Stollár Fanny: Túlteljesítettem az idei célokat

Vágólapra másolva!
2025.11.10. 17:23
Stollár Fanny (Fotó: Getty Images)
Saját bevallása szerint túlteljesítette az idei évre kitűzött célokat Stollár Fanny, a női páros tenisz-világranglista 27. helyezettje.

„Az év elején az volt a cél, hogy kerüljek a legjobb ötvenbe párosban, ez már májusban sikerült – nyilatkozta az M4 Sportnak a 26 éves játékos. – Aztán később huszonötödik is voltam, és Kínába is úgy utaztam most ősszel, hogy jó lenne az első ötvenben maradni, ez a pekingi döntővel és a vuhani elődöntővel megvalósult. A pekingi finálé nagyon nehéz volt, mivel sok hosszú meccsünk volt előtte a japán Kato Mijurával, és akkor ott előjött a fáradtság.”

Ami a partnereket illeti, a budapesti teniszező elmondta, idén több mint tíz párja volt, mivel nehéz állandó partnert találni, akivel játékstílusban és személyiségben is egyeznek.

„Januártól szeretnék néhány hónapot ugyanazzal a partnerrel versenyezni, de nevet még nem tudok mondani. Most at első tíz a célom a páros ranglistán, a 2026-os évet pedig Ausztráliában kezdem meg január elején” – tette hozzá.

 

Legfrissebb hírek

Eddig sosem hallott olimpiai sztorik a Sportemberekben

Egyéb egyéni
6 órája

Ezt nagyon kevesen csinálták meg – Babos Csaba a WTA-vb-n döntős Babos Tímeáról

Tenisz
Tegnap, 11:46

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Oszakai tenisztorna: Stollárék kikaptak a nyolcaddöntőben

Tenisz
2025.10.15. 06:55

„Sokat dolgozunk, hogy igazi csapat legyünk” – Stollár Fanny a kínai sikerekről

Tenisz
2025.10.12. 16:57

Stollárék nem jutottak be a döntőbe Vuhanban

Tenisz
2025.10.11. 17:17

Stollárék elődöntőbe jutottak a vuhani tenisztornán

Tenisz
2025.10.10. 14:45

Vancsa Zalán egyre jobb állapotba kerül a Lommelben

Légiósok
2025.10.09. 16:54
Ezek is érdekelhetik