Marco Rossi: A játékvezető úgy döntött, futballmeccs helyett birkózómérkőzést vezet

BODNÁR ZALÁN (Dublin)BODNÁR ZALÁN (Dublin)
2025.09.06. 23:52
null
Marco Rossi (Fotó: Kovács Péter)
A magyar labdarúgó-válogatott 2–2-t játszott a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatának F-csoportjában. Marco Rossi szövetségi kapitány csalódott az eredmény miatt, de büszke arra, hogy oroszlánként harcoltak a játékosai emberhátrányban. Sallai Rolandnak csak sárga lapot adott volna, és szerinte így is, úgy is az utolsó meccs, az írek elleni hazai találkozó dönt majd a csoportban.

„Most természetesen csalódottak vagyunk, elsősorban az eredmény miatt – mondta az Írország elleni 2–2 utáni sajtótájékoztatón Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – Hatalmas nyomást helyeztek ránk a második félidőben, védekezni kellett végig, de az egész meccset és az összképet kell nézni. Az első huszonöt percben mi domináltunk, utána jól lassítottuk a játékot. A második játékrészben azonban a játékvezető úgy döntött, hogy nem labdarúgó-mérkőzést vezet a továbbiakban, hanem birkózómeccset. Az első ír gól előtt számomra egyértelmű, hogy lekönyökölték Varga Barnabást. Aztán jött a kiállítás. A második félidőre egészen más képe lett a meccsnek, az írek ívelgettek, magas labdákkal operáltak, védekezni kellett, de a küzdéssel elégedett vagyok. Az első félidő jó volt, a másodikban úgy harcoltunk, mint az oroszlánok, emiatt nem panaszkodhatom.”

A csoport esélyeit illetően így fogalmazott az olasz tréner: „Most minden nyílt a csoportban, de ugyanezt elmondhatnám akkor is, ha kikaptunk volna három kettőre, vagy nyertünk volna egy nullára. Így is várhatóan az utolsó meccs lesz a döntő, hazai pályán az írek ellen, és meglepne, ha ott ugyanilyen szellemű bíráskodással találkoznánk.”

Szoboszlai Dominik ezúttal mélyen hátul, közvetlenül a védelem előtt játszott, erről így nyilatkozott Rossi: „Abszolút pozitívan ítélem meg a játékát, főleg az első félidőben, amikor tartottuk a labdát. A második játékrészben át kellett állni öt–három–egyes formációra, ott mélyen kellett védekezni. De Dominik minden posztot el tud látni, ahogy a Liverpoolban is bizonyítja ezt, mindig mondjuk neki, hogy a legjobb hatos pozícióban játszó futballisták között lehet hamarosan a világon.”

A szövetségi kapitányt arról is kérdezték, bánja-e a kihagyott lehetőséget, főleg azt, hogy 2–0 után nem született meg a harmadik magyar gól.

„Meg lehetett volna szerezni a harmadik gólt mind az első félidőben, mind a másodikban, amikor elsősorban kontrákból nyílt erre lehetőség – fogalmazott az olasz mester. – Kihagytunk helyzeteket, de ez benne van a játékban, főleg ilyen fizikailag erős csapat ellen. Ezt csak tovább fokozta a bíró ténykedése, aki hagyta ezt a kemény játékot, így még nehezebb dolgunk lett.”

Sallai Roland kiállítását így látta Marco Rossi: „Természetesen nem voltam boldog Roland tette miatt, de ez reakció volt a részéről egy le nem fújt szabálytalanság miatt. A játékvezető szemében ez úgy tűnhetett, hogy törleszt, de nem találta el igazán az ellenfele lábát, úgyhogy csak sárga lapot kellett volna kapnia. Nem könnyű olyan játékosokat pótolni, mint Schäfer András vagy Sallai Roland. Roland mindig maximálisat nyújt, kiemelkedő játékos. Nélküle sokkal nehezebb dolgunk lesz a portugálok ellen.”

EURÓPAI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ
F-CSOPORT, 1. FORDULÓ
ÍRORSZÁG–MAGYARORSZÁG 2–2 (0–2)
Dublin, Aviva Stadion, 50 137 néző. Vezette: Harm Osmers (Lasse Koslowski, Eduard Beitinger) – németek
ÍRORSZÁG: Kelleher – Doherty (Ogbene, 66.), D. O'Shea, N. Collins, O'Brien – J. Knight (McAteer, 90.), Cullen (J. Taylor, 66.), Azaz (Idah, 78.) – Szmodics (Johnston, 78.), E. Ferguson, Manning. Szövetségi kapitány: Heimir Hallgrímsson
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Nego, Orbán, Szalai A., Kerkez (Nagy Zs., 80.) – Styles – Bolla (Mocsi, 67.), Tóth A. (Ötvös, 55.), Szoboszlai, Sallai – Varga B. (Tóth Barna, 80.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: E. Ferguson (49.), Idah (90+3.), ill. Varga B. (2.), Sallai (15.)
Kiállítva: Sallai (52.)

 

Legfrissebb hírek

Lamine Yamal nem épül fel a világbajnokság rajtjára – sajtóhír

Foci vb 2026
46 perce

Eddig Curacaóé a legmenőbb vb-s kerethirdetés

Foci vb 2026
5 órája

Ralf Rangnick 14 játékost hívott be a német élvonalból az osztrák vb-keretbe

Foci vb 2026
7 órája

A FIFA főtitkára Isztambulban tárgyal az iráni vb-részvétel garanciáiról

Foci vb 2026
2026.05.16. 12:33

Szon Hung Min, Li Kang In és Kim Min Dzse is ott van Dél-Korea világbajnoki keretében

Foci vb 2026
2026.05.16. 10:54

Vb 2026: a ferencvárosi Lenny Joseph tagja a haiti keretnek

Foci vb 2026
2026.05.15. 19:22

A frissen honosított Bonny és Yan Diomandé is ott van az elefántcsontparti vb-keretben

Foci vb 2026
2026.05.15. 18:01

Courtois, De Bruyne és Lukaku is bekerült – itt a belgák világbajnoki kerete

Foci vb 2026
2026.05.15. 15:16
Ezek is érdekelhetik