Szavazzon a XX. század góljára! – Kocsis Sándor, 1954. június 30., Magyarország–Uruguay 4:2

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.11.28. 18:00
Az 1954-es világbajnokságon az uruguayiak közelről láthatták, milyen kiválóan fejel Kocsis Sándor
A Nemzeti Sportrádió november 25-től „A nemzet bombázói” címmel szavazást indított, amely a hallgatók/olvasók és a szakértő zsűri voksai alapján a XX. század, majd januártól a XXI. század legszebb magyar góljáról van hivatva dönteni. A Nemzeti Sportban szóban, a Nemzeti Sportrádióban mindennap 17.40-től hangban, az nso.hu-n pedig – amennyire lehetséges – képben is megmutatjuk a jelölteket. Szavazni a húsz gól bemutatása után, december 15-től lehet.

4. KOCSIS SÁNDOR
1954. június 30., Magyarország–Uruguay 4:2
(A mérkőzés 3. magyar gólja)

A Népsport 1954. július 1-jei számából: „A 110. percben szerezzük meg vezető gólunkat. Hidegkuti szépen szökteti Budait, jobbszélsőnk gyönyörűen elfut, az alapvonaltól a kaputól mintegy 5 méterre várakozó Kocsishoz ível. Kocsis felugrik, és szép fejessel küldi a labdát a bal alsó sarokba. 3:2 Magyarország javára!”

A sérült Puskás Ferenc távollétében a negyeddöntőben, majd az elődöntőben Kocsis lépett elő vezérré az 1954-es vb-n, a címvédő Uruguay elleni elődöntő hosszabbításában két gólt is fejelt, ez volt a 10. és a 11. találata a tornán, ami természetesen gólkirályi címet ért. Kocsis Sándor tudta, milyen kiváló ellenfelet gyűrt le a válogatott, és ekkor még aligha sejtette, hogy végül meg kell elégednünk a világbajnoki ezüstéremmel – a Népsportban így értékelt: „A világ egyik legjobb csapatát győztük le megérdemelten.”

 

 

Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Szoboszlai Dominik, 2020. november 12., Magyarország–Izland 2–1

Magyar válogatott
8 órája

A Tatabánya új edzője hisz a bennmaradásban

Labdarúgó NB II
Tegnap, 15:20

„Kis csapatunk van, de roppant erős” – az MSOSZ elnöke a Speciális Olimpia Téli Világjátékok előtt

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:28

Szavazzon a XXI. század góljára! – Zsóri Dániel, 2019. február 16., Debrecen–Ferencváros 2–1

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:19

Nem akármi: Sárosi, Puskás és Kozma mezét is kiállították Madridban

Magyar válogatott
Tegnap, 9:06

Nyergelj, fordulj! – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
2025.03.01. 23:51

Szavazzon a XXI. század góljára! – Gera Zoltán, 2016. június 22., Magyarország–Portugália 3–3

Magyar válogatott
2025.03.01. 11:27

„Szeretnék ott lenni a budapesti vb-n és a Los Angeles-i olimpián” – a gyermekét váró Magyari Alda tervezi a visszatérést

Vízilabda
2025.02.28. 22:03
Ezek is érdekelhetik