Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

ELŐRE, MAGYARORSZÁG, küzdjetek, értetek harcolok! – csaknem hatvanezren üvöltötték. Ott állt mindenki eksztázisban, tombolva a székek előtt vagy a székeken, és a legtöbben, ha kicsit pironkodva is, énekelték még a szurkolói dal második, nem annyira szalonképes felét is, űzve a nagy siker felé a válogatottat. Ja, ez nem pénteken történt. Hanem három éve, 2023 emlékezetes őszén, Szerbia, majd Montenegró ellen, amikor nagyon együtt volt a csapat és a közönség. Persze, az ukránok ellen is együtt volt, a tábor hozta a hatalmas létszámot, a nagyszerű látványt és a hangos szurkolást, de nagyon más, amikor tízezer ember dörren meg, mint amikor az egész stadion egyszerre tombol.

Ma a hit és a remény megvan, az eredmény azonban nem mindig jön. Nézünk egymásra a lelátón, értetlenkedve, csalódottan, olykor teljesen letaglózva. Végül csendben. Ugyanúgy megéljük a fantasztikus pillanatokat, mint korábban – de ezek tényleg csak pillanatok, huss, néhány perc, néhány óra, néhány nap alatt elszállnak. Örökre beleégett az emlékezetünkbe Csoboth Kevin gólja, a portugáliai bravúr, az írek elleni fohászkodás 2–2-nél, hogy rúgd már el, húzzuk ki, fújd le végre! De ha nem elégszünk meg a pillanatokkal, hanem megnézzük a nagy egészet, azt látjuk, hogy a 2023-as Eb-re jutás óta jött egy gyors Eb-kiesés, egy nagy pofonokkal teli NL-búcsú és egy borzalmas módon elbukott lehetőség a vb-pótselejtezőre. És most itt a váratlanul gyenge kezdés az új Nemzetek Ligája-sorozatban, miközben tétmeccsen 2024 óta csak az örményeket sikerült legyőzni a Puskásban.

Hogy mi a baj? Ezen gondolkodik szurkoló, újságíró, játékos, ezen gondolkodik éjszakánként Marco Rossi. De szerintem senki sem tudja. Foghatjuk egy buta gólra, egy kapufáról kifelé pattanó labdára, a sérülésekre, a gyengébb második sorra, a bíróval vitatkozásokra, a mindig felemlegetett balsorsra, de a probléma összetettebb – vagy éppen egyszerűbb. Összetettebb, ha azt mondjuk, hogy ez a válogatott liverpooli, athéni, isztambuli, lipcsei sztárokkal ennél sokkal többre képes, és egyszerűbb, ha azt mondjuk, hogy ez a válogatott valójában ennél többre semmi esetre sem képes. Remélem, inkább összetettebb.

Máris temessünk? A világért sem. Ez a csapat abszolút megnyerheti még a vereség után is az NL-csoportját, a felfelé vezető pótselejtezőt pedig egyenesen kötelező elérni. Ez rossz meccs volt, most jöjjön öt sokkal jobb! Szóval, előre, Magyarország, küzdjetek! – és persze mondhatjuk, hogy egyszer majd a dal is lehetne teljesen szalonképes, de ennél fontosabb, hogy végre a válogatott játéka, sőt, eredménysora az legyen.