Nagy Ádám: A szurkolókkal, saját magunkkal és a magyar futballal szemben is elfogadhatatlan ez az eredmény

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2024.09.07. 23:06
Nagy Ádám önkritikusan értékelt (Fotó: Koncz Márton)
Mint ismert, Magyarország 5–0-ra kikapott Németországtól a Nemzetek Ligájában szombaton, az 1. fordulóban. A meccset követően Bolla Bendegúz és Nagy Ádám nyilatkozott az M4 Sport kamerái előtt.


Azt terveztük, hogy nyomást gyakorlunk rájuk, intenzíven letámadjuk őket, de az az első tíz percben ment, aztán folyamatosan elcsúsztunk védekezésben. Ezt ki tudták használni, azt hiszem, labdával nem kell bemutatni a németeket. Mondhatjuk sajnos, hogy az elejét leszámítva semmi nem működött. Ami a helyzetemet illeti, sajnálom, hogy blokkolni tudták a próbálkozást…” – mondta a meccs után Bolla Bendegúz.

„Abszolút önkritikusnak kell lenni, mert elfogadhatatlan a szurkolókkal, saját magunkkal és a teljes magyar labdarúgással szemben ez az eredmény. Más taktikával léptünk pályára, mint eddig, megpróbáltuk letámadni őket, de ez csak az elején működött, aztán teljesen szétestünk. Megpróbáltuk Séfivel együtt mindkét hatosukat agresszívan letámadni, de túl nagy terület nyílt mögöttünk, a folytatásban váltottunk, de az még rosszabbul nézett ki. Ez egy nehéz helyzet, amit menedzselnünk kell, de rajtunk múlik, hogyan tudjuk kijavítani” – mondta az immár 85-szörös magyar válogatott Nagy Ádám, aki utóbbi tekintetében Puskás Ferencet érte be ezen a napon.

„Az elmúlt években okozott nekünk Magyarország nehézségeket, úgyhogy nem mondom, hogy féltünk tőlük, de odatettük magunkat és jó érzés, hogy minden összejött. Örülök, hogy sikerült betalálnom, most azt érzem, nehéz minket megállítani” – fogalmazott a német közvetítő csatornának Niklas Füllkrug.

„Nos, az elején nem voltam elégedett, még az első félidő után sem, de a folytatásban már működött a letámadásunk, az összjáték is, jöttek a gólok, szóval elégedett vagyok. Az Eb-n sokkal kevesebb helyünk volt, a mai meccsen jobban működött a pozíciós játékunk, ezáltal több helyzetünk volt, így gólunk is. Jobban kitámadtak, mint legutóbb, az biztos” – mondta Julian Nagelsmann.  

NEMZETEK LIGÁJA
1. FORDULÓ
A-LIGA
3. CSOPORT
Németország–Magyarország 5–0 (1–0)
Düsseldorf, Merkur Spiel-Arena, 49 235 néző. Vezette: Turpin (francia)
NÉMETORSZÁG: Ter Stegen – Kimmich, Tah, Schlotterbeck (R. Koch, 70.), Raum (Henrichs, 70.) – Andrich (Stiller, 82.), Gross (Pavlovic, 60.) – Wirtz, Havertz, Musiala – Füllkrug (Beier, 60.). Szövetségi kapitány: Julian Nagelsmann 
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Balogh B., W. Orbán, Dárdai M. – Nego (Bolla, a szünetben), Nagy Á. (Nikitscher, 82.), Schäfer, Kerkez (Nagy Zs., 66.) – Szoboszlai D., Sallai R. (Csoboth K., 75.) – Varga B. (Ádám M., 66.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi 
Gólszerző: Füllkrug (27.), Musiala (58.), Wirtz (66.), Pavlovic (77.), Havertz (82. – 11-esből)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik