Bolla Bendegúz: Az írek szeretik provokálni az ellenfelet, ezt okosan kell kezelni

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2025.11.15. 14:52
null
Bolla Bendegúz ezúttal is kemény meccsre számít az írek ellen (Fotó: Kovács Attila)
A magyar válogatott Írország elleni vb-selejtezője előtt Bolla Bendegúz elmondta, ezúttal is kemény mérkőzésre számít az írek ellen. A válogatott szélsője továbbá kiemelte, nem foglalkoznak a másik meccs, a portugál–örmény találkozó eredményével.

– Mire gondolt, amikor csütörtökön este meglátta, hogy a csoport másik mérkőzésén az írek legyőzték Portugáliát?
– Az Örményország elleni egy nullás győzelmünket követően a buszon követtük az ő meccsüket, és miután az írek rögtön az elején gólt szereztek, nyilván nem örültünk. De ebben is van tapasztalatunk, gondoljunk csak a legutóbbi Európa-bajnokságra, amikor ugyancsak kedvezőtlenül alakultak az eredmények számunkra. Ezúttal senki másban nem bízhatunk, csakis saját magunkban!

– Mi dönthet az írek ellen?
– A beadásaikra nagyon figyelni kell. Mind a két csapat számára döntővel felérő mérkőzés lesz ez. Nekünk jó a döntetlen, nekik csak a győzelem, de erre nem apellálhatunk. Tudjuk, mik az erősségeik, nem tud bennünket nagy meglepetés érni.

– Dublinban különösen keményen futballoztak az írek. Hasonló stílusra számít tőlük?
– Biztos vagyok benne, hogy ezúttal is hasonlóan keményen futballoznak. Szeretik provokálni az ellenfelet, ezt okosan kell kezelni, nem szabad ennek felülni.

– Mit gondol, kik az írek legveszélyesebb játékosai?
– Elöl kifejezetten veszélyesek, de neveket nem szeretnék mondani. Nekünk is megvannak azok a futballistáink, akik képesek egy-egy ilyen összecsapást eldönteni. Itthon, a szurkolóink előtt képesek vagyunk a győzelemre!

– Ha valaki most írásba adná a pótselejtezőt érő második helyet, aláírná azonnal, vagy ábrándozik az egyenes kijutásról is?
– Kizárólag a saját mérkőzésünkre fókuszálunk. A mi meccsünkön kell megtennünk mindent a győzelemért. Meglátjuk, hogy az mire lesz elég. Okosan kell futballozni, a másik mérkőzéssel nem szeretnénk foglalkozni.

 

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐ
F-CSOPORT, 6. FORDULÓ, VASÁRNAP
15.00: MAGYARORSZÁG–Írország, Budapest, Puskás Aréna (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n! 
15.00: Portugália–Örményország – élőben az NSO-n!

A magyar válogatott kerete
Kapusok: Demjén Patrik (MTK Budapest), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC)
Védők: Balogh Botond (Kocaelispor – Törökország), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Kerkez Milos (Liverpool FC – Anglia), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Loic Nego (Le Havre AC – Franciaország), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Kasimpasa – Törökország) 
Középpályások: Bolla Bendegúz (SK Rapid – Ausztria), Csongvai Áron (AIK – Svédország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (West Bromwich Albion – Anglia), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vitális Milán (ETO FC) 
Támadók: Bárány Donát (Debreceni VSC), Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Redzic Damir (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

Az ír válogatott kerete
Kapusok: Caoimhín Kelleher (Brentford – Anglia), Gavin Bazunu (Southampton – Anglia), Mark Travers (Everton – Anglia)
Védők: Seamus Coleman (Everton – Anglia), Jake O'Brien (Everton – Anglia), Dara O'Shea (Ipswich Town – Anglia), Nathan Collins (Brentford – Anglia), Liam Scales (Celtic – Skócia), John Egan (Hull City – Anglia), Ryan Manning (Southampton – Anglia), Jimmy Dunne (QPR – Anglia), Kevin O'Toole (New York City – Egyesült Államok)
Középpályások: Jack Taylor (Ipswich Town – Anglia), Josh Cullen (Burnley – Anglia), Jayson Molumby (West Bromwich Albion – Anglia), Finn Azaz (Southampton – Anglia), Conor Coventry (Charlton – Anglia), Mark Sykes (Bristol City – Anglia), Andrew Moran (Los Angeles Galaxy – Egyesült Államok)
Támadók: Adam Idah (Celtic – Skócia), Troy Parrott (AZ – Hollandia), Mikey Johnston (West Bromwich Albion – Anglia), Chiedozie Ogbene (Ipswich Town – Anglia), Festy Ebosele (Istanbul Basaksehir – Törökország), Johnny Kenny (Celtic – Skócia)
Szövetségi kapitány: Heimir Hallgrímson

     
AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L–K  

Gk

P

1. Portugália

5

3

1

1

11–  6

+5

10

2. MAGYARORSZÁG

5

2

2

1

9–  7

+2

8

3. Írország

5

2

1

2

6–  5

+1

7

4. Örményország

5

1

4

2–10

–8

3

 

Legfrissebb hírek

Palasics Kristóf remekelt a kapuban, nyolc góllal győztük le a lengyeleket az Eb-nyitányon

Kézilabda
1 órája

Hatalmas az érdeklődés: félmilliárd jegyet igényeltek a vb-re a legutóbbi vásárlási időszakban

Foci vb 2026
Tegnap, 11:42

A sérülése után visszatért Tóth Balázs: „Lelkileg megviselt az elmúlt időszak”

Légiósok
Tegnap, 11:30

Bérczy Balázs: Sokkal több tudás van ma a labdarúgásban

Magyar válogatott
Tegnap, 8:30

Huszonegy gólig meg sem állt a magyar férfi vízilabda-válogatott Málta ellen

Vízilabda
2026.01.14. 12:33

A magyar válogatott a Montenegró elleni győzelemmel csoportelsőként jutott tovább az Eb-n

Vízilabda
2026.01.12. 16:28

Jó harcosból idővel vezérré érett – interjú Rajczi Péterrel

Képes Sport
2026.01.12. 09:40

Szalai Attila: Marco Rossi bízik a magyar csapatban – és mi is benne!

Magyar válogatott
2026.01.08. 07:33
Ezek is érdekelhetik