Tóth Balázst kezdetné az írek ellen Petry Zsolt

V. H. L.V. H. L.
2025.09.02. 12:17
null
Petry Zsolt (Fotó: Török Attila, archív)
A legutóbbi bajnokságban haramadik helyen végző, a Konferencialiga főtáblájára jutó török Samsunspor kapusedzőjével, Petry Zsolttal készített hosszabb interjút az M1. A korábbi kitűnő válogatott kapus beszélt a magyar válogatott világbajnoki selejtezős esélyeiről, és kitért a Süperligben szereplő magyarokra, Szalai Attilára, Mocsi Attilára és Sallai Rolandra is.

Az Írország és Portugália ellen készülő magyar válogatott keretében a bajnok Galatasarayban szereplő Sallai Roland, a Kasimpasában játszó Szalai Attila, valamint a Rizespor futballistája, Mocsi Attila személyében három Törökországban futballozó magyar játékos is van – a jelenleg a legutóbbi török bronzérmes Samsunspornál dolgozó Petry Zsoltot velük kapcsolatban is kérdezte az M1.

„Törökországban annak idején pozitív benyomások érték, így örülök, hogy visszakerült az itteni bajnokságba – mondta Szalairól Petry Zsolt. – Bízom benne, hogy újra eléri azt szintet amelyen játszott, mielőtt a Hoffenheimbe igazolt. Fegyelmezett, céltudatos, alázatos, profi gondolkodású srácról van szó, aki erőssége a magyar válogatottnak, ha eléri a legjobb formáját.”

Mocsi Attiláról beszélve az annak idején a Hoffenheimnél és a Hertha BSC-nél is dolgozó szakember megjegyezte: ha minden bizonnyal nem is a kezdőben számít rá Marco Rossi, aligha kétséges, hogy helye van a nemzeti csapat keretében.

„Amikor a Rizespor ellen játszottunk, mindig meggyőzött arról, hogy ott a helye a válogatott keretben, igaz ez a fejjátékára, a labdakihozatalokra, az egy az egy elleni párharcokra és a tizenhatoson belüli védekezésre is.”

A keret harmadik Törökországban játszó futballistája, Sallai Roland esetében nehézséget okozhat, hogy klubjában, a bajnoki címvédő Galatasrarayban rendre jobbhátvédként kap lehetőséget, a válogatottban viszont támadóként számítanak rá – Petry szerint ez nem jelent problémát.

„Hosszú éveken át játszott abban a pozícióban, amelyben a válogatottban számítanak rá, szerintem az átállás nagyon könnyen fog menni, az sokkal nehezebb volt, hogy jobbhátvédként be tudjon illeszkedni a Galatasarayba, de elfogadták ezen a poszton is, ami játékosként a nagyságát bizonyítja.”

Az 58 éves szakember a kapusokról szót ejtve megemlítette: az első találkozón mindenképpen az angol Blackburn Rovers kapusának, Tóth Balázsnak szavazna bizalmat.

„Úgy érzem, az írek ellen Tóth Balázs lenne a legjobb választás, hiszen a Championshipben hétről hétre olyan játékosok ellen játszik, amilyenek az írek keretét is nagyrészt adják, ismeri a stílust, a közeget, úgyhogy jól beleilleszkedne az ellenük pályára küldendő kezdő tizenegybe” – tette le a voksát a 27 éves kapus mellett Petry Zsolt.

Az utánpótlás-válogatottként 1984-ben ifjúsági Európa-bajnokságot nyerő egykori kapus szerint az írek és a portugálok ellen is nagy becsvággyal és elszántsággal kell pályára lépni, de Cristiano Ronaldóékkal szemben az is kellene a bravúrhoz, hogy ne fogjanak ki jó napot a Puskás Arénában.

„Azt mondom, ha ebből a két meccsből két pontot szerzünk, az jó indulás lesz” – jelentette ki.

EURÓPAI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐK
F-CSOPORT
SZEPTEMBER 6., SZOMBAT
20.45: Írország–Magyarország, Dublin (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
SZEPTEMBER 9., KEDD
20.45: Magyarország–Portugália, Budapest, Puskás Aréna (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Először játszhat három magyar kieséses BL-meccsen!

Bajnokok Ligája
9 órája

„Szükségünk volt erre, de őszintén, még sok mindenben kell fejlődnünk” – Victor Osimhen a Juventus kiejtése után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:06

Sallai Roland sokat tehet a Galatasaray továbbjutásáért

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 12:22

Dupla Tízes: lehet „sötét ló” Sallai csapata a Bajnokok Ligájában?

Bajnokok Ligája
2026.02.18. 21:39

„Három lépést léptünk hátra” – Luciano Spalletti a Juventus Galatasaray elleni veresége után

Bajnokok Ligája
2026.02.18. 07:14

A félidőben még a Juventus vezetett, végül Sallaiék öt gólt szerezve kerültek közel a nyolcaddöntőhöz

Bajnokok Ligája
2026.02.17. 20:36

Itt a lehetőség: javíthat a Juve elleni mérlegén Sallai Roland

Bajnokok Ligája
2026.02.17. 08:30

Kovács Bendegúz megint triplázott, ezúttal a holland másodosztályban; Kiss Tamás betalált Cipruson

Légiósok
2026.02.13. 22:50
Ezek is érdekelhetik