U21-es Eb-selejtező: tizenöt játékos búcsúzik a korosztálytól

2026.09.16. 17:44
null
Gruber Zsombor (19-essel) ezúttal is ott van az U21-es válogatott keretében (Fotó: Kovács Péter)
Keretet hirdetett Németh Antal, a magyar U21-es labdarúgó-válogatott szövetségi edzője az Európa-bajnoki selejtezők záró szakaszára: a huszonöt fős keretben tíz olyan játékos szerepel, akik a következő időszakban is a korosztályos nemzeti csapatot erősíthetik, a többieknek viszont ez lesz a búcsú.

A magyar csapat szeptember 26-án Horvátország vendégeként Varasdon lép pályára, október 1-én Litvániát fogadja az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, öt nappal később pedig Isztambulban játszik a törökökkel.

A magyar válogatott a H-csoport negyedik helyén áll öt mérkőzésen szerzett három ponttal, a csoportot a 13 pontos Horvátország vezeti, megelőzve a 11 pontot gyűjtő Törökországot. Litvánia eddig két pontot szerzett. Németh Antal megjegyezte, mindenképpen szeretnének előbbre lépni a találkozók során – igaz, matematikailag még a második hely sem elérhetetlen számukra.

„Érdekes folyamat volt a keret kialakítása. Vannak olyan posztok, amelyeken az NB I-ben több játékos szerepel, míg más posztokon alig találni nemcsak fiatal, hanem magyar játékost is. Fontosnak tartom, hogy legyen versenyhelyzet, amikor nem válik evidenssé, hogy ki lesz a meghívott, hanem a folyamatosan jól teljesítő játékosokra számíthatunk. Ez a verseny elindult, vannak már ilyen posztok, ez mindenképpen örömteli, és az lenne az igazán jó, ha minden poszton így lenne” – mondta Németh.

Az U21-es válogatott kerete
Kapusok: Engedi Márk (Vasas FC), Kocsis Botond (Kazincbarcika), Lehoczki Bendegúz (Puskás Akadémia)
Védők: Dragoner Áron (NK Nafta – Szlovénia), Farkas Bendegúz (Puskás Akadémia), Kovács Patrik (MTK), Lapu Andor (Paks), Tercza Gergő (Debrecen), Umathum Ádám (ETO FC), Urblík Norbert (ETO FC), Vitályos Viktor (Sparta Praha – Csehország)
Középpályások: Horváth Kevin (Paks), Manner Balázs (Nyíregyháza), Okeke Michael (Puskás Akadémia), Patai Dávid (Debrecen), Somogyi Ádám (Kispest-Honvéd FC), Szamosi Ádám (Kispest-Honvéd FC), Tuboly Máté (Dunaszerdahely – Szlovákia)
Támadók: Átrok Zalán (Zulte-Waregem – Belgium), Dénes Csanád Vilmos (Debrecen), Gruber Zsombor (RAAL La Louviére – Belgium), Kovács Bendegúz (AZ Alkmaar – Hollandia), Lisztes Krisztián (Ferencváros), Molnár Ádin (Raków Czestochowa – Lengyelország), Pető Milán (Paks)

 

Legfrissebb hírek

Nem született gól a magyar U21-es válogatott isztambuli Eb-selejtezőjén

Magyar válogatott
2026.10.06. 20:53

Vége – a 2004–2005-ös korosztály játékosai kinőtték az öltözőt

Magyar válogatott
2026.10.06. 08:28

Két év terhétől szabadult meg a litvánok ellen az U21-es válogatott

Magyar válogatott
2026.10.03. 11:30

A Vasas játékosa utólag meghívást kapott az U21-es válogatottba

Magyar válogatott
2026.10.02. 17:10

Nem volt könnyű dolga a magyar U21-es válogatottnak, de legyőzte Litvániát Budapesten

Magyar válogatott
2026.10.01. 20:55

Papíron tét nélküli mérkőzés következik Litvánia ellen

Magyar válogatott
2026.10.01. 07:08

Az örök kérdés: Horvátországban miért ügyesebbek a fiatalok?

Magyar válogatott
2026.09.28. 13:04

Kiss Bálint vezeti a magyar–litván U21-es Eb-selejtezőt

Magyar válogatott
2026.09.28. 12:39