben szinte mindenkit legyőztünk, ezért volt egészséges önbizalmunk, és ezért is állunk értetlenül a mai napig a szovjetek elleni hat nullás vereség előtt. Miután legyőztük Kanadát, magabiztosan indultunk harcba a franciák ellen, hogy legalább a döntetlent elérve továbbjussunk. Sajnos balszerencsénk volt, kiestünk. Később, amikor Franciaországban, a Nancy csapatában játszottam, a társaim elmondták, az összecsapás előtt a francia válogatott rettegett tőlünk. A világ elismert bennünket, de nagy bánatunkra nem sikerült kerekké tenni a csapat történetét. Sajnos már sohasem tudjuk meg, mit érhettünk volna el, ha azt a világbajnokságot nem Mexikóban, szélsőséges körülmények között, óriási hőségben rendezik.”

Legfrissebb hírek

Rákosi Gyula, Nagy Antal és Németh Krisztián tekintett vissza a XX. század legnagyobb magyar válogatott góljaira a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.03.21. 08:24

Ma kialakul a második elődöntő párosítása

Foci Eb 2024
2024.07.06. 07:17

Darts-vb: Ross Smith és O'Connor is nagyon simán vette az első akadályt

Egyéb egyéni
2023.12.20. 17:55

Argentína: milliárdokért árverezték el Messi vb-mezeit

Foci vb 2022
2023.12.14. 20:19

Magyar csapatok legjobb világbajnoki szereplései – férfi vízilabdázóink kiemelkednek

Egyéb csapat
2023.12.11. 13:45

Birkózás – Mosolygok, mint a tejbetök – így vette át a vb-aranyat Losonczi Dávid

NSO Tv Egyéni sportok
2023.12.05. 06:59

Birkózás: Mosolygok, mint a tejbetök – így vette át a vb-aranyat Losonczi Dávid – videó

Egyéb egyéni
2023.12.05. 06:59

Úszás – Kós üzent Miláknak: „Akkor lehetek komoly kihívója, ha versenyez”

NSO Tv Egyéni sportok
2023.08.02. 13:13
Ezek is érdekelhetik