IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Vágólapra másolva!
2026.01.16. 12:35
null
A nagy áttörés: összejött a Bajnokok Ligája-győzelem a Paris Saint-Germain számára (Fotó: Getty Images)
A Paris Saint-Germain lett 2025 legjobb klubcsapata az IFFHS-nél, amelynek 704 gárdát rangsoroló listáján legjobb magyar együttesként 39. az FTC.

A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet frissen nyilvánosságra hozott lajstromának élén 31 évvel első ilyen sikere után végzett a PSG, amely tavaly a Bajnokok Ligája megnyerése mellett az összes fontos francia trófeát megkaparintotta.

A világrangsorban a Real Madrid a második, míg a harmadik helyen a Chelsea és az Internazionale osztozik. Az élcsoport tagja még a Bayern München megőrizve 2024-es ötödik pozícióját, mögötte zárt a brazil Flamengo, hetedik lett az FC Barcelona, nyolcadik az Arsenal, míg a kilencedik helyet holtversenyben egy másik brazil gárda, a Palmeiras, illetve a Borussia Dortmund érdemelte ki.

Legjobb magyar klubcsapatként a Ferencváros – 13 helyet javítva – 39., rajta kívül még két magyar alakulat fért rá az IFFHS listájára: a Paksi FC 352. (2024-ben 403. volt), az ETO FC pedig – még nagyobbat előrelépve – 375. (438.).

A válogatott magyar játékosokat felvonultató külföldi együttesek közül Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos Liverpoolja 21., a Sallai Rolandot soraiban tudó Galatasaray 30., Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, a Leipzig pedig 99. a listán.

A 2025-ös klub-világranglista az IFFHS-nél (zárójelben a 2024-es helyezés):
1. (1.) Paris Saint-Germain 613 pont
2. (2.) Real Madrid 471
3. (3.) Chelsea FC és (4.) Internazionale 447-447
5. (5.) Bayern München 440
6. (8.) CR Flamengo 424
7. (6.) FC Barcelona 419
8. (7.) Arsenal FC 407
9. (9.) SE Palmeiras és (10.) Borussia Dortmund 384-384
…21. (21.) Liverpool FC 270
…30. (27.) Galatasaray 242
…39. (52.) Ferencváros 219
…99. (94.) RB Leipzig 155
…352. (403.) Paksi FC 70
…375. (438.) ETO FC 68

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alexről kérdezték a Bournemouth edzőjét; a Galatasaray is beszállhatott a versenybe

Labdarúgó NB I
4 órája

Súlyos sérülése miatt visszaküldenék a Ferencvároshoz a középpályást

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:07

A Ferencváros hatgólos idegenbeli győzelemmel előzte meg a Debrecent a tabellán

Kézilabda
2026.01.14. 19:32

Naby Keita végleg a Ferencváros játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.14. 18:09

A Fradi nem fogadta el az első angol ajánlatot sem; a Lazio lemond Tóth Alexről

Labdarúgó NB I
2026.01.14. 13:25

Kubatov Gábor: „Egyetlen magyar csapat sem ad el nekünk játékost” – értük tehetett ajánlatot a Fradi

Labdarúgó NB I
2026.01.14. 08:34

Ismét kölcsönvette az FTC fiatal játékosát a DVTK

Labdarúgó NB I
2026.01.13. 20:56

Távozott a gólkirály; új játékosok Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.01.13. 10:41
Ezek is érdekelhetik