Olvasóink nem változtatnának a saját kezdőcsapatukon, de Rossién igen


A Nemzeti Sport Online csapatösszeállító szavazásában az írek elleni vb-selejtezőt megelőzően most már egymás után harmadszor kapta a legtöbb voksot ugyanaz a tíz mezőnyjátékos (a kapuban a portugáliai meccshez képest annyi a változás, hogy akkor Dibusz Dénes nem szerepelhetett sérülés miatt, most pedig Tóth Balázs esett ki a keretből).
Ahogy legutóbb, a jereváni meccs előtt (és előtte a lisszaboni találkozót megelőzően), olvasóinknál ezúttal is kimaradt a kezdőcsapatból az 1486 szavazatot kapó Bolla Bendegúz. Ugyanakkor bekerült az a Tóth Alex 3156 vokssal (ez a legkevesebb a bekerülő játékosok közül), aki Marco Rossinál az előző két mérkőzésen csere volt, miközben Bolla mindkétszer kezdett, s a Nemzeti Sport tudósítói arra számítanak, hogy most is a Rapid Wien szélsője játszik majd, azaz nem lesz változás a kezdőnkben a jereváni tizenegyhez képest. (Arról nem beszélve, hogy a meccs előtti, szombati sajtótájékoztatón is Bolla vett részt a csapatból, ami önmagában persze semmit sem jelent, de azért jelzésértékű.)
A kapusok között Dibusz Dénes a 6623 szavazat több mint 76 százalékát kapta, az egész csapatból pedig a legtöbb voks most nem Willi Orbáné (6423) lett, mint legutóbb, hanem Szoboszlai Dominiké (6446).

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐ
F-CSOPORT, 6. FORDULÓ, VASÁRNAP
15.00: MAGYARORSZÁG–Írország, Budapest, Puskás Aréna (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
15.00: Portugália–Örményország – élőben az NSO-n!
A magyar válogatott meccskerete
Kapusok: Demjén Patrik (MTK Budapest), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC)
Védők: Balogh Botond (Kocaelispor – Törökország), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Kerkez Milos (Liverpool FC – Anglia), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Loic Nego (Le Havre AC – Franciaország), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Kasimpasa – Törökország)
Középpályások: Bolla Bendegúz (SK Rapid – Ausztria), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (West Bromwich Albion – Anglia), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vitális Milán (ETO FC)
Támadók: Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Redzic Damir (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
Az ír válogatott meccskerete
Kapusok: Caoimhín Kelleher (Brentford – Anglia), Gavin Bazunu (Southampton – Anglia), Mark Travers (Everton – Anglia)
Védők: Seamus Coleman (Everton – Anglia), Jake O'Brien (Everton – Anglia), Dara O'Shea (Ipswich Town – Anglia), Nathan Collins (Brentford – Anglia), Liam Scales (Celtic – Skócia), John Egan (Hull City – Anglia), Ryan Manning (Southampton – Anglia), Jimmy Dunne (QPR – Anglia)
Középpályások: Jack Taylor (Ipswich Town – Anglia), Josh Cullen (Burnley – Anglia), Jayson Molumby (West Bromwich Albion – Anglia), Finn Azaz (Southampton – Anglia), Conor Coventry (Charlton – Anglia)
Támadók: Adam Idah (Swansea City – Wales), Troy Parrott (AZ – Hollandia), Mikey Johnston (West Bromwich Albion – Anglia), Chiedozie Ogbene (Ipswich Town – Anglia), Festy Ebosele (Istanbul Basaksehir – Törökország), Johnny Kenny (Celtic – Skócia)
Szövetségi kapitány: Heimir Hallgrímsson
| AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
| 1. Portugália | 5 | 3 | 1 | 1 | 11– 6 | +5 | 10 |
| 2. MAGYARORSZÁG | 5 | 2 | 2 | 1 | 9– 7 | +2 | 8 |
| 3. Írország | 5 | 2 | 1 | 2 | 6– 5 | +1 | 7 |
| 4. Örményország | 5 | 1 | – | 4 | 2–10 | –8 | 3 |









