A török labdarúgó-válogatott 3–1-re nyerte meg a Nemzetek Ligája-pótselejtező odavágóját, így jó helyzetben érkezik a budapesti visszavágóra. Ahogy Marco Rossinak Schäfer András és Nagy Zsolt eltiltása miatt, úgy Vincenzo Montellának is kényszerből kell változtatnia a kezdőn.
Az isztambuli mérkőzésen a vezető gólt szerző Orkan Kökcü kisárgázta magát, míg Kaan Ayhant sérülés miatt az első félidőben le kellett cserélni. Előbbi helyett a Fanatik szerint Ismail Yüksek kaphat helyet a kezdőben, utóbbit pedig Mert Müldür helyettesítheti a jobb oldalon.
A lap úgy véli, Ogurcan Cakir megtartja a helyét a kapuban, főleg hogy a szóba jöhető lehetőségek közül Mert Günök már nincs ott a keretben sérülés miatt, ahogy Yunus Akgün és a már említett Kaan Ayhan. A védelmet Müldür mellett Samet Akaydin, Abdülkerim Bardakci és Eren Elmali alkotná. Bár Merih Demiral eltiltása lejárt, a középhátvéd nem vett részt a szombati edzésen sérülés miatt, így a játéka még kérdéses.
Yüksek sokkal védekezőbb felfogású, mint Kökcü, így Hakan Calhanoglu támadóbb szerepet kaphat, mint Isztambulban. A támadó négyesben nem várható változás, a két gólpasszt adó Ogüz Aydin játszana a jobb oldalon, Kenan Yilmaz középen, míg Kerem Aktürkoglu a balon. Baris Alper Yilmaz ugyan részt vett a szombati edzésen, de ha nem tudná vállalni a játékot, akkor bekerülhetne Arda Güler, aki eltiltás miatt Demiralhoz hasonlóan nem játszhatott az odavágón.
Vincenzo Montella utólag behívta a válogatottba azt a Rayyan Baniyát, aki még sosem szerepelt a nemzeti csapatban. Az Olaszországban született középső védő jelenleg a Palermo játékosa.
NEMZETEK LIGÁJA
OSZTÁLYOZÓ AZ A-LIGÁÉRT
1. MÉRKŐZÉS
Törökország–Magyarország 3–1 (1–1)
Isztambul, Rams Park. Vezette: I. Kruzliak (szlovák)
Törökország: Cakir – Akaydin, Ayhan (Müldür, 27.), Bardakci, Elmali – Kökcü (Yüksek, 72.), Calhanoglu – Aydin (I. Kahveci, 72.), Yildiz, Yilmaz (Gül, a szünetben) – Aktürkoglu (Uzun, 86.). Szövetségi kapitány: Vincenzo Montella
Magyarország: Dibusz – Fiola, Orbán, Dárdai M. – Bolla (Osváth, 90+1.), Schäfer (Kata M., a szünetben), Nikitscher (Gazdag, 90+1.), Kerkez – Szoboszlai, Nagy Zs. (Csoboth, 78.) – Varga B. (Szabó L., 71.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Kökcü (9.), Aktürkoglu (69.), I. Kahveci (73.), ill. Schäfer (25.)
ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!
A MAGYAR VÁLOGATOTT 2025-ÖS PROGRAMJA
A/B-LIGA OSZTÁLYOZÓ
Március 20.: Törökország–Magyarország 3–1
Március 23., 18.00: Magyarország–Törökország