A köztársasági elnök Arany Érdeméremmel tüntette ki Bölöni Lászlót

I. SZ.I. SZ.
2026.03.19. 20:50
null
Bölöni László (balra) és Sulyok Tamás (Fotó: Sulyok Tamás/Facebook)
Magyarország Köztársasági Elnökének Arany Érdemérmét adta át Bölöni László egykori labdarúgónak és mesteredzőnek Sulyok Tamás köztársasági elnök a Sándor-palotában – számolt be róla az államfő a Fabebook-oldalán.

Sulyok Tamás a bejegyzésében kiemelte, hogy Bölöni játékos-pályafutása után elismert edző lett, jelentős sikereket ért el több országban is, és „évtizedeken át formálta az európai labdarúgás élvonalát. A szakmai közösség számára neve egyet jelentett a következetes, stabil és kitartó építkezésen alapuló csapatok nagyszerű eredményeivel”.

Sándor-palota – Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök
Fotók: Sándor Palota/Bartos Gyula és Érdi Róbert

Kiemelte, hogy ő fedezte fel többek között Cristiano Ronaldót, az elmúlt évtizedek egyik legjobb futballistáját. 

„Szívből gratulálok Bölöni Lászlónak, aki erdélyi magyarként mindig hű volt gyökereihez, és magyar szívét megőrizve a hazai és a nemzetközi labdarúgásban végzett közösségépítő munkájával igazi legenda lett” – írta a köztársasági elnök.

A ceremónián részt vettek a magyar labdarúgó- és sportélet olyan kiválóságai, mint Gyulay Zsolt, MOB-elnök, Gellei Imre és Bozsik Péter volt, Marco Rossi jelenlegi szövetségi kapitány, valamint a Bölöni Lászlóról szóló dokumentumfilm alkotói (köztük a két rendező, Kollarik Tamás és Szabó Attila, valamint lapunk főszerkesztője, a film szakértője, Szöllősi György).

 

 

Legfrissebb hírek

Újabb három telt házas előadáson vetítették le a Bölöni Lászlóról készült filmet

Minden más foci
2026.03.04. 18:02

Sulyok Tamás köztársasági elnök is gratulált a jereváni sportlövő Eb-n aranyakat nyerő Major Veronikának

Egyéb egyéni
2026.03.04. 16:52

Liga 2: Bölöni László végezte el a kezdőrúgást Marosvásárhelyen – videó

Minden más foci
2026.02.28. 16:42

Sulyok Tamás a magyar olimpiai csapat tagjainak: „Mindannyiukra, kivétel nélkül büszkék vagyunk!”

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 15:43

A debreceni Magyar Filmszüreten is műsorra kerül a Bölöni-film

Minden más foci
2026.02.13. 16:07

Államfői fogadáson a Sportgála jelöltjei

Egyéb egyéni
2026.01.11. 22:33

Gálaesttel ünnepelt a 130 éves Magyar Olimpiai Bizottság

Egyéb egyéni
2025.12.15. 22:28

Gheorghe Hagi megosztotta legkedvesebb emlékét Bölöni Lászlóról

Minden más foci
2025.11.23. 12:48
Ezek is érdekelhetik