Éhesek maradtunk – Malonyai Péter jegyzete

Nincsenek barátságos meccsek – már felkészülésinek hívják, aminek nincs tétje, már ha van tét nélküli randevú válogatott mezben. De hagyom a közhelyparádét, csak azért vezettem elő, mert az ír–magyar meccs első félidejében még annyit sem kockáztattak a felek, amennyit az édesapa a játszótéren kisfiával múlatva az időt.

Jól elvoltak a magyar és az ír mezben labdázgatók, hogy ez mennyire szolgálta nálunk az Európa-bajnoki felkészülést, a másik oldalon az ideiglenesen vezér John O’Shea szövetségi kapitányi megerősítését, csak utólag tudjuk majd meg.

Most csak annyi derült ki a nekünk fontos magyar oldalon, hogy mindenki igyekszik, leginkább arra törekszik, hogy ne hibázzon, hiszen ki tudja, egy-egy baki mire indítja a mi – szinte örökös – szövetségi kapitányunkat, Marco Rossit. Ami egyrészt jó, mert jelzi, van választási lehetősége, másrészt egyáltalán nem az, mert így nem volt igazi dramaturgiája, dinamikája a játéknak, esti mesének is eladható volt a látvány, a labda annyit került hátra, mintha a hazaadás lett volna a felkészülési feladat.

És ha már esti mese, az írek kocogós támadásába is képes volt belealudni a védelmünk, Willi Orbán nem ugrott, Adam Idah is csak picit, de ez elég volt ahhoz, hogy a fejesével 1–0 – oda. Még szerencse, hogy a másik oldal is álmos volt, így lehetett már néhány perc múlva 1–1, még idejük sem volt a fiainknak, hogy megdöbbenjenek, az ilyesmi azért lehetőség. Leginkább az ébredésre, az itthoni Európa-bajnoki reményeinkhez illő tempóra.

A szünet után szinte azonnal volt két jó lövésünk, ám aztán maradt minden a régiben. Hogy kívülről egyszerű megítélni a dolgokat, arra jellemző, hogy Szoboszlai Dominik és Seamus Coleman eléggé indulatosan, sárga lapot érően vitatott meg egy szabadrúgás utáni szituációt, tehát a pályán lévőkben volt vehemencia, még ha nem is látszott. Csak hát a nézőnek az kell, hogy az elszántság a látványban is jelentkezzék, erről viszont most nem volt szó nálunk.

Ráadásul a legvégén gólt kaptunk, roppant durva védelmi hibából, így oda a tizennégy meccses veretlenségük. Csalódás? Igen, az. Még a felkészülés jegyében is.

Mondanám, hogy ne legyünk mohók most, tartogassuk az étvágyunkat az Európa-bajnokságra, de rossz éhesen maradni.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!