Megterhelő két meccsre számít a futsalválogatott szövetségi kapitánya

Vágólapra másolva!
2025.11.10. 14:01
null
Fotó: mlsz.hu
Fizikailag megterhelő két mérkőzésre számít kedden és szerdán Litvánia ellen Sergio Mullor, a magyar futsalválogatott szövetségi kapitánya.

Négynapos összetartáson vesz részt a válogatott, amely nyolcmérkőzéses veretlenségi sorozatnál tart, s a januári, lett-litván-szlovén rendezésű Európa-bajnokságra készül. Sérülés miatt Rafinhára nem számíthat a szakmai stáb, helyette a Kecskemét játékosa, Bencsik Roland kapott meghívót.

„Ezúttal nincs időnk új játékelemeket gyakorolni, inkább megerősítjük, felfrissítjük azokat, amelyeket korábban már beépítettünk a játékunkba – nyilatkozta a Magyar Labdarúgó-szövetség honlapjának Sergio Mullor. – Elsősorban a saját teljesítményünkre fókuszálunk, de fizikailag megterhelő két meccsre van kilátás egy összeszokott, erős rivális ellen.”

Hozzátette, a litvánok mindkét támadási rendszerben magabiztosan játszanak, emiatt minden bizonnyal mérkőzés közben is változtatnia kell majd a védekezésen.

„A két mérkőzés jó alkalom, hogy tovább fejlődjünk, a játékosok pedig ismét lehetőséget kapnak, hogy bizonyítsák, helyük van az Eb-re készülő keretben” – mondta.

A keddi tesztmérkőzés 17, a szerdai 16 órakor kezdődik az angyalföldi Sterbinszky Amália Sportcsarnokban.

A futsalválogatott kerete a Litvánia elleni két mérkőzésre
Kapusok: Alasztics Marcell (Nyíregyháza), Faragó Ádám (DEAC), Gémesi Gergő (Újpest)
Mezőnyjátékosok: Bencsik Roland (Kecskemét), Büki Baltazár (Aramis), Fekete Márk (Kecskemét), Győri Balázs (DEAC), Kajtár Mátyás (Wiara Lecha), Nagy Imre (Berettyóújfalu), Pál Patrik (Újpest). Rábl János (Berettyóújfalu), Rutai Balázs (Kecskemét), Suscsák Máté (Újpest), Szabó Lajos (Berettyóújfalu), Szalmás Zoltán (Berettyóújfalu), Vatamaniuc-Bartha Dávid (Nyíregyháza)

 

Legfrissebb hírek

Legyőzte az újoncot a Kecskemét a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.11.06. 20:02

Az Újpest tovább üldözi az éllovast; az MFA meglepetésgyőzelmet aratott a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.11.03. 23:20

Futsal Eb-felkészülés: a litvánokkal játszik edzőmeccseket a válogatott

Magyar válogatott
2025.10.30. 15:19

Fordulatos meccsen győzte le a futsal NB I címvédője a Magyar Kupa-győztest a forduló rangadóján

Labdarúgó NB I
2025.10.27. 22:53

A magyar futsalválogatott másodszor is legyőzte Costa Ricát

Magyar válogatott
2025.10.20. 07:21

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35

A magyar futsalválogatott Costa Ricában nyert

Magyar válogatott
2025.10.18. 08:08

Sergio Mullor jóslata: A legjobb csapatokkal is felvesszük a versenyt!

Magyar válogatott
2025.10.13. 15:56
Ezek is érdekelhetik