Sergio Mullor: Nincsen személyes ellentétem Dróth Zoltánnal

S. N.S. N.
Vágólapra másolva!
2025.11.11. 19:24
null
Fotó: Árvai Károly
A magyar futsalválogatott nem sokkal a Costa Rica-i edzőtábort követően újabb felkészülési mérkőzést játszott: ezúttal kedden hazai pályán szerepelt, és 5–2-re legyőzte az Eb egyik házigazdáját, Litvániát. A találkozó után Sergio Mullor szövetségi edző lapunknak reagált Dróth Zoltán közbeszédet szolgáltató nyílt levelére.

Nagy port kavart áprilisban futsalválogatottunk Eb-selejtezős kerethirdetése, ugyanis kimaradt a csapatból a sportág hazai legendája, Dróth Zoltán. A Veszprém klasszis játékosa ekkor csalódottan nyilatkozott, nem rejtette véka alá, hogy mennyire fájnak neki a történtek. Az élet azonban Sergio Mullor szövetségi kapitányt és stábját igazolta, ugyanis a mieink tíz év után ismét kijutottak az Európa-bajnokságra. A januári kontinensviadalra való felkészülés során a spanyol szövetségi azonban azt mondta, hogy a 37 esztendős játékos lemondta a válogatottságot – kedden erre reagált a veszprémi futsalos, aki nyílt levélben leírta, hogy Mullor kinevezése után leültek beszélgetni, és akkor jelezte a szövetségi kapitánynak, hogy szeretné végigcsinálni az Európa-bajnoki selejtezőt és utána visszavonulni a válogatottságtól.

Magyar válogatott
11 órája

Dróth Zoltán: Nem én mondtam le a válogatottságot

„Egy játékost, aki évekig mindent megtett a válogatottért, ennél sokkal több tisztelet illetne meg. Nem ez az első eset, hogy valakit így raknak félre.”

„Ez volt az egyetlen tervem, amit ő is tudott – írta Facebook-oldalán a 167-szeres válogatott játékos. – Ehhez képest most azt nyilatkozta, hogy én mondtam le a válogatottságot. Ez egyszerűen nem igaz. Nem én mondtam le, hanem nem hívott be a keretbe, és ezt egy videóüzenetben közölte velem. Egy játékost, aki évekig mindent megtett a válogatottért, ennél sokkal több tisztelet illetne meg. Nem ez az első eset, hogy valakit így raknak félre, mások is jártak már hasonlóan, és ez egyértelműen mutatja, hogy a szakmai stábnak is van felelőssége abban, ahová most jutottunk. Őszintén remélem, hogy az én személyes ügyemet nem vetítik ki a Veszprém játékosaira, mert senkit sem lenne szabad büntetni azért, ami köztem, a kapitány és a szakmai stáb között történt.”

Dróth nyílt levele azért is igen kényes, mert a januári, lett-litván-szlovén rendezésű Európa-bajnokságra készülő nemzeti csapat kedden – a Facebook-bejegyzés publikálásának napján – felkészülési-mérkőzést játszott Litvániával Budapesten, az angyalföldi Sterbinszky Amália Sportcsarnokban, és 5–2-es győzelmet aratott.

Magyar válogatott
5 órája

Futsal: a magyar válogatott a döcögős első félidő után bedarálta a litvánokat

A szünet után Kajtár Mátyás két távoli bombával egy perc alatt megfordította a találkozót, ami döntőnek bizonyult.

„Bár lassan kezdtük a mérkőzést, egy-két hibát leszámítva irányítottuk a játék menetét, nagyszerűen játszottunk – mondta lapunk érdeklődésére a 43 éves spanyol Sergio Mullor. A félidőben megbeszéltük a hibákat, a szünet után pedig lehengerlő támadójátékot játszva megérdemelten nyertünk. Ami Dróth Zoltánt illeti: a nyílt levelében említett videóhívás során csupán azt mondtuk neki, hogy az áprilisi Eb-selejtezőn nem számítunk rá a keretben. Döntésünket, mint mindig, ezúttal is a magyar válogatott érdekében hoztuk meg, s igyekeztünk igazságosnak lenni. Nincsen személyes ellentétem Dróth Zoltánnal.”

FUTSAL
FÉRFI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Litvánia 5–2 (1–2)
Sterbinszky Amália Sportcsarnok, 115 NÉZŐ
Vezette: Nikola Jelic (horvát)
MAGYARORSZÁG: Alasztics – Győri, Kajtár, Rábl, Büki. Cs: Faragó Á. (kapus), Fekete M., Pál P., Nagy I., Suscsák, Rutai, Szabó L., Szalmás, Vatamaniuc-Bartha. Szövetségi edző: Sergio Mullor 
LITVÁNIA: Noreika – Zagurskas, Juchno, Voskunovic, Derandiajev. Cs: Spietinis, Bucma, Baranauskas, Sendzikas, Rastutis, Lotuzys, Osauskas, Vasylius. Szövetségi edző: Emerson Lima
G: Kajtár (2), Nagy I., Suscsák, Rábl, ill. Juchno, Sendzikas

Legfrissebb hírek

Futsal: a magyar válogatott a döcögős első félidő után bedarálta a litvánokat

Magyar válogatott
5 órája

Dróth Zoltán: Nem én mondtam le a válogatottságot

Magyar válogatott
11 órája

Megterhelő két meccsre számít a futsalválogatott szövetségi kapitánya

Magyar válogatott
Tegnap, 14:01

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35

A magyar futsalválogatott Costa Ricában nyert

Magyar válogatott
2025.10.18. 08:08

Sergio Mullor jóslata: A legjobb csapatokkal is felvesszük a versenyt!

Magyar válogatott
2025.10.13. 15:56

Futsal Eb: biztosan Ljubljanában játszik a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.10.11. 09:17

Futsal: Costa Ricába utazik a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.10.07. 12:43
Ezek is érdekelhetik