Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Szöllősi György Futbólia visszahódítása című könyvének bemutatójára a Kertész Imre Intézetben került sor csütörtök délelőtt. Házigazdaként Szabó László kommunikációs szakember köszöntötte név szerint is a kötetet kiadó Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Alapítvány kuratóriumi tagját, Gíró-Szász Andrást, továbbá Dallos Gyula miniszteri biztost, Lomnici Zoltánt, az Aranycsapat Testület vezetőjét és Bölöni László BEK-győztes erdélyi futball-legendát.

Szabó László kérdezte moderátorként a beszélgetés résztvevőit is, így Czuczi Mártont, a Puskás Múzeum főosztályvezetőjét (korábbi Puskás-akadémista labdarúgót), Ballai Attilát, a Nemzeti Sportrádió főszerkesztőjét, Vincze Ottó korábbi válogatott labdarúgót és a szerzőt, Szöllősi Györgyöt, a Nemzeti Sport főszerkesztőjét. Szöllősi György elmondta: dr. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója – amikor együtt dolgoztak a Puskás Múzeum koncepciójának kialakításán – biztatta arra, hogy írja meg egyetemi szakdolgozatának átszerkesztett és kibővített változatát, amely a futball közéleti presztízsének lerombolását mutatja be 1954, illetve 1956 után, továbbá az elmúlt tizenöt év fotókkal látványosan illusztrált infrastrukturális fejlesztése mellett elsősorban a futball társadalmi szerepére fókuszálva. Ahogy a könyv bevezetőjében írja: „Amikor az erkölcsileg, szakmailag, gazdaságilag és infrastrukturálisan lezüllött magyar fociban már mindenki csak politikai kockázatot, kilátástalan és kezelhetetlen csődtömeget, nemzedékek továbbörökített kudarcélményét látta, amelytől a politikusok igyekeztek minél nagyobb távolságot tartani, a hajdan az ifjúsági első osztályban futballozó Orbán Viktor azt mondta: ha rövid távon népszerűtlenséget is hoz, hozzá kell látni a sportág rendbetételéhez.”

Ha már január 22-én, a magyar kultúra napján került sor a bemutatóra, adta magát a kérdés: mennyire a kultúra része a labdarúgás? A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy teljes mértékben. „A magyar futball a századfordulón, az ország kegyelmi állapotában született meg, amikor ezeréves államiságát ünnepelte Magyarország – fogalmazott Ballai Attila. – Nemhogy a kultúra része a futball, hanem a tömegekre a legnagyobb hatást gyakorló kulturális terület. Mint ahogy például A berni csoda című német film rendezője, Sönke Wortmann mondta egyszer, van két nap, amelyre minden német pontosan emlékszik, és tudja, hol volt, mit csinált: a berlini fal leomlásának és az 1954-es világbajnoki döntő napján. Hogy kilencven percre egy ilyen kis területre, mint a futballpálya az élet összes kihívása összesűrűsödjön, az tökéletes táptalaja a művészetnek is.”

Vincze Ottó kiemelte: „Kultúrák találkozása is a futball, hiszen a pályán a különböző nemzetkarakterek is megjelennek. Határokon átívelően összehozza az embereket. A futball globális nyelv.”

Az is téma volt, hogy Magyarországon miért foglalkoztat mindenkit a futball, még azt is, aki egyébként nem követi, nem kedveli. Czuczi Márton újszerű megközelítése az volt: „Szerintem Magyarországon a futball nőnemű, és minden férfi szerelmes belé.” Ballai Attila pedig példákat hozott arra: nálunk a futball arra is szolgál, hogy megmutassuk, kik vagyunk, mennyit érünk. Különösen Trianon óta.

Ezt a szemléletet azonban újra meg kellett honosítani, „Futbóliát” (ahogy az 1950-es évek vígjátékában, A csodacsatár című filmben ironikusan utalnak Magyarországra) vissza kellett hódítani, ami nagy munka volt, hiszen a Kádár-korszakban a labdarúgás társadalmi presztízse jelentősen leromlott. „Míg nálunk a magyar futball a legutóbbi időkig pejoratív jelentést hordozott, addig mindenhol máshol a világon ez a szóösszetétel valami csodát jelentett – mondta Szöllősi György. – Nem is sportkönyv ez igazából, hanem társadalmi jelenségeket boncolgat, mert meglátásom szerint a magyar futball hanyatlásának a fő oka az volt, hogy a társadalmi státuszát lerombolták. Azért vagyok optimista, mert ma újra focira viszik a gyerekeket a szülők, újra menő meccsre járni, tele van a Puskás Aréna, és érezhető a Szoboszlai-hatás is. Vincze Ottóék generációja is tele volt nagyszerű játékosokkal, de abban a közegben kódolva volt a sikertelenség.”

Szöllősi György igyekezett több tévhitet is eloszlatni, így például azt, hogy a grundok eltűnése a magyar futball legnagyobb gondja. „Nem a grundok tűntek el, hanem a mindig, mindenhol futballozni akaró gyerekek” – fogalmazott, és hozzátette: „Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik baráti, munkahelyi, családi vagy akár kocsmai beszélgetésekhez érvrendszert szeretnének kapni, mert a futballunk kapcsán még mindig nagyon sok téveszme forog közszájon, hiszen a focihoz mindenki ért, vagy legalábbis mindenki véleményt formál róla.”

A szerző a címadás kapcsán elmondta: „A csodacsatár című filmben a Futbólia szó is pejoratív, gúnyos, parodisztikus értelemben jelenik meg, szeretnénk visszahódítani ennek a szónak a pozitív, fennkölt jelentéstartalmát is.”