Weghorst megbánta, hogy örült a mieinknek lőtt góljának

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.11.17. 07:52
Wout Weghorst elismerte, nem volt szép, hogy látványosan örült a góljának (Fotó: AFP)
A maga módján bocsánatot kért az első holland gól megünneplése miatt Wout Weghorst, aki Szalai Ádám rosszullétét követően tizenegyesből talált be a magyar labdarúgó-válogatott kapujába a két csapat szombat esti amszterdami Nemzetek Ligája-mérkőzésén.

Weghorstot a szünetben a holland televízió szakértőjeként kritizálta Rafael van der Vaart, akivel a stúdióban Pierre van Hooijdonk is egyetértett.

Magyar válogatott
2024.11.16. 23:31

Van der Vaart beleállt Weghorstba a Szalai Ádám rosszullétét követő gólöröme miatt

A korábbi holland válogatott szerint nem lett volna szabad így megünnepelni a tizenegyesgólt.

A mérkőzés után Weghorstot kérdezték az esetről.

„Abban a pillanatban, hogy megtudtuk, a magyarok pályaedzője jól van, az agyam átkapcsolt és a meccsre koncentráltam – idézte a Voetbal International Weghorst meccs után adott nyilatkozatát. – Megkönnyebbültem, hogy sikerült betalálni, nem is gondoltam arra, hogy valakinek veszélyben az élete. Az öltözőben is érdeklődtem felőle, hogy van, és szerencsére jó híreket kaptunk, hogy magánál van, beszélt, és ez a legfontosabb.”

„Megértem a felháborodást, ha ilyen történik, jogos a kritika. Hogy megbántam-e? Most, hogy így beszélünk róla, persze, a tizenegyesem jelentősége össze sem mérhető egy emberi élettel, de ugye senki sem feltételezi azt, hogy másképp gondolom? Remélem, megértik, mi mást mondhatnék még?” – mondta a holland televízióknak Weghorst, akitől Cody Gakpo a második holland tizenegyes előtt elvette a labdát, és ő végezte el helyette a büntetőt. 

Van der Vaartot az interjú után újra megkérdezték, mit gondol, és szerinte látszott a megbánás a csatáron.

„Látszik, hogy sokkolta, mit tett, én elfogadom a magyarázatát. Elismerte, hogy nem volt szép, amit tett, le is zárhatjuk az ügyet” – mondta Van der Vaart.

 

Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az NL négyes döntőjének mérkőzéseire

Minden más foci
9 órája

Legjobbak, legszebbek – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.04.10. 23:28

Torghelle Sándor: Nem voltunk rosszabbak, mint a mai válogatott, csak más a megítélés

Magyar válogatott
2025.04.10. 21:36

Kikapott a finnektől a magyar női válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2025.04.08. 19:24

Népsport: csak majdnem lettek Puskások

Népsport
2025.04.05. 09:10

Női NL: egy góllal kikaptunk Szerbiától

Magyar válogatott
2025.04.04. 21:55

Emléktábla kerül a házra, ahol Puskás Ferenc utoljára lakott

Egyéb egyéni
2025.04.03. 13:12

Hét helyet rontott a magyar válogatott a világranglistán

Magyar válogatott
2025.04.03. 11:23
Ezek is érdekelhetik