Női Eb-selejtező: hazai pályán kezd és zár a magyar válogatott

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.03.11. 11:53
Fotó: Koncz Márton, archív
A magyar női labdarúgó-válogatott hazai pályán kezdi és fejezi be a 2025-ös Európa-bajnokság selejtezősorozatát.

A magyar szövetség (MKSZ) közösségi oldalán közzétett program szerint a nemzeti csapat április 5-én Azerbajdzsánt fogadja a nyitányon, négy nappal később pedig Törökországba látogat. Május 31-én idegenben, június 4-én saját közönsége előtt játszik Svájccal, majd július 12-én Azerbajdzsánban lép pályára, mielőtt az utolsó fordulóban Törökországgal találkozik, július 16-án otthon.

 

A selejtező lebonyolítása a Nemzetek Ligájához hasonló, a magyar csapat a B-ligában kapott helyet.

A kontinenstornára az A-liga négy csoportjából az első két helyezett automatikusan kijut, a további hét helyről pedig az év végén rájátszás dönt majd: az első körben az egyik ágon az A-liga harmadik és negyedik helyezettjei játszanak a C-liga öt csoportgyőztesével és a három legjobb másodikkal. A másik ágon a B-liga négy csoportgyőztese és két legjobb másodikja játszik keresztbe ugyanezen liga két „rosszabb” másodikjával és négy harmadikjával.

Az egyik ágról nyolc, a másikról így hat csapat kerül a be a második körbe, ahol viszont már az Európa-bajnoki selejtezők összesített rangsora alapján készítik el a kiemelést, párokba sorsolják az együtteseket, és a hét párharc győztese jut ki a kontinenstornára.

A magyarokkal azonos csoportban szereplő, Eb-házigazda svájciak csak a csoportküzdelmek során lesznek érintettek, s amennyiben az első három hely valamelyikén végeznek, akkor a B-liga legjobb mérlegű negyedik helyezett csapata veszi át a helyüket a rájátszásban.

Magyar válogatott
2024.03.05. 14:53

Női válogatott: a házigazda Svájc is az ellenfeleink között az Eb-selejtezőn

Az UEFA elkészítette a sorsolást, a magyar női labdarúgó-válogatott a leendő házigazdával is meccsel.

 

 

Legfrissebb hírek

A Corinthian FC, avagy Viktória királynő amatőr futballművészei

Népsport
2 órája

Labdarúgás: „Kemény munka, együttműködés…”

Utánpótlássport
2 órája

Labdarúgás: egy híján 1200 fiatalperc az NB I 27. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Simán nyert az ETO a női NB I-ben, visszavette az első helyet a tabellán

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 18:36

Hétvégén lesz a döntő – elfogadták a Magyar Kupa versenykiírásának változásait

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 10:31

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2025.04.08. 09:00

Csoportban jobb – Bács Zoltán publicisztikája

Minden más foci
2025.04.06. 23:13

Népsport: csak majdnem lettek Puskások

Népsport
2025.04.05. 09:10
Ezek is érdekelhetik