A labda után a doktori címre hajt – Korsós György 50 éves

– Korábban említette már, gyerekként a Verebes József-féle Rába ETO-t látva határozta el, hogy profi labdarúgó szeretne lenni. Valóra váltak az álmai a harminchárom válogatottsággal, a huszonkét Bajnokok Ligája-meccsel, a Sturmnál és a Rapidnál töltött szép évekkel, és persze azzal, hogy éveken át az ETO oszlopos tagja volt?
– Négyéves koromban kattant be, hogy futballista leszek, ezt közöltem a szüleimmel, az első edzőm pedig anyukám volt – mondta lapunknak az augusztus 22-én ötvenedik születésnapját ünneplő Korsós György. – Lejött velem a rétre játszani, a pályára passzolgatni, majd a nyolcvanas évek elején a Verebes-féle csapat sikerei, a stadion légköre, valamint a klubot körülvevő szeretet megragadott. Sztárként tisztelte mindenki az akkori edzőt, játékosokat, és számomra kristálytiszta volt, hogy mit szeretnék elérni. Ennek érdekében mindent megtettem, pedig rögös volt az út. Két szilánkos bokatörést is elszenvedtem tizenkét és tizenhárom éves koromban. Az orvosok abbahagyatták velem a futballt, de egy év kihagyás, Piski Elemér közbenjárása és egy komoly sportkórházi kivizsgálás után azt mondták, ha a szülők aláírnak egy nyilatkozatot, és vállalják a felelősséget, akkor folytathatom. Így történt, felgyorsultak az események, és három éven belül már az első csapat öltözőjében találtam magam.

– Azonnal jöttek is a következő lépcsőfokok?
– Az NB I után a válogatottság, majd a külföldi lehetőség is motoszkált a gondolataimban, és többé-kevésbé ezek a vágyak meg is valósultak. Nyilvánvaló, hogy lehetett volna több a klub- és a válogatott pályafutásban is, de annak tükrében, hogy milyen nehezen indult, azt hiszem, nagyon kerek történetet hagytam magam mögött a futballpályán.

– Mire emlékszik vissza legbüszkébben?
– A válogatottság meghatározó, minden játékos, aki eljut odáig, nagyon büszke rá, aztán a Bajnokok Ligája-meccsek jutnak eszembe, mert európai szinten kis egyesületekkel szerepeltem a sorozatban. Mindegyik csapatnál akadtak remek periódusok, az ETO-val az ezerkilencszázkilencvenhetes őszi elsőség, és a csapategység emlékezetes. A Sturmnál remek futballt játszottunk, számomra a leggyorsabb, legélvezetesebb mind közül, a Rapiddal pedig bajnok lettem.

– Profi karrierje vége óta több területen is lehetett találkoznia a nevével: televíziós szakértőként, edzőként, egyetemi tanulóként vagy egyetemi oktatóként érezte leginkább otthonosan magát?
– Én is éreztem azt az űrt, amit mindenki, aki befejezi a profi futballt. Korábban, amikor még játszottam, annyira elfoglalt voltam, olyan keveset lehettem otthon, hogy azt gondoltam, nem a labdarúgásban teljesedik ki a civil életem. Ahogy közeledtem a „végéhez”, elkezdtem képezni magam, mert tudtam, hogy hiányzik majd. Ezzel párhuzamosan különböző tanfolyamokat, iskolákat végeztem, a mesterdiploma megszerzése után jött a felkérés a sporttudományi tanszékvezető részéről, hogy komolyabb szerepet vállaljak az ottani stábban. Óraadóként tevékenykedtem, de mivel vannak olyan szakterületek, amelyekről sok ismeretet gyűjtöttem össze, szeretnék ezt kamatoztatni a győri Széchenyi Egyetem életében. Engem érdekelt a részvétel az oktatásban, ennek megfelelően képeztem magam tovább, a következő tanévben a doktori iskola utolsó éves hallgatója leszek, remélhetőleg sikerül megvédenem a doktori disszertációmat és a cím is meglesz. Olyan szakterületek határozzák meg az életemet, amelyek összefonódnak, úgy komplett a tevékenységem, hogy egyszerre a Széchenyi István Egyetemen oktatóként, az Üstökös FC Bácsa vezetőedzőjeként, míg az Üstökös FC Győrnél a klubmenedzsmentben dolgozva az egyik helyen szerzett tapasztalatot a másikon használom. Az egyetemen pedig a hallgatók használhatják futballkluboknál játékosként és vezetőként szerzett tapasztalataimat, vagy amiket egyesületi látogatások során láthattak.

– Mi lehet a következő tíz év fő tevékenysége?
– Az egyetemmel belevágtam egy második karrierbe, amely már kilenc éve tart. Ezt kifuttatom, ameddig lehet, de ezzel párhuzamosan szeretnék folyamatosan és idővel talán mélyebben a labdarúgáshoz kötődni, hiszen 2011 óta van UEFA B-licencem. Az akkori lehetőségeket látva nem léptem tovább, de nem zárható ki, hogy az egyetemi tanulmányok lezárásával – képletesen, hiszen a tanulás élethosszig tart – az edzői pályán is érdemes lesz magasabb fokozatokat szerezni.

– Milyen érzés, hogy ötvenéves lett?
– Jellemzően a baráti köröm idősebb nálam, ők már túl vannak az ötvenediken, én még nem vagyok olyan szentimentális, hogy most ezen elmélkedjek. A gondolatok valószínűleg szombaton kerítenek hatalmukba, hogy mi történt az első ötven évben. Mindig előretekintek, de megünnepeljük természetesen több helyen is családdal, barátokkal, egyesülettel, csapattal. Maratoni bulira készülünk különböző helyszíneken. Nagyjából látom, merre tartok, és ez a legfontosabb. Mindig kell, hogy legyenek céljai az embernek, még akkor is, ha sok mindent átélt és sokat elért már. Mindig van feljebb, és folyamatosan fejlődni kell, ez a krédóm.