Tóth Alex: Mindegy, hol vagyok, csak a pályán legyek!

Telkibe beérve az első korforgalomnál kisebb dugó alakult ki. A tumultus egy arra kószáló – alighanem – kóbor kutya okozta, aki olyan kényelmesen ballagott át az út egyik oldaláról a másikra, mintha csak a párizsi Champs-Élysées sugárúton lenne. Az autósok nem türelmetlenkedtek, senki sem dudált, egyszerűen megvárták, míg a bozontos állat átér a túloldalra, majd eltűnik a bokrok sűrűjében.
Ez is jelzi, Telkiben tényleg a nyugalom az úr.
A válogatott edzőtáborában sem idegeskedik senki. A kapunál álló biztonsági őrök, a recepciósok is mosolyognak, az emeleten pedig hallhatóan a futballisták is jókedvűen készülődnek az edzésre. Van, aki a megszokott délutáni kávéját fogyasztja el, más egy méretes pohárban vizet tart a kezében, Marco Rossi és stábja pedig a másik folyosón található edzői szobájában az utolsó simításokat végzi. Bár a világbajnoki selejtezők nem is olyan régen – szeptember elején – kezdődtek, máris célegyenesbe fordult a sorozat, november 13-án Jerevánban Örményország ellen lép pályára a csapat, három nappal később, november 16-án hazai pályán pedig Írország ellen zárul a sorozat.
Hétfő délután, 16.30 óra után néhány perccel a játékosok nem a hátsó edzőpálya, hanem a konditerem felé kezdtek szállingózni. A szabad levegőn nem is tartott edzést Marco Rossi kapitány, a többségnek regenerálódásra volt szüksége. Tóth Alex olyan angyali nyugalommal tette a dolgát, mintha évtizede a válogatott meghatározó tagja lenne, fülig érő szájjal sétált egyik géptől a másikig. Századjára is érdemes kiemelni érett futballja miatt, hogy nem is olyan régen, 2024 decemberében még a Soroksár futballistájaként bontogatta a szárnyait.
Most pedig vezérként várhatja a világbajnoki szereplésről döntő két ütközetet.
„Jó érzés, hogy immár sokadik alkalommal lehetek itt a válogatottnál – felelte a Telki edzőpálya szélén álldogálva lapunk kérdésére Tóth Alex. – Akarva-akaratlanul is egyre magabiztosabb vagyok. Jönnek közben új arcok is, különös érzés, hogy immár nem én vagyok az új fiú a csapatnál.”
Az új arcok közül Redzic Damir nem is annyira új arc Tóth Alex számára, a két fiatal nem is olyan régen még a Ferencváros NB III-as csapatában játszott egymás mellett.
„Jól ismerjük egymást – mondta mosolyogva a mellette álló Redzic Damirról Tóth Alex. – Jó néhány mérkőzést játszottunk egymás mellett, örülök, hogy itt van. Nagyon boldog voltam, amikor láttam, hogy ő is itt lesz a keretben. Damirral a Népligetben sok délutánt eltöltöttünk közösen, ebéd és edzés között gyakran közösen ütöttük el az időt. A hétvégén szép gólt lőtt, aligha bánja, hogy önbizalommal telve érkezhetett meg Telkibe.”
A két fiatal ebben is hasonlít egymásra, Tóth Alex is gólt lőtt a hétvégén, sőt a Kazincbarcika ellen 3–1-re megnyert találkozón gólpasszt is adott Varga Barnabásnak.
„Mindig jó góllal, gólpasszal megérkezni a válogatotthoz… Ebből is lehet erőt meríteni az előttünk napokra.”
A 20 esztendős középpályást arról is kérdeztük, most, hogy immár eltelt jó néhány hónap, és a Ferencvárosban több pozícióban is lejátszott számtalan mérkőzést, vajon letisztult-e benne, hogy hol, melyik poszton érzi magát a legjobban, a pálya melyik részén képes a legtöbbet kihozni magából.
„Azt szoktam mondani, mindegy, hol vagyok, csak a pályán legyek! Tudom, melyik poszton mit várnak el tőlem, és a szerint játszom. Próbálok megfelelni a szakmai stáb elvárásainak, na, és persze a magammal szemben támasztott követelményeknek is.”
Az Örményország elleni budapesti ütközet nem volt éppen tükörsima, a csapatnak az eltiltott Sallai Roland és Varga Barnabás nélkül kellett kiharcolnia a győzelmet, és ha nem is könnyen, de Lukács Dániel és Gruber Zsombor első válogatottbeli góljával 2–0-ra felülmúltuk a riválist. Tóth Alex Jerevánban sem számít könnyű kilencven percre, az örmények alighanem megpróbálnak az utolsó szalmaszálba belekapaszkodni, hiszen ha kikapnak, lemondhatnak a csoport második helyéről, és kiszállnak a versenyből.
„Éppen ezért hasonló mérkőzésre számítok – így Tóth. – Fontos lesz, hogy ugyanúgy kezdeményezzünk, mint a budapesti összecsapáson. Örményországban ki-ki mérkőzés lesz, nehéz kilencven perc elé nézünk, és miután mind a két válogatottnak fontos az eredmény, alighanem a vártnál is keményebb párharcok lesznek. Nagyon jó lenne, ha csütörtök este már nyugodtan hajthatnánk álomra a fejünket, és bebiztosítanánk a csoport második helyét magunk számára.”
Ha minden jól alakul, a rájátszást érő második helyet akár már csütörtök este bebiztosíthatjuk. Ehhez „mindössze” annyi kell, hogy a portugálok esélyeshez méltóan legyőzzék Írországot Dublinban, és hogy Magyarország ugyancsak esélyeshez méltóan két vállra fektesse Jerevánban az örményeket.
| MINIINTERJÚ – VÁLASZOL REDZIC DAMIR, A VÁLOGATOTT ÚJONCA |
– Milyen volt belépni a Telki edzőközpont forgókapuján – immár a felnőttválogatott tagjaként? – A behívó megkapása óta újabb gólt szerzett a DAC-ban, a hétvégi, Rózsahegy elleni találkozót nyerték meg az ön találatával. Jó formában érkezett meg Telkibe? – Említette, hogy szeretne ezt-azt ellesni a többiektől. Mire fog leginkább odafigyelni a tréningeken? |
A magyar válogatott kerete Örményország és Írország ellen
Kapusok: Demjén Patrik (MTK Budapest), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC)
Védők: Balogh Botond (Kocaelispor – Törökország), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Kerkez Milos (Liverpool FC – Anglia), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Loic Nego (Le Havre AC – Franciaország), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Kasimpasa – Törökország)
Középpályások: Bolla Bendegúz (SK Rapid – Ausztria), Csongvai Áron (AIK – Svédország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (West Bromwich Albion – Anglia), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vitális Milán (ETO FC)
Támadók: Bárány Donát (Debreceni VSC), Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC), Redzic Damir (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia)
EURÓPAI VB-SELEJTEZŐ
AZ F-CSOPORT HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEI
5. FORDULÓ
2025. november 13.
18.00: Örményország–MAGYARORSZÁG
20.45: Írország–Portugália
6. FORDULÓ
2025. november 16.
15.00: MAGYARORSZÁG–Írország
15.00: Portugália–Örményország
| AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA |
|
|
|
|
|
|
|
| 1. Portugália | 4 | 3 | 1 | – | 11–4 | +7 | 10 |
| 2. MAGYARORSZÁG | 4 | 1 | 2 | 1 | 8–7 | +1 | 5 |
| 3. Írország | 4 | 1 | 1 | 2 | 4–5 | –1 | 4 |
| 4. Örményország | 4 | 1 | – | 3 | 2–9 | –7 | 3 |

Redzic Damir a dunaszerdahelyi Mbappé

Eltemették Jenei Imrét

Tóth Alex: Minden a terv szerint alakult

Tóth Balázs legalább három hónapig nem védhet – hivatalos




