US Open: négy szettben nyert, Djokovics 38 évesen negyedik idei GS-elődöntőjére készül

CS. M.CS. M.
2025.09.03. 07:57
null
Novak Djokovics legyőzte Taylor Fritzet és készülhet az elődöntőre (Fotó: Getty Images)
Novak Djokovics 38 évesen is csúcsformában, ezúttal az amerikai Taylor Fritzet legyőzve bejutott a legjobb négy közé az amerikai nyílt teniszbajnokságon, a US Openen, míg a nőknél a világelső Arina Szabalenka játék nélkül ment tovább az elődöntőbe, ugyanis ellenfele, a cseh Markéta Vondrousová visszalépett.

Az már magyar idő szerint kedd este kiderült, hogy a világranglista-második Carlos Alcaraz a férfiak egyes versenyének első elődöntőse, hiszen rendkívül simán, három játszmában nyert a 20. helyen rangsorolt cseh Jirí Lehecka ellen, ezzel szettveszteség nélkül gyalogolt be a legjobb négy közé, hajnalban aztán arra is választ kaptunk, ki lesz az ellenfele. 

Novak Djokovics érdekes Grand Slam-idény végéhez közelít, hiszen 38 évesen, sebessége megkopásával jól látszik, hogy Carlos Alcaraz és a világelső Jannik Sinner már előtte jár, ám a többiek mégsem tudják legyőzni, amikor igazán számít. Sőt, a szerb klasszis év elején, az Australian Openen még a spanyolt is felülmúlta a kemény pályás GS-torna elődöntőjében, aztán mindháromszor Sinner állította meg, az említett viadalon a döntőben, a Roland Garroson és Wimbledonban az elődöntőben. Nos, most ismét Alcarazzal meccselhet. 

A 24-szeres Grand Slam-győztes a negyedik kiemelt, Wimbledonban elődöntős amerikai Taylor Fritz ellen játszott negyeddöntőt New Yorkban: az első szettet egy brékkel 6:3-ra behúzta a szerb, majd a másodikban egy-egy bréket követően, 5:5 után ismét elvette ellenfele adogatását, s 7:5-re övé lett ez a játszma is. Ezt követően Fritz 6:3-mal ugyan szépített, de a negyedik felvonásban Djokovics kezdett, 5:4-re vezetett, majd a legfontosabb pillanatban újra brékelte az amerikait, így összesítésben négy szett és 3 óra 27 perc alatt (6:3, 7:5, 3:6, 6:4) bejutott a US Open-elődöntőbe. 

A nőknél a világelső Arina Szabalenka játék nélkül lépett tovább az elődöntőbe, ugyanis ellenfele, a cseh Markéta Vondrousová visszalépett. 

A férfiaknál a világelső Jannik Sinner ma (szerdán) a 10. helyen kiemelt olasz Lorenzo Musettivel csap össze, ám előtte még Félix Auger-Aliassime és Alex de Minaur találkozik egymással. A nőknél az amerikai Amanda Anisimova és a világranglista-második Iga Swiatek meccse után Karolina Muchová mérkőzik meg Oszaka Naomival a negyedik negyeddöntőben.   

US OPEN, NEW YORK (40 412 800 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES
Negyeddöntő
Alcaraz (spanyol, 2.)–Lehecka (cseh, 20.) 6:4, 6:2, 6:4
Djokovics (szerb, 7.)–Fritz (amerikai, 4.) 6:3, 7:5, 3:6, 6:4
NŐI EGYES
Negyeddöntő
Pegula (amerikai, 4.)–Krejcíková (cseh) 6:3, 6:3
Szabalenka (fehérorosz, 1.)–Vondrousová (cseh) játék nélkül 

 

Legfrissebb hírek

Udvardy Panna maratoni csatában búcsúzott az antalyai tenisztornán

Tenisz
2026.02.26. 12:15

Gálfi Dalma a nyolcaddöntőben búcsúzott az austini tenisztornától

Tenisz
2026.02.26. 08:01

Elbukta a rövidítést, így kiesett Bondár és Gálfi párosa Austinban

Tenisz
2026.02.25. 07:07

Tenisz: Bondár az első fordulóban búcsúzott Austinban

Tenisz
2026.02.23. 23:05

Korda nyerte meg a Delray Beach-i tenisztornát

Tenisz
2026.02.22. 23:35

Nem ment ma az oroszok ellen: Marozsán is búcsúzott a dohai tornától

Tenisz
2026.02.18. 16:56

Dohai tenisztorna: Fucsovics sima győzelemmel nyolcaddöntős

Tenisz
2026.02.17. 13:28

Marozsán két, Fucsovics 12 helyet rontott, Gálfi és Udvardy javított

Tenisz
2026.02.16. 09:13
Ezek is érdekelhetik