10. FARKAS JÁNOS
1966. július 15.
Magyarország–Brazília 3:1
(A mérkőzés 2. magyar gólja)
A Népsport 1966. július 16-i számában számolt be a vb-csoportmeccs második, Farkas János által szerzett magyar góljáról. „A 65. percben parádés magyar támadás alakult ki. Albert kitűnő labdát tálalt Bene elé, aki elfutott a jobb oldalon. Pompásan lőtte be a labdát középre, Farkas jó ütemben érkezett, s 12 méterről, kapásból, hatalmas gólt lőtt a kapu bal oldalába. 2:1.”
A gólszerző így értékelt: „Tudtam, hogy Bene Feri beadással fogja befejezni azt a támadást. Már nagyon fáradt voltam, de magától vitt a lábam előre. És mentől jobban sikerült utolérnem az akciót, annál inkább éreztem, hogy itt lehet valamit keresni. Az utolsó métereken olyan versenyt futottunk Gersonnal, mintha százas sprinterek lettünk volna. Legalábbis én úgy éreztem… Én szakítottam át elsőnek a célszalagot. A gól után még Gilmar is odaintett nekem: bravó…”
A Népsport egyéni értékelésében szuperlatívuszokban írt a Vasas csatáráról: „Farkas méltó társa volt a ragyogóan küzdő Benének és Albertnak. Ez a hármas szinte egymást múlta felül, Farkas kihasználta nagy gyorsaságát, sorra lefutotta a brazil védőket és olyan gólt lőtt, amelyről még sokáig fognak beszélni a labdarúgás kedvelői.”
És tényleg!
A GÓL