Ahol egy pacsi Szoboszlaival felbecsülhetetlen – xG-n innen, benchmarkon túl

Válogatottunk idei első két mérkőzését egyaránt a helyszínről tekintettem meg, de két teljesen különböző helyről – más-más nézőpontból. A szlovénok elleni meccsen a déli oldalon, lent, közvetlenül a kapu mögül néztük-szurkoltuk végig a családdal, a fiaimmal, míg a görögök ellen már a sajtólelátóról figyeltem az eseményeket.

Szombaton valódi gyereksereg vett körbe minket. Minden sorban csillogó szemű kisfiúk és kislányok ültek, sálakba, mezbe burkolózva, piros-fehér-zöld csíkokkal az arcukon. Folyamatosan szóltak a tülkök, az édesapák lelkesen magyarázták a gyerkőcöknek, hogy ki kicsoda a csapatból, miért nem játszik Varga Barnabás vagy éppen Loic Nego. Aztán a 12. percben a szlovénok lesgóljánál rögtönzött szabályismertetésre is sor került, hogy miért mutat 0–0-t az eredményjelző azután is, hogy a kapuba találtak a kék mezesek.

Az unalmas első félidőt követően a másodikban aztán, amikor a mieink már arra az oldalra támadtak, a „családi szektor” leginkább egy felbolydult méhkashoz hasonlított. A gyerekek minden egyes indításnál, cselnél felugráltak a helyükről, akkor is lelkesen tapsoltak és kiabáltak, no meg „zümmögtek” a trombitáikkal, amikor Sallai Roland nyolc méterről belerúgta a labdát az elé fekvő ellenfélbe. Schön Szabolcs szerencsés góljánál („szedett-vedett” – ahogy Marco Rossi nevezte) pedig olyan boldogság lett úrrá egyszerre mindenkin, mintha éppen abban a pillanatban nyertük volna meg a világbajnokságot… 

Persze, a meccs után hallottam is a kritikus hangokat, hogy a stadionban a szurkolók már megint „túlünnepelték az egyébként semmit sem érő győzelmet.” De hát melyik szülő az, amelyik egykedvűen ül magában, miközben körülötte tombol az ifjúság? Vagy talán szóljak rá a tízéves fiamra: „ülj már le, ne örülj úgy, hát nem érted, hogy kikaptunk az írektől, ez meg csak egy edzőmeccs az Oblakot és Seskót nélkülöző, a vb-ről ugyancsak lemaradó szlovénok ellen?” A lurkókat nem érdekelte, hogy ez egy tét nélküli felkészülési mérkőzés, nem nézik meg, hogy mekkora volt Schön lövésének az xG-je és hogy mit mutat a szlovén futball „benchmark indexe”.  Náluk a gól az gól, a győzelem, az győzelem, aminek őszintén örülnek, mindegy, ki az ellenfél.

Egy más korban, sorozatos kudarcokon, sokszor üres lelátók előtt edződött felnőttként pedig nagyon is jó volt látni, hogy a magyar válogatottért az írek elleni fájdalmas novemberi vb-selejtező után is ennyien lelkesednek, annak ellenére, hogy a játékban most is voltak hullámvölgyek, és most is nagyon „ránkjött” az ellenfél a mérkőzés végén, újra izgulni kellett, de ezúttal sikerült megúszni kapott gól nélkül. Nem véletlenül emelte ki a külföldi sajtó is, hogy míg a legtöbb országban egy fájdalmas vereség után a szurkolók visszahúzódnak, cinikussá válnak, addig a magyar drukkerek több mint ötvenezren ugyanúgy űzték-hajtották a csapatukat, mintha mi sem történt volna. Ahogy egy bosnyák oldal fogalmazott: „a magyarok leckét adtak hűségből” (a hangulatra még az sem igazán nyomta rá a bélyeget, hogy az UEFA büntetése miatt a B-közép ezúttal üresen maradt). Kedden pedig a görögök szövetségi kapitánya, Ivan Jovanovics beszélt arról, hogy Görögországban bizony elképzelhetetlen lenne, hogy egy felkészülési meccset telt ház előtt játszanak.   

Szombaton a lefújáskor a gyerekek ellepték a korlátok környékét, az anyukák hozták az otthon nagy műgonddal megszerkesztett mezkérő táblákat, plakátokat, de voltak akik „csak” egy pacsiért álltak sorba. És amikor Szoboszlai Dominik átugrott a reklámtáblákon, majd elkezdte osztogatni a pacsikat (miután a mezét is kiadta egy kissrácnak – hatalmas örömöt szerezve ezzel egy apróságnak) a fiaim is izgalomba jöttek, aztán meghatódva jöttek újságolni, hogy „a kapitány” belecsapott a tenyerükbe. „Apa, én ma már kezet sem mosok. Jövő héten pedig az egész sulinak elmesélem” – mondta a kisebbik.

A keddi mérkőzésnek a „sajtóból” figyelve egészen más hangulata volt számomra (persze, azok akik akkor is ott ültek a déli kapu mögött, valószínűleg hasonlót éltek át, mint szombaton), attól függetlenül, hogy ezúttal még több szurkoló volt a stadionban (58 ezer) és a tábor ugyanúgy végigszurkolta-énekelte a 90 percet. Egyébként a kisebbik fiam kedden is kint volt, akkor a saját kis csapatával. A már említett Jovanovics arra is utalt a sajtótájékoztatóján, hogy szerinte a telt ház a szervezettségnek is köszönhető – és valóban, példaértékű, ahogy az MLSZ a gyerekcsapatoknak juttatott jegyekkel gondoskodik arról, hogy minél több leendő futballista megtapasztalhassa a Puskás Aréna páratlan légkörét. 

A kollégák között ülve, beszélgetve „természetesen” már előjött Troy Parrott neve (ő lett a magyar futball új réme, mint a régmúltban Helmut Rahn, Nyikolaj Latisev játékvezető, a 2000-es években pedig Zlatan Ibrahimovic volt), elemezgettük, mi mire mentünk volna a vb-pótselejtezőkön és hogyan alakulhat hosszú távon a keret azok után, hogy a 2024-es Eb-n járt társaságból mára több mint egy csapatra való játékos kiesett. Ugyanakkor a tavaly bemutatkozott, Rossi időszakában rekordnak számító tizenegy újonc közül egyre többen játszanak fontos szerepet a csapatban. 

Tóth Alex már alapembernek számít – jó lenne, ha a válogatottban is látnák tőle olyan extra megoldásokat, kulcspasszokat (ez is egy olyan szó, ami a gyerekek között, a családi szektorban aligha hangzik el), melyeknek köszönhetően a Ferencvárosban felfigyelt rá az angol Bournemouth –,  Vitális Milán is kezdő volt mindkét idei meccsen és a labdavezetéseivel, passzaival hozzá tudott járulni a védekezésből támadásba történő átmenetekhez, a mindkét meccsen a második félidőre becserélt Osváth Attila pedig a jobb szélen a felfutásaival új lendületet tudott adni a játékunknak a görögök és a szlovénok ellen is. A második meccsen először kezdő Redzic Damir a szélről induló keresztbe mozgásaival, harcos támadófutballjával jelenthet hosszú távon is veszélyt az ellenfelek kapujára, a támadósorban az idén bemutatkozó Bárány Donáttal (Rossi szerint a személyében megtaláltuk Varga Barnabás helyettesét), a középpályán pedig Szűcs Tamással bővültek a variációs lehetőségek. 

A laptop mögül nézve a meccset persze böngésztem közben a statisztikákat. Kikerestem például, hogy legutóbb éppen két éve, 2024 márciusában fordult elő, hogy egymás után két meccsen nem kaptunk gólt. Ez mindenképp pozitívuma a mostani két mérkőzésnek, hiszen 2023-ban is azért tudtuk megnyerni az Eb-selejtezős csoportunkat, mert a védelmünk stabil lábakon állt. Akkor még a három belső védős rendszer volt működőképes, tavaly viszont váltottunk és most úgy tűnik újra az a 4–2–3–1-es felállás jelentheti az alapot, amivel nyolc éve elkezdtük a Rossi-érát. Tegyük hozzá, a mostani két kapott gól nélküli meccshez Willi Orbán megbízható teljesítménye mellett a kezdőcsapatba visszatérő Dárdai Márton (a vb-selejtezőkön csak csereként szerepel) jó játéka is szükségeltetett, aki a védőmunkája mellett a hosszú indításaival a támadójáték építésében is szerepet vállalt. Ezzel együtt azt is látni kell, például a görögök elleni 12 lövés (amiből csak három találta el a kaput és egyikből sem lett gól) meglehetősen kevés ahhoz, hogy jól működő támadójátékról beszélhessünk. Viszont az is igaz, hogy mi már jó ideje így futballozunk – ez jellemezte Rossi csapatait a sikeres Nemzetek Ligája vagy Eb-selejtezős szereplés alatt is –, alapvetően kevés helyzetből is képesek vagyunk győztesen kijönni, csak hát ehhez a görög ellen nagyon hiányzott az a bizonyos gól.  

Na de zárásként térjünk vissza a gyerekek közé, mert az ott átélt pillanatok azok, amikért igazán megéri meccsre járni. Az élmények ugyanis egy életre velünk maradnak, és ezek valódiak, nem olyanok, amiket a Roblox, vagy a Minecraft virtuális játékok világa ad a kissrácoknak. Az, ahogy Szoboszlai a szlovénok és a görögök elleni meccset is végig robotolta vagy a világklasszisokat idéző cselsorozat, amikor a második meccsen a kezdőkör közeléből megindult és négy görögöt kicselezve kapura tudott lőni, példaként szolgál az ifjúságnak (korábban Montenegró ellen mutatott be hasonlót, abból gól is lett). 

A győzelemnek mindig van értéke, a vereségnek pedig ára. Ha sok vereség követi egymást, előbb-utóbb megunják a családok, és nem mennek többet, de amíg lesznek gólok, győzelmek, amíg van sikerélmény, amíg a családanyák is úgy érzik, hogy jó program meccsre menni a gyerekekkel, addig lesz jövő. Lesz továbbörökíthető magyar futballhagyomány, amit cipelhetünk a puttonyban, majd átadhatunk az utódoknak, mint sokszor mázsás súlyt, máskor könnyű terhet…

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK

MAGYARORSZÁG–SZLOVÉNIA 1–0 (0–0)
Budapest, Puskás Aréna, 50 252 néző. Vezette: Rohit Saggi (Anders Olav Dale, Jörgen Rönning Valstadsve) – norvégok
MAGYARORSZÁG: Tóth B. – Bolla B. (Osváth, a szünetben), Orbán, Dárdai M., Kerkez (Nagy Zs., 77.) – Tóth A. (Redzic, 63.), Schäfer (Szűcs T., 63.), Vitális – Sallai (Schön, 77.), Szoboszlai (Baráth P., 87.) – Lukács D. (Bárány, a szünetben). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
SZLOVÉNIA: Vekic – Ratnik, Bijol, Drkusic (Zec, 62.), Janza (Urbancic, 84.) – Stojanovic (Karnicnik, 62.), Cerin (Svetlin, 84.), Elsnik, Sturm (Horvat, 84.) – Vipotnik (Verbic, 62.), Sporar (Matko, 90+1.). Szövetségi kapitány: Bostjan Cesar
Gólszerző: Schön (79.)

MAGYARORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 0–0
Budapest, Puskás Aréna, 58 000 néző. Vezette: Florian Badstübner (Lasse Koslowski, Sven Waschitzki) – németek
MAGYARORSZÁG: Tóth B. – Bolla B. (Osváth, a szünetben), Orbán, Dárdai M., Kerkez – Schäfer, Vitális (Szűcs T., 67.) – Redzic (Lukács D., a szünetben), Tóth A. (Bárány, a szünetben; Schön, 77.), Szoboszlai – Sallai. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
GÖRÖGORSZÁG: Colakisz (Cifcisz, 78.) – Vajannidisz, Recosz (Muzakitisz, 78.), Kulierakisz, Cimikasz – Kurbelisz, Triandisz – Maszurasz (Rota, 78.), Bakaszetasz (Tetteh, 67.), Colisz – Pavlidisz. Szövetségi kapitány: Ivan Jovanovics