ATP-vb: simán győzött Fritz Musetti ellen, Sinner megint megverte Auger-Aliassime-et

Bár 1:1-es állásnál négy bréklabdája is volt a hazai pályán szereplő Lorenzo Musettinek a torinói ATP-világbajnokság Jimmy Connors-csoportjának második találkozóján Taylor Fritz ellen, egy gémmel később mégis az amerikainak sikerült elvennie először az olasz adogatását. Innentől kezdve aztán az történt a pályán, amit a tengerentúli teniszező akart: a saját szerváit simán hozta, fogadóként pedig több bréklabdát is kiharcolva folyamatos nyomás alatt tartotta ellenfelét, nem csoda, hogy összességében különösebb megerőltetés nélkül nyerte meg 6:3-ra az első játszmát kettejük hatodik egymás elleni mérkőzésén.
Az eddigi öt randevúból hármat megnyerő Musetti kezdte az adogatást a második felvonásban, s nagy nehezen, 19 (!) labdamenetet hozó csatában, négy bréklabdát hárítva hozta a szervajátékát – ez nem sok jót vetített előre erre a szettre sem. A fekete mezes olasz annak rendje s módja szerint el is vesztette a következő adogatását – ha valaki 40:40-nél kettős hibát üt, ez bizony benne van a pakliban… Innentől kezdve ugyan Musetti sorozatban három szervagémjét is hozta, de nem tudta eltüntetni ellenfele brékelőnyét. Fritz keze 5:4-nél megremegett két labdamenet erejéig, de mégis megcsinálta az adogatását, és 6:3, 6:4-gyel a mérkőzést is megnyerte.
Mindössze nyolc nap telt el azóta, hogy a világelsőségét visszaszerző, majd egy héttel később újból elvesztő Jannik Sinner a párizsi 1000-es torna döntőjében kétjátszmás győzelmet aratott Félix Auger-Aliassime felett. A dél-tiroli játékos akkor 6:4, 7:6-ra verte meg kanadai ellenfelét – ezzel lett átmenetileg listavezető –, s az volt a harmadik sikere a kettejük egymás elleni összevetésében. Érdekesség, hogy az első három meccs Auger-Aliassime-é lett, igaz, a 2024-es madridi salakos tornán semmit sem kellett tennie a továbbjutásért, Sinner ugyanis visszalépett. A kiegyenlített mérleg dacára természetesen az olasz volt az esélyesebb, aki az idén két Grand Slam-tornán, az Australian Openen és Wimbledonban, valamint Pekingben, Bécsben és a már említett párizsi mesterversenyen is nyerni tudott, míg ellenfele Adelaide-ben, Montpellier-ben és Brüsszelben diadalmaskodott.
Sinner kezdésnek rögtön semmire hozta a saját adogatását, megadva a meccs alaphangját: sejteni lehetett, hogy aki el tudja nyerni a másik szerváját, az alighanem az első játszmát is behúzza. Az első két brékpont a hatodik játékban a világranglista 2. helyezettje előtt adódott, de egyikkel sem tudott élni – a kanadai, ha nehezen is, megcsinálta az adogatását. Ezt követően megint sokáig nem volt bréklehetősége egyik félnek sem, egészen Sinner 5:4-es vezetéséig, amikor játszmalabdához jutott, ám riválisa ezt is hárította. Ugyanez megtörtént két játékkal később is, elsőre még sikerült kivédenie a szettlabdát Auger-Aliassime-nak, de a másodiknál nem tudta beütni az első szerváját – a tökéleteshez közel játszó, az első adogatásaiból minden pontot megnyerő Sinner azonnal le is csapott az esélyre, és 7:5-re megnyerte az első felvonást.
Ahogy az várható volt, az alig-alig hibázó Sinner hatalmas nyomása alatt előbb-utóbb megroppant a kanadai, aki a második etap második játékában újból elvesztette a szerváját, s noha az olasz következő adogatógémjében addig példátlan módon három pontot is tudott csinálni, 3:0-s hátrányba került. Ha ez nem lett volna elég, a kanadait még ápolni is kellett, aki az egészségügyi szünetet követően bréklabdát hárítva nyerte meg az adogatását. Aztán 4:1-nél jött az újabb Sinner-brék, így a bordó mezes zseni a meccsért szervált, és 0:30-ról fordítva stílszerűen ásszal zárta le a második játszmára macska-egér harccá váló találkozót.
TENISZ
ATP-VILÁGBAJNOKSÁG, TORINO (15 500 000 dollár, fedett kemény pálya)
1. FORDULÓ
Jimmy Connors-csoport
Taylor Fritz (amerikai, 6.)–Lorenzo Musetti (olasz, 9.) 6:3, 6:4
Björn Borg-csoport
Jannik Sinner (olasz, 2.)–Félix Auger-Aliassime (kanadai, 8.) 7:5, 6:1
| Tragédia: ketten is életüket vesztették a délutáni meccs alatt |
Két sajnálatos haláleset árnyékolta be a torinói ATP-világbajnokság hétfői napját: a spanyol Diario As beszámolója szerint a Taylor Fritz–Lorenzo Musetti mérkőzés alatt egy 78 éves férfi lett rosszul a lelátón, majd miután a mentők kritikus állapotban elszállították a helyszínről, a Molinette kórházban elhunyt. Ugyancsak végzetes kimenetele lett egy 70 éves férfi rosszullétének a Piazza d’Armin található szurkolói faluban, az Inalpi Aréna közelében. A szerencsétlenül járt drukkernek azonnal a segítségére siettek a mentők, őt is élve szállították kórházba, ahol azonban újra kellett éleszteni, és az erre irányuló törekvések sikertelennek bizonyultak. |

Alcaraz legyőzésével Sinner lett az ATP-világbajnok Torinóban

ATP-világbajnokság: finn, brit duó nyert a párosok között

Alcaraz lesz Sinner ellenfele az ATP-vb döntőjében





