Címlapsztori: Sosem látott statisztikák a 6:3-ról: cselek, labdabirtoklás, xG-mutató

AZ ÉVSZÁZAD MÉRKŐZÉSE, azaz Magyarország 1953. november 25-én aratott 6:3-as győzelme a londoni Wembley-ben Anglia ellen fogalom a labdarúgás történetében. Hidegkuti Nándor első percben szerzett bombagólja, Puskás Ferenc briliáns csele, majd bal lábbal a kapuba küldött lövése és természetesen Szepesi György feledhetetlen kommentálása mindenkiben megragadt, aki egyszer látta, hallotta. Részletes statisztikai összeállítás ugyanakkor még nem készült a mérkőzésről, lapunk ezért a találkozó 70. évfordulója alkalmából pótolja a hiányosságot. A csapatok és játékosok teljesítményét mutató számok az összecsapás videofelvételének elemzése alapján készültek, érdemes figyelembe venni ugyanakkor, hogy néhány perc a BBC hivatalos meccsközvetítéséből a mai napig hiányzik, így többek között az angol válogatott második góljáról is csak leírások maradtak fenn, mozgókép nem.

A VISSZAMOZGÓ HIDEGKUTIRA NEM VOLT ELLENSZER

„Túl azon, hogy technikailag felülmúltuk az angol játékosokat, tulajdonképpen a lényeg az volt, hogy teljesen új játékrendszerrel mentünk ki Angliába, amellyel szemben az angolok képtelenek voltak megfelelően védekezni. Hiszen a mi játékstílusunkat a brazilok néhány hónappal később 4–2–4-es rendszernek nevezték el, az angolok pedig szigorú értelemben vett WM-rendszerben játszottak ezen a mérkőzésen” – idézte fel a történteket Grosics Gyula , az Aranycsapat kapusa a mérkőzés MLSZ-videótárban elérhető felvételének kommentálásában.

Az angolok és a kor csapatai által leg­gyakrabban használt WM-rendszer a csapat 3–2–5-ös alapfelállását jelentette, amely a pályán rendszerint 3–2–2–3-má alakult. A három védő előtti két ember leginkább a védekezést és a játékszervezést segítette, az előttük levő kettő a három támadót. Abban a korszakban a legtöbb nagy csapat ezt a taktikát alkalmazta, Sebes Gusztáv szövetségi kapitány Mándi Gyula segédedzővel azonban forradalmasította a labdarúgást a 4–2–4 bevezetésével. Ez kellő rugalmasságot adott a futballistáknak, és teljesen összezavarta az ellenfelet. A magyar játékosok olyan sűrűn változtatták pozíciójukat és a pálya annyi helyén tűntek fel, hogy az angolok sokszor megzavarodtak, nem tudtak védekezni ellenük. Ékes példa erre a mesterhármast szerző Hidegkuti Nándor. Az angolok arra számítottak, hogy az MTK csatára végig elöl lesz, és Harry Johnstonnal vív állandó párharcot, Hidegkuti azonban ennél jóval szabadabb szerepkört kapott. Rengeteget mozgott hátra, a támadásépítés mellett időnként még a védekezést is segítette, és mivel a vártnál hátrábbról indult, Johns­ton sokszor nem tudta eldönteni, hogy menjen-e utána vagy maradjon a kapuja közelében. Az Aranycsapat kiválóan idézte elő és használta ki ezt a bizonytalanságot már a mérkőzés első percében, amikor az előretörő Kocsis Sándor elvonta az angol védők figyelmét, Hidegkuti pedig egy csellel bejátszotta magát a tizenhatoson belülre, és a kapuba bombázott.

BOZSIK ÉS ZAKARIÁS URALTA A KÖZÉPPÁLYÁT

Kevésbé szembetűnő volt a játéka, de a statisztikákra rápillantva jól látszik, milyen elképesztő mezőnymunkát végzett a mérkőzésen Bozsik József és Zakariás József. A két futballista némileg eltérő feladatot kapott Sebes Gusztávtól, Bozsik többször tűnt fel az ellenfél térfelén, és jobban segítette a támadásokat, míg Zakariás rendre visszahúzódott a védősorba, kialakítva ezzel a hátsó négyest. Ugyanakkor mindketten rengeteg párharcból is kivették a részüket, Bozsik 23-ból 18-at nyert meg, Zakariás 15-ből 11-et, és ennél is jobban mutatja a hasznosságukat, hogy ketten együtt 35 labdát szereztek. Bozsikot mai szóval box-to-box középpályásként lehetne a legjobban leírni, a két tizenhatos között megállás nélkül robotolt, mindenből ugyanúgy kivette a részét, a magyar válogatott szíve-lelke volt Londonban. Nem mellesleg a második félidő elején hatalmas gólt lőtt a tizenhatoson kívülről, végleg megtörve ezzel a 4:2-es hátrányból még a visszakapaszkodásban reménykedő angolok lendületét.

A védősort Buzánszky Jenő, Lantos Mihály és Lóránt Gyula alkotta, a kapuban Grosics Gyula, és annak ellenére, hogy három gólt kapott a magyar válogatott, a védők nem engedtek sok lehetőséget az ellenfélnek. Az angolok összesen kilenc helyzetet alakítottak ki, hét lövésük/fejesük találta el a kaput. Grosics négy védést mutatott be, de ennél jóval többször avatkozott játékba. Rendszeresen kimozdult a kapujából, előfordult, hogy a tizenhatos vonalánál fülelt le egy indítást, és amikor hazaadták neki a labdát, óriási kirúgással ívelte azonnal a támadók felé. Egyetlen nagy hibája az angolok harmadik góljához köthető, a labdát könnyen birtokba vehette volna, ám bizonytalankodott, és George Robb buktatásával tizenegyest hozott össze az ellenfélnek.

Buzánszky és Lantos jól zárták le a széleket, és bár ritkán mentek előre (ezért aztán nem voltak annyit játékban), a párharcokat ők is kiemelkedő százalékban nyerték meg (Buzánszky 87.5%, Lantos 81.8%). Lóránt a kor szellemének megfelelően az egyetlen igazi középhátvédként magabiztosan tette a dolgát, a 14. percben ugyanakkor túlzottan előrehúzódott Bozsik mellé, és a mögötte keletkező üres területre bejátszva a labdát egyenlítettek az angolok. Ezt leszámítva azonban ritkán lehetett átjátszani, test test elleni párharcait 100 százalékban (!) megnyerte, és kilenc labdaszerzés is a javára írható.

PUSKÁS FERENC MEGMUTATTA, MIÉRT IS VILÁGKLASSZIS

A magyar válogatott legjobbja egyértelműen Hidegkuti Nándor volt (nem véletlenül kapott lapunktól 10-es osztályzatot), és nem csak a három gólja miatt. Statisztikáink szerint ő passzolt a legpontosabban (82%) a csapatból, 5 lövése/fejese találta el a kaput, ami szintén a legmagasabb érték, és 8 sikeres cselénél is csak Puskás Ferenc (10) tud többet felmutatni. A legtöbb nézőben mégis Puskás zsenialitása maradt meg leginkább a mérkőzésről, aminek az az oka, hogy a Bp. Honvéd balösszekötője csempészte bele a varázslatot a mérkőzésbe. Ha nála volt a labda, szinte mindig történt valami, elég volt egy könnyed testcsel, és a védőt már lerázta. Ha úgy jött ki, a labdával az angol tizenhatos előtt dekázgatott, de lazán indult meg az oldalvonalnál a rárontó bekk mellett, és előfordult, hogy a félpályától külsővel indított – a labda ilyenkor is tökéletes ütemben érkezett a társ elé. A második félidőben Hidegkutinak adott gólpasszát oktatni lehetne, a legendás visszahúzós csele után lőtt gólja pedig csak megerősítette a nézőben, hogy itt bizony a korszak legnagyobb klasszisát láthatja. Hiányérzet legfeljebb amiatt lehet a teljesítményét illetően, hogy több gólt is szerezhetett volna, tíz próbálkozásából csak négy talált kaput, pedig többször is ígéretes helyzetben lőhetett.

A támadósorból Puskás és Hidegkuti mellett Budai II László, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán is kiválóan futballozott, még ha nem is annyira látványosan. Budai jobb oldali elfutásaival rendre zavart okozott az angol védelemben, és ugyan beadásai, lövései többször pontatlanok voltak, védekezésben rendre visszazárt és kisegítette a társait. Ugyanez elmondható a másik oldalon Cziborról, annyi különbséggel, hogy ő még sűrűn oldalt is váltott. Többek között Puskás visszahúzós góljánál is a jobb szélről adta be a labdát – Puskás szintén a jobb oldalra húzódott a támadásnál, miközben alapvetően mindketten a bal szélen futballoztak. Ez is mutatja, mennyire rugalmasan kezelték a posztokat a magyar futballisták, megbolondítva ezzel az angol védelmet. Kocsis a jobb oldalon leginkább Budaival játszott össze, és rendre felért a kapu elé. Puskás után ő próbálkozott a legtöbb lövéssel/fejessel (9), valami kis apróság azonban mindig hiányzott, mert ezek közül négy talált kaput, és egyikből sem lett gól.

S hogy végeredményben mi volt a magyar válogatott titka 1953. november 25-én a Wembley-ben? Erre talán Buzánszky Jenő anekdotájából lehet következtetni a legjobban – az MLSZ videótárában elérhető mérkőzésfelvétel alámondásában így emlékezett vissza: „Cziborral laktam egy szobában. Egy éjjel felébredt, és azt mondta: tudod, miért nyertünk? Mert ilyen hátvédhármasunk volt, mint Budai, Hidegkuti, Czibor... Ez azt jelentette, hogy segítettünk egymásnak, mi a támadásban próbáltunk, ők a védekezésben. Londonban a csapatmunka diadalmaskodott.”

PERCRŐL PERCRE
1. perc: Bozsik labdaszerzést követően Hidegkutihoz passzol, aki egy csellel betör az angolok tizenhatosán belülre a jobb oldalon, majd tizennégy méterről jobbal hatalmas erővel a kapu jobb oldalába lő. 0:1
14. perc: Johnston hozza fel a labdát, a középpályát átjátszva indítja Mortensent, aki a fellazult magyar védelmet észlelve Sewellt hozza ziccerbe. A balösszekötő néhány lépés után, mintegy tíz méterről ballal a bal alsó sarokba gurítja a labdát. 1:1
22. perc: Puskás a tizenhatoson belül az angol védők gyűrűjében a földre kerül, de fekve továbbteszi a labdát Hidegkuti felé, aki Dickin­son mellett a tizenegyespont tájáról jobbal lő. A labda Eckersley lábát érintve vágódik a kapu bal oldalába. 1:2
25. perc: Budai szökteti Czibort a jobb szélen, aki az alapvonal közeléből a jobbösszekötő helyén előrefutó Puskásnak passzol. Puskás hat méterre a kaputól átveszi a labdát, a rá támadó Wrightot higgadt visszahúzós csellel becsapja, s ballal a kapu bal oldalába vágja a labdát. 1:3
29. perc: Szabadrúgáshoz jut a magyar válogatott huszonöt méterre az angol kaputól. Bozsik lövi el a labdát, Puskás tizenkét méterre a kaputól felugrik, s háttal az angol kapunak beleteszi a bal lábát. A labda hirtelen irányt változtatva laposan a jobb alsó sarokba vágódik. 1:4
38. perc: Buzánszky fel akar szabadítani, de a labda Mortensent találja mellbe. Az angol támadót Lóránt sem tudja megállítani, ballal a jobb alsó sarokba lövi a labdát. 2:4
50. perc: Kocsis közeli fejesét Merrick a bal oldali kapufára üti, Taylor nem tudja megtartani a labdát, Zakariástól Bozsikhoz kerül, aki tizennyolc méterről jobbal a kapu jobb oldalába bombáz. 2:5
53. perc: Budai beíveli a labdát Kocsisnak, aki Puskás elé fejeli. A csapatkapitány nem hagyja lepattanni, ballal felemeli, a mellkasával érinti, majd a visszahulló labdát kapásból átrúgja a védők feje felett Hidegkuti felé, aki hat méterről jobbal a bal alsó sarokba lövi. 2:6
57. perc: Grosics bizonytalan, így Robb elé pattan a labda. A magyar kapus vetődik, megpróbálja visszaszerezni, ám buktatja az angol balszélsőt – a játékvezető habozás nélkül tizenegyest ítél. Ramsey higgadtan fut neki a labdának, és jobbal laposan kilövi a kapu bal oldalát. 3:6