Eb 2024: De jó lenne most is válogatottnak lenni – Kiss László

A legendák szektora ezúttal is megtelt, a korábbi kedvencek a Montenegró elleni mérkőzést követően ugyanolyan boldogok voltak, mint akik a pályán részesei lehettek a 3–1-es győzelemnek. Az Újpesti Dózsa 33-szoros válogatott támadója, az 1972-es belgiumi Európa-bajnokságon negyedik helyezett Zámbó Sándor éppen úgy örült, mint a Ferencváros két világbajnokságot is megjáró 41-szeres válogatott futballistája, Rákosi Gyula, az 1966-os angliai világbajnokságon védő Gelei József pedig még a kalapját is megemelte az utódok teljesítményét látva.

„Végtelenül örültem, örültünk, miután a játékvezető lefújta a mérkőzést, és bár az első játékrész kissé langyos volt, a szünet után nagyon jól játszott a válogatott – mondta lapunknak a 85 esztendős, 11-szeres válogatott kapus. – Nagy akarással futballozott mindkét csapat, hogy őszinte legyek, meglepődtem, mert Montenegró jobbnak tűnt, mint korábban Szerbia! Ahhoz, hogy két perc alatt megforduljon az állás, kellett Szoboszlai Dominik klasszisa, minden megmozdulásán látszott, nem véletlenül került a Liverpoolhoz. Persze ne hallgassuk el, Dibusz Dénes több fantasztikus védést bemutatott, ráadásul kritikus helyzetben, és mert korábban én is kapus voltam, jól tudom, milyen az, amikor hosszú időn keresztül nincs semmi védeni való, aztán helyzetbe kerül az ellenfél, és védeni kell. Több meghatározó játékos kidőlt sérülés miatt, mégis veretlenül lett a csapat csoportelső: nem lehet kérdés, megérdemelt a továbbjutása.”

Az MTK korábbi 37-szeres válogatott labdarúgója, Balog Tibor már harminc éve Belgiumban, Charleroi-ban él, 2016-ban a franciaországi kontinenstornára is elutazott, hogy élőben lássa az együttest, ugyanakkor a Puskás Arénában vasárnap járt először.

„Felejthetetlen volt látni a rengeteg boldog embert a stadionban, magával ragadott a mérkőzés hangulata, az élmény. Jó azzal szembesülni, hogy ha hatvanötezren kimennek a Puskás Arénába, az tulajdonképpen átlagnézőszámnak számít... – fogalmazott Balog Tibor. – Tudat alatt talán már ott volt a játékosokban, hogy kint vannak az Európa-bajnokságon, ugyanakkor a második félidei teljesítmény minden szempontból rendben volt. A futball a világ legnépszerűbb sportága, ha eredményes vagy, sokaknak szerzel örömöt, biztos vagyok benne, rengetegen szurkolnak majd jövőre Németországban is a csapatnak! Mindig a következő lépést kell megtervezni, ez a válogatott már elérte, hogy szerte Európában tiszteljék, és mert jó a fiatal és az idősebb játékosok aránya, van esély a további fejlődésre. Marco Rossi taktikailag felkészült, nyilván nem tud annyit gyakorolni a játékosokkal, mintha klubedzőként dolgozna, le a kalappal előtte, mert nagy munkát végzett a stábjával együtt. Először voltam ebben a stadionban, de hasonlóan nagyszerű élményben, szurkolásban volt részem, mint amikor a nyolcvanhatos világbajnokság előtt Détári Lajosék három nullára győztek Brazília ellen még a Népstadionban. Jó azt tapasztalni, hogy fejlődésben van a válogatott – azon leszek, hogy jövőre Németországban is lássam a csapatot.”

A Vasas legendás, 33-szoros válogatott támadója, Kiss László ünnepelni ment a Puskás Arénába, és nem is kellett csalódnia.

„A baráti körömmel, amelynek túlnyomó többségét korábbi válogatott játékosok adják, ünnepelni mentünk a Puskás Arénába – mondta a 67 esztendős korábbi angyalföldi támadó. – Félidőben kissé megijedtünk, nem láttuk tisztán, miként lesz ebből ünnep, aztán óriási örömként éltük meg a fordítást, hogy többen is klasszis teljesítményt nyújtottak – gondolok elsősorban Dibusz Dénesre és Szoboszlai Dominikra. Az az igazság, hogy nagyon jó volt ezerkilencszáznyolcvanban-nyolcvankettőben válogatott játékosnak lenni, s az volt, illetve van bennem, de jó lenne most is! Persze tisztában vagyok vele, a szélességem miatt már csak sorfal tagjának lennék jó... Amikor nemzetközi szintről beszélek, nem csupán a csapatra gondolok, hanem Marco Rossi szövetségi kapitányra is. Döbbenetes, hogy ha beállít valakit, az teljesít, kivétel nélkül bejönnek a húzásai. Aki pályára lépett ebben a sorozatban, elhitte, semmi sem lehetetlen, nem úgy megy fel a pályára, hogy jó lenne nem kikapni, tudja, jegyzett csapatunk van, és ennél nincs fantasztikusabb! Egyetlen hazai találkozóról sem hiányoztam, a mérkőzéseink egyfelől társadalmi események, de nagyon jó érzés találkozni a régi barátokkal, az utánunk jövő nemzedékkel, ha pedig a válogatott úgy futballozik, ahogyan a Montenegró elleni a második félidőben, gyerekként ugrálunk a lelátón.”