Kikaptak a mieink, egygólos hátránnyal utaznak az Eb-selejtező-rájátszás skóciai visszavágójára

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.10.25. 20:10
Küzdelmes mérkőzés volt, Martha Thomas (20) gólja döntött a skótok javára (Fotó: Dömötör Csaba)
A magyar női labdarúgó-válogatott péntek este hazai pályán 1–0-ra kikapott Skóciától az Európa-bajnoki selejtező rájátszásának első mérkőzésén. A visszavágó kedden lesz Edinburgh-ban. Mindkét válogatott a B-ligában szerepelt a selejtező első szakaszában; a skótok megnyerték a csoportjukat, a mieink csoportharmadikok voltak.

Bár az első félidőben a skótok birtokolták többet a labdát, a magyar akciókban is volt veszély: a 23. percben Csányi Diána távoli bombája szállt centikkel a kapu fölé, a 28. percben Zeller Dóra lőtt jó cselek után, a skót kapus szögletre ütötte a labdát. A vendégek részéről Erin Cuthbert célzott néhány centivel a léc fölé, a 42. percben az első alkalommal válogatott magyar kapus, az amerikai születésű Lauren Brzykcy bravúrral védte Caroline Weir távoli lövését. 

A második játékrész első nagy helyzetét Zeller Dóra hagyta ki, majd a 60. percben jött a meccs egyetlen gólja: Martha Thomas közelről bombázott a hálóba (0–1). Az első játékrészhez képest többet birtokolták a labdát a mieink, kiegyenlítettebb volt a játék, és bár volt rá egy nagy lehetőségünk Csiki Anna révén, gyenge lövése elakadt a kapusban, nem sikerült az egyenlítés. 

„Nagyon büszke vagyok a lányokra, mert tényleg végigküzdötték a mérkőzést, szívüket, lelküket kitették a pályára – idézi az mlsz.hu Szarvas Alexandra szövetségi kapitány értékelését. – Itt is, ott is adódtak helyzetek, a következő mérkőzésen megpróbáljuk megfogni őket. Egy kis szerencse hiányzott csak a mai mérkőzésen, ha értékesítjük valamelyik nagy helyzetünket, akkor ez 1–1 vagy egygólos győzelem is lehetett volna. A hozzáállás példaértékű volt, ugyanilyen mentalitással kell a második meccsnek is nekimenni.”

Fenyvesi Evelin 2013 óta meghatározó tagja a női A-válogatottnak, a pénteki volt a 100. mérkőzése a csapatban. Ő viselte a csapatkapitányi karszalagot is, ugyanis Csiszár Henrietta szemüregcsonttörés miatt csupán a lelátóról szoríthatott a csapattársaknak.

 

NŐI LABDARÚGÓ EB-SELEJTEZŐ, RÁJÁTSZÁS
1. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–SKÓCIA 0–1 (0–0)
Bozsik Aréna, 1213 néző. Vezette: Maria Caputi (Francesca Di Monte és Tiziana Trasciatti – mindhárman olaszok)
MAGYARORSZÁG: Brzykcy – Kovács L., Turányi, Németh H., Szabó V. – Fenyvesi (Nagy F., 79.), Papp L. – Zeller, Csányi, Csiki (Nagy V., 90.) – Kaján (Pápai, 62.). Szövetségi kapitány: Szarvas Alexandra
SKÓCIA: Alexander – Clark, Howard, Docherty – Evans (Hay, 76.), Cuthbert, Weir (Watson, 76.), Kerr (Rodgers, 89.), Emslie – Thomas (Davidson, 89.), Hanson (Smith, 58.). Szövetségi kapitány: Pedro Martínez Losa
Gólszerző: Thomas a 60. percben

A visszavágó október 29-én lesz Edinburgh-ban.
A győztes a Finnország–Montenegró párharc továbbjutójával játszik az Eb-kvótáért november 27. és december 3. között, szintén oda-visszavágós alapon. Utóbbi párharc pénteken lejátszott első mérkőzésén a vendég finnek nyertek 1–0-ra.

A 2025 júliusában Svájcban sorra kerülő Európa-bajnokságra a házigazda válogatotton kívül nyolc csapat (Anglia, Dánia, Franciaország, Hollandia, Izland, Németország, Olaszország, Spanyolország) már kijutott a selejtező A-ligájából. A további hét kvótáért a kétlépcsős playoffban 28 válogatott verseng.
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik