Margret Kratz kihirdette a női válogatott keretét az NL-playoffra

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.02.12. 23:09
Február 19-én kezdődik az összetartás (Fotó: mlsz.hu)
A Magyar Labdarúgó-szövetség közlése szerint Margret Kratz szövetségi kapitány kihirdette a női labdarúgó-válogatott keretét a két mérkőzésből álló februári Nemzetek Ligája-rájátszásra, amelyet a 2022-es Európa-bajnokságon 8. helyezést elérő belga válogatott ellen a magyar női válogatott. A rájátszásban való sikeres szereplés esetén a magyar válogatott feljut az A-ligába.

 

A magyar válogatott február 23-án és 27-én lép pályára a belgák ellen, előbb Felcsúton a Pancho Arénában, a visszávgó pedig Leuvenben lesz. A párharc győztese az A-ligában, a vesztese a B-ligában szerepel majd.

- A belga válogatott az elit csapatok közé sorolható, amit az is bizonyít, hogy már húsz éve bérelt helye van a világ húsz legjobb válogatottja között. Két Európa-bajnokságon is kint járt, sőt az utóbbin bejutott a negyeddöntőbe. Ellenfelünket kiváló védelem jellemzi, s a támadósort is olyan egyéniségek alkotják, akik jegyzett nemzetközi játékosok. Ennek ellenére semmi sem lehetetlen. Tudatában vagyunk annak, hogy jobbak nálunk, de mi is folyamatosan fejlődünk, mind önbizalom, mind csapatszellem terén, ezért úgy gondolom, hogy tudunk meglepetést okozni – idézi Margret Kratz szövetségi kapitányt az mlsz.hu.

A magyar válogatott kerete

Kapusok: Schildkraut Fruzsina (Kész-St. Mihály-Szeged), Szőcs Réka (Budaörs SC), Terestyényi Anna (Fehérvár FC)
Védők: Kovács Laura (ETO FC Győr), Nagy Fanni (ETO FC Győr), Nagy Virág (U.C. Sampdoria), Németh Diána (VfL Wolfsburg), Németh Hanna (SV Werder Bremen), Papp Luca (FTC-Telekom), Savanya Csilla (ETO FC Győr), Turányi Lilla (FC Bayer 04 Leverkusen)
Középpályások: Csiszár Henrietta (FC Internazionale Milano), Fenyvesi Evelin (FTC-Telekom), Németh Loretta (First Vienna FC 1894), Pusztai Sára (Besiktas JK), Süle Dóra (ETO FC Győr), Szabó Viktória (FC Zürich), Vachter Fanni (ETO FC Győr), Zeller Dóra (1. FC Köln)
Támadók: Kaján Zsanett (Como 1907), Pápai Emőke (Grasshopper Club Zürich), Siber Glória (Charlton Athletic), Zágor Bernadett (MTK Budapest)

Legfrissebb hírek

Két újonc a Nemzetek Ligája-meccsekre készülő női futballválogatott keretében

Magyar válogatott
2025.03.24. 18:10

„Elrúgta a bokámat” – mégsem kapott tizenegyest a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.02.26. 08:44

Egy tizenegyes döntött, a magyar női válogatott kikapott Finnországtól az NL-ben

Magyar válogatott
2025.02.25. 19:55

Fehéroroszország elleni győzelemmel kezdte a Nemzetek Ligáját női válogatottunk

Magyar válogatott
2025.02.21. 21:52

Női labdarúgás: Fehéroroszország ellen kezd a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2025.02.10. 14:21

Döntetlent játszott Máltán a magyar női labdarúgó-válogatott

Magyar válogatott
2024.12.03. 17:39

Női Nemzetek Ligája: a finn, a szerb és a fehérorosz csapat lesz a mieink ellenfele

Minden más foci
2024.11.07. 14:56

Skócia kiütötte a magyar válogatottat a visszavágón, lemaradnak a mieink az Európa-bajnokságról

Magyar válogatott
2024.10.29. 22:28
Ezek is érdekelhetik