A magyar futsalválogatott Costa Ricában nyert

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.10.18. 08:08
null
(Fotó: MLSZ)
A magyar férfi futsalválogatott 2–1-es győzelmet aratott Costa Ricában a házigazda ellen felkészülési mérkőzésen.

A magyar futsalválogatott az Európa-bajnokságra készül, de jelenleg Costa Ricában túrázik, ahol magyar idő szerint szombaton hajnalban a házigazdával játszott felkészülési mérkőzést.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) beszámolója szerint a magas páratartalom és a beázó tető is zavarhatta a csapatokat, többször is törölni kellett a pályát.

Az első félidőben nem született gól, a hazaiak a Szabó Lajos szabálytalanságáért megítélt büntetőt a kapufára lőtték. A második játékrészben Alasztics Marcell kidobása után Suscsák Máté szerzett vezetést. A 29. percben egyenlített Costa Rica, de hat perccel később egy oldalberúgás után Fekete Márk újra a mieinket juttatta előnyhöz. A közép-amerikaiak a végén még egy büntetőt elhibáztak, így a mieink örülhettek a győzelemnek.

„Ezen meccsen egy pillanatig sem tudtuk kontrollálni a játékot, amiben a külső körülmények is jelentősen közrejátszottak – mondta a mérkőzés után Sergio Mullor szövetségi kapitány. – A játék képe alapján talán nem érdemeltünk győzelmet, de a védekezésünkkel elégedett voltam, úgy gondolom, azzal sikerült nyernünk, hogy több tapasztalatunk volt az ilyen jellegű mérkőzésekben, mint az ellenfélnek, emellett a védőjátékot tekintve néhányan remek egyéni teljesítményt nyújtottak. A második mérkőzésre jobban fel kell készülnünk az ellenfél agresszív játékstílusára.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Costa Rica–Magyarország 1–2 (0–0)
Magyarország: Alasztics Marcell – Nagy Imre, Lux Bence Gábor, Rábl János, Büki Baltazár. Cserék: Faragó Ádám, Bencsik Roland, Fekete Márk, Győri Balázs, Hadházi Sándor, Rutai Balázs, Suscsák Máté, Szabó Lajos, Szalmás Zoltán, Vatamaniuc-Bartha Dávid
A magyar gólszerzők: Suscsák, Fekete M.

 

 

Legfrissebb hírek

Csoportgyőztesként jutott ki az Európa-bajnokságra a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.10.10. 19:23

Tíz gólt lőtt a DEAC; csak ikszelt a Nyíregyháza a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 22:52

Már nem hibátlan a Veszprém, az Újpest nyerte a rangadót a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.10.08. 21:20

A svédeket is legyőzte a magyar válogatott a női futsal Eb-selejtezőben

Magyar válogatott
2026.10.08. 18:10

Női futsal Eb-selejtező: a bosnyákok legyőzésével kezdett a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.10.07. 18:12

Csak ikszelt idegenben az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.10.05. 23:32

Futsal vb-selejtező: három légiós a magyar keretben

Magyar válogatott
2026.10.02. 11:52

Futsal NB I: gálázott a DEAC és a Veszprém is

Labdarúgó NB I
2026.09.28. 23:02