„Lehetetlenség Kroost pótolni”; jön Rossi ötödik meccse a németek ellen

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
• Düssledorf
Vágólapra másolva!
2024.09.07. 11:18
A válogatott pénteken érkezett meg Düsseldorfba, a mérkőzés helyszínére (Fotó: Koncz Márton)
A 20.45 órakor kezdődő Németország–Magyarország Nemzetek Ligája-meccs előtt megnéztük, mivel foglalkozik a német sajtó a meccs kapcsán, illetve felidézzük a Marco Rossi-éra korábbi, németek elleni mérkőzéseit.

 


A   Sport Bild  azzal foglalkozik, hogy   Manuel Neuer nem gratulált utódjának, Marc-André ter Stegennek ahhoz, hogy a Magyarország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen lesz először hivatalosan a német válogatott első számú kapusa. A Barcelona játékosa elmondta: a nagy nevek visszavonulása súlyos teher, de be kell tölteniük a keletkező űrt.

A Kicker elemzése rávilágít, hogyan teljesítettek a német kerettagok az idény elején: a kapusoknál Oliver Baumann, a belső védőknél Waldemar Anton, a szélső védőknél Benjamin Henrichs, a belső középpályásoknál Robert Andrich, a támadó középpályásoknál Nadiem Amiri, a szélsőknél Serge Gnabry, míg a középcsatároknál Jonathan Burkardt viszi a prímet. Más kérdés, hogy felsoroltak közül várhatóan csak a Bayer Leverkusen játékosa, Robert Andrich lesz a kezdőcsapat tagja a mieink elleni szombati meccsen.

A      sport1.de    éppen  Robert Andrichhal készített exkluzív interjút, amiben a középpályás elmondta, lehetetlenség Toni Kroost pótolni, ahhoz túl nagy volt a befolyása, de megtisztelőnek tartja, hogy megörökölte a nyolcas mezszámot tőle. 

Marco Rossi kapitányi időszakában ötödször találkozik a magyar válogatott a németekkel és az eddigi négyből csak egyszer kaptunk ki, a legutóbbi, stuttgarti meccsen az idei Eb-n, 2–0-ra. A 2021-es Eb-meccsen 2–2-re végeztünk Münchenben, a Nemzetek Ligájában pedig 2022 szeptemberében 1–0-ra nyertünk Lipcsében, míg itthon, 2022 júniusában 1–1-re végeztünk. Az elmúlt húsz évben összesen hét meccsünk volt a németek ellen, a hétből a már említett lipcsei siker mellett Kaiserslauternben tudtunk még nyerni az emlékezetes Torghelle Sándor-duplával 2–0-ra, kétszer ikszeltünk, háromszor kikaptunk. 

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Tóth Balázs (Blackburn Rovers – Anglia)
VÉDŐK: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Gergényi Bence (Újpest FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Yaakobishvili Antal (Girona – Spanyolország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Bolla Bendegúz (Rapid Wien – Ausztria), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (AFC Bournemouth – Anglia), Nagy Ádám (Spezia – Olaszország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Loic Nego (Le Havre – Franciaország), Nikitscher Tamás (Kecskeméti TE), Schäfer András (Union Berlin – Németország), 
TÁMADÓK: Ádám Martin (Aszterasz Tripolisz – Görögország), Csoboth Kevin (St. Gallen – Svájc), ifjabb Dárdai Pál (Hertha BSC – Németország), Horváth Krisztofer (Újpest FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

A NÉMET KERET
Kapusok: Oliver Baumann (TSG Hoffenheim), Alexander Nübel (VfB Stuttgart), Marc-André ter Stegen (FC Barcelona – Spanyolország)
Hátvédek: Waldemar Anton (Borussia Dortmund), Benjamin Henrichs (RB Leipzig), Joshua Kimmich (Bayern München), Robin Koch (Eintracht Frankfurt), Maximilian Mittelstädt (VfB Stuttgart), David Raum (RB Leipzig), Nico Schlotterbeck (Borussia Dortmund), Jonathan Tah (Bayer Leverkusen)
Középpályások: Robert Andrich (Bayer Leverkusen), Emre Can (Borussia Dortmund), Chris Führich (VfB Stuttgart), Pascal Gross (Borussia Dortmund), Jamal Musiala (Bayern München), Aleksandar Pavlovic (Bayern München), Angelo Stiller (VfB Stuttgart), Florian Wirtz (Bayer Leverkusen)
Támadók: Maximilian Beier (Borussia Dortmund), Niclas Füllkrug (West Ham United – Anglia), Kai Havertz (Arsenal – Anglia), Deniz Undav (VfB Stuttgart)

NEMZETEK LIGÁJA, A-LIGA, 3. CSOPORT
A magyar válogatott programja
Szeptember 7.
20.45: Németország−MAGYARORSZÁG
Szeptember 10.
20.45: MAGYARORSZÁG−Bosznia-Hercegovina
Október 11.
20.45: MAGYARORSZÁG−Hollandia
Október 14.
20.45: Bosznia-Hercegovina−MAGYARORSZÁG
November 16.
20.45: Hollandia−MAGYARORSZÁG
November 19.
20.45: MAGYARORSZÁG−Németország
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik