Marco Rossi: A szurkolók megérdemlik, hogy közelről lássák a játékosokat

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
2026.06.08. 18:52
null
Marco Rossi (Fotó: Kovács Péter)
A Kazahsztán elleni keddi válogatott mérkőzés előtt több mint ötezer néző látogatott ki a magyar válogatott nyilvános edzésére a Nagyerdei Stadionba – a játékosok és a szurkolók egyaránt élvezték a rendhagyó gyakorlást.

Az úriemberek pontosak. Ehhez tartották magukat a magyar labdarúgó-válogatott játékosai, amikor pontban délután öt órakor megjelentek a Nagyerdei Stadion játékoskijárójában. A nézőtéren egyre erősödő morajlás futott végig, majd felcsattant a taps. Merthogy a Magyar Labdarúgó-szövetség nyilvános edzést hirdetett a keddi, Kazahsztán elleni válogatott meccset megelőző napra. A szurkolók jelképes, 125 forintos áron (125 éves az MLSZ) vásárolhattak jegyet, s meg is tették – több mint ötezren. Már két órával a gyakorlás megkezdése előtt nagyon sokan sétálgattak mezben a stadion körül, mindez előre vetítette a keddi meccshangulatot. A magyar keret tagjai Schuth Gábor erőnléti edző irányításával kezdték meg a bemelegítő körüket, miközben a lelátón Szoboszlai Dominik neve hangzott el a legtöbbször.

„Remek ötletnek tartom a nyilvános edzést, azt gondolom, a szurkolók megérdemlik, hogy közelről láthassák a játékosokat – mondta a nyilvános gyakorlásról Marco Rossi szövetségi kapitány a keddi válogatott meccset felvezető sajtótájékoztatón. – A drukkereink jelentik számunkra az éltető üzemanyagot, a játékosok pedig, függetlenül attól, hol játszanak, szeretnek a szurkolók között lenni. Nincs értelme annak, hogy elszigeteljük magunkat azoktól, akik a csapat mögött állnak, ezért én is teljes mértékben egyetértettem az ötlettel. Az elmúlt időszakban nem a legjobb eredményeket produkáltuk, mégis kitartott mellettünk a magyar közönség, ami nagyon fontos minden játékos, minden stábtag számára. A Puskás Arénában is mindig telt ház előtt játszhattunk, és remélem, hogy kedden, a Kazahsztán elleni mérkőzésen is telt házas lesz ez a gyönyörű stadion.”

Miközben a jelenlegi magyar keret tagjai lassan eljutottak a labdás gyakorlatokig, a pálya szélén megjelent az a labdarúgó, aki a legtöbbször viselte a magyar válogatott mezét. A DVSC-ben jelenleg is aktívan futballozó Dzsudzsák Balázs hamar szerzett egy labdát, dekázott néhányat, majd a szűkített területen zajló iramjátékot már egy hűtőládán ülve figyelte.

A szombati, Finnország elleni budapesti győzelem után a kazahok ellen készül az ősszel rajtoló Nemzetek Ligájára a magyar nemzeti együttes. Akár kézlegyintéssel elintézhetnénk az ázsiai válogatottat, ám azt semmiképpen sem szabad elfelejteni, hogy 2018 márciusában, Georges Leekens bemutatkozó mérkőzésén a Groupama Arénában 3–2-re kikaptunk Kazahsztántól. Talán nem véletlen, hogy mindössze négy meccs jutott a belga szövetségi kapitánynak, s ezek közül egyiket sem sikerült megnyerni.

„Természetesen szeretnénk kedden legyőzni a kazah válogatottat – beszélt a nyári szünet előtti utolsó erőfelmérőről a magyar válogatott olasz szövetségi kapitánya. – A legfontosabb az, hogy elkerüljük azt, ami a Finnország elleni mérkőzés utolsó harmadában történt. Akkor az északiak három veszélyes kontratámadást is vezettek, ezt ezúttal nem engedhetjük meg magunknak. Szeretnénk mi irányítani.”

A MAGYAR FOCI MEGÍTÉLÉSE EGYRE JOBB ANGLIÁBAN

– A tavaszt a világ egyik legerősebb bajnokságában, Angliában töltötte. Mennyi profitált ebből?
– Nagyon sokat, hiszen hatalmas a munka intenzitása, mintha egy másik sportág lenne. Klubom, a Bournemouth nagy figyelmet fordít a fiatalok fejlődésére, sok fiatal játékost épített már be eddig is a csapatba. A csapathoz a nyáron új menedzser, Marco Rose érkezett, azon leszek, hogy minél több játéklehetőséghez jussak nála. A német szakember Szoboszlai Dominik és Willi Orbán edzője volt az RB Leipzigben, tőlük azt hallottam, hogy bátran ad lehetőséget a fiataloknak.

– Egyre több a magyar játékos az angol élvonalban. Milyen a labdarúgásunk megítélése Angliában?
– Ismerik a nagy múltú klubokat, így a Ferencvárosról is sokat tudtak. De a magyar foci egyre jobb megítélése a válogatottnak is köszönhető!

– Kazahsztán ellen először szerepelhet „hazai játékosként” a Nagyerdei Stadionban.
– Sok jó emlékem van innen, fontos meccseket tudtunk nyerni a Fradival, amikor a bajnoki címért küzdöttünk. Jó szívvel jöttem ide.

Tóth Alex (Fotó: Kovács Péter)
Miniinterjú: TÓTH Alex, a magyar válogatott középpályása

Ahogy haladt előre az edzés, egyre hátrébb kerültek a mobilkapuk, nőtt a játéktér. Marco Rossi a gyepen állva figyelte a játékot, talán a keddi kezdő tizenegy még hiányzó láncszemeit próbálta megtalálni. Az biztos, hogy lesz lehetősége kísérletezni a kapitánynak, a csapat két alapembere ugyanis hiányzik. Sallai Roland sérülés, Kerkez Milos magánéleti okok miatt nem lehet ott a társakkal Debrecenben.

Időközben a B-szektor előtti kapunál a rögzített játékhelyzeteket gyakorolták a magyar játékosok, majd követezett a fénypont: a kapura lövések. Szoboszlai Dominik minden megmozdulását hatalmas ováció kísérte. A válogatottban szombaton debütáló kapus, Yaakobishvili Áron egy remekbe szabott Szoboszlai-ollózást hárított, majd a párbaj lezárásaként tizenegyest rúgott a Liverpool sztárja a Spanyolországban légióskodó húszesztendős kapusnak. Yaakobishvili hiába találta el az oldalt, a labda a hálóban kötött ki, mindez olyan ünneplést eredményezett, mintha élesben lőtte volna Szoboszlai a gólt.

Ki tudja, kedden a Magyarország–Kazahsztán meccsen akár erre is sor kerülhet.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Pécsi Ármin (Liverpool FC – Anglia), Tóth Balázs (Blackburn Rovers – Anglia), Yaakobishvili Áron (FC Andorra – Spanyolország)
Védők: Csinger Márk (ETO FC), Markgráf Ákos (Puskás Akadémia FC), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Ferencvárosi TC), Szűcs Kornél (FK Vojvodina – Szerbia)
Középpályások: Baráth Péter (Sigma Olomouc – Csehország), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (West Bromwich Albion – Anglia), Szendrei Norbert (Zalaegerszegi TE), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Szűcs Tamás (Debreceni VSC), Tóth Alex (AFC Bournemouth – Anglia), Tóth Rajmund (ETO FC), Vitális Milán (ETO FC)
Támadók: Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Kovács Bendegúz (AZ – Hollandia), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Redzic Damir (RB Salzburg – Ausztria), Varga Barnabás (AEK Athén – Görögország)

A MAGYAR VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
JÚNIUS 9., KEDD
19.00: Magyarország–Kazahsztán, Debrecen, Nagyerdei Stadion (Tv: M4 Sport). Vezeti: Pavle Ilics (szerb)

 

Legfrissebb hírek

Talgat Bajszufinov: A magyarok elleni meccs fontos erőfelmérő

Magyar válogatott
1 órája

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
11 órája

Varga Barnabás a legjobb, Szűcs Kornél a legrosszabb értékelést kapta olvasóinktól a finnek ellen

Magyar válogatott
Tegnap, 14:02

Kerkez Milos és Sallai Roland sem játszhat a kazahok ellen

Magyar válogatott
Tegnap, 12:49

Yaakobishvili Áron: Az álmom megvalósulását jelentette a győztes bemutatkozás

Magyar válogatott
Tegnap, 7:40

Jereváni döntetlennel melegített a kazah futballválogatott a keddi debreceni meccsre

Minden más foci
2026.06.06. 17:56

Lukás Hrádecky szerint egy félidő nem elég a sikerhez a magyar válogatott ellen

Minden más foci
2026.06.06. 16:56

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak finnek elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
2026.06.06. 10:12
Ezek is érdekelhetik