Tóth Milán útja az ózdi hintától a nagyszombati gólig

– Kezdjük egy kvízkérdéssel: tudja, mikor szerzett legutóbb gólt Vasas-játékos a válogatottban?     
– Éppen hallottam a meccs után valakitől, hogy 2004-ben – válaszolta Tóth Milán, aki a válogatott szünet után szerdán edzett először a Vasassal, de előtte interjút adott a Nemzeti Sportnak a Fáy utcában.

–  Így van, Rósa Henrik talált be akkor, de a legutóbbi tétmeccsen szerzett találatig 1999-ig kell visszamenni, amikor Sowunmi Thomas volt eredményes Eb-selejtezőn. Az három évvel az ön születése előtt volt…      
– Nagyon meglepődtem, hogy ilyen régen talált be vasasos a nemzeti csapatban, büszke vagyok rá, hogy én törhettem meg ezt a hosszú sorozatot.

– Amikor Sallai Roland sérülése miatt utólag meghívót kapott, remélte, hogy mind a négy meccsen pályára lép és gólt is szerez?     
– Már azt is hatalmas örömmel fogadtam, hogy a keretbe kerültem. Mivel rövid időn belül kellett négy meccset játszani, reménykedtem benne, hogy megkapom a lehetőséget, és úgy álltam hozzá: ha így lesz, élnem kell vele. De meglepett, hogy már az elsőn kaptam egy fél­időt. Azon a mérkőzésen még nem sikerült megmutatnom magamból azt, amit szerettem volna, nyilván teljesen más volt az intenzitás és a körítés, mint az NB I-ben. Nem vagyok hozzászokva, hogy nem hallom a saját hangomat sem. Volt egy lövésem, amely nem sikerült a legszebben, talán ha a második vagy harmadik fellépésemen kerülök olyan lövőhelyzetbe, már bement volna. Belfastban kevesebb lehetőséget kaptam, de úgy érzem, sikerült eleget tennem annak, amit Marco Rossi szövetségi kapitány kért. Nem gondoltam, hogy a harmadik összecsapáson kezdő leszek, megvolt már a kezdőcsapat, majd az utolsó edzés után behívott a stáb az irodába, mondván: meggondolták magukat, úgy készüljek, hogy kezdek. Úgy feküdtem le aludni, hogy itt a lehetőség, meg kell mutatnom! Noha gólt, gólpasszt nem jegyeztem, jól mozogtam, bizakodtam, hogy így a negyedik meccsre is benn ragadok a csapatban.

– Alapvetően szélső a posztja. Mennyire lepte meg, hogy középcsatárként számított önre Marco Rossi az utóbbi két meccsen?     
– Amolyan hamis kilencest kellett játszanom, tehát nem a labdát kellett várnom elöl, hanem időnként vissza kellett lépnem, és szabadon elmozoghattam. Nem vagyok tipikus szélső sem, a Vasasban is szabadságot kapok támadásban, akár háromcsatáros felállásban vagyok szélső, akár kétékes formációban elmozgó csatár. Jól éreztem magam ebben a szerepkörben is. Nyilván Varga Barnabás visszatérésével nem ezen a poszton számol majd velem a kapitány, ő született kilences.

– Szándékosan az ukrán kapus lába között rúgta be a labdát a hétfői, nagyszombati Nemzetek Ligája-mérkőzésen?     
– Igen, a grúzok ellen elemeztük, hogy Giorgi Mamardasvili szeret kezét-lábát széttárva, csillagalakzatot felvéve védeni, így érdemes a lába között elrúgni a labdát, ha úgy alakul. Úgy vettem észre, hogy Anatolij Trubin is ilyen kapus, megpróbáltam, szerencsére sikerült. Nincsenek rá szavaim, milyen csodás érzés volt látnom, ahogy túljut rajta a labda és a kapuban köt ki. Először csak rohantam, amerre álltam, aztán gyorsan irányt változtattam, és futottam a tábor felé.

– Amikor három éve még az osztrák másodosztályban szerepelt a Sturm Graz második csapatában, látta maga előtt ezt a pillanatot?     
– Ez akkor még csak álom volt. De ezért jöttem haza, és ezért éppen a Vasashoz. Ez volt a célom, gyerekkorom óta válogatott akartam lenni, és Nagy Miklós, a Vasas sportigazgatója levezette nekem pontról pontra, hogyan juthatok el ide. Igaz, nem három NB II-es évvel számoltunk, de minden profi itt, kiválóak a körülmények, és végül sikerült a feljutás, az idény első nyolc meccsén pedig bizonyítottuk, hogy a Vasasnak az első osztályban a helye.

– A három év az NB II-ben mire tanította meg leginkább?     
– Hogy sohasem szabad feladni. Voltak mély hullámvölgyek, kétszer is csak hajszálon múlt a feljutás. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki ezekben a nehéz pillanatokban kitartott mellettem.

– Volt olyan az elmúlt tíz napban, amikor elérzékenyült?     
– Többször is. Amikor a Himnusz felhangzott, amikor futottam a tábor felé vagy amikor a szüleim biztató és gratuláló üzeneteit olvastam. Minden gyerek vágyik arra, hogy azt hallja a szüleitől, mennyire büszkék rá. Olykor majdnem a könnyem is kicsordult, ám igyekeztem tartani magam.

– Mennyire bírta a tempót? Hiszen évekig a másodosztályban szerepelt, az NB I-ben egyelőre csak nyolc mérkőzésnél tart.     
– Nem lehet összehasonlítani az NB I-es mérkőzés intenzitását a válogatott meccsével. Az első találkozón a letámadásoknál ezt nagyon kijött nálam, végig sprintben kellett futni, éreztem, hogy savasodok, fáradok – és még csak nem is találkoztam a labdával, de az első két bevetés után sikerült felvennem a tempót, utána a Puskásban már úgy éreztem, akkor sem fáradnék el, ha egész nap játszanánk, annyira feldobott a hangulat és a közönség.  

– Van a játékában valami grundfocis csibészség, ami kihalóban van a mai futballból. Honnan ered ez?
– Ózdi gyerek vagyok, kilenc-tíz éves koromig ott éltem, a mai napig szívesen járok vissza, és bár nem grundnak hívtuk, én még nagyon sokat fociztam az utcán, salakos pályán vagy a játszótéren, ahol a hinta volt a kapu. Onnan hoztam magammal ezt a stílust. 

–  A hétvégén már újra az NB I-ben kell pályára lépni. Fáradtan vagy inkább feldobva tért vissza edzeni a Fáy utcába?    
– Is-is. Merőben más terhelést kaptam, mint amihez hozzá volt szokva a szervezetem. Úgyhogy nagyon elfáradtam, de lelkesen jöttem vissza, azzal a vággyal, hogy dolgozni akarok keményen, mert szeretném minél többször tapasztalni azt az érzést, amit a válogatottnál átéltem.

VÉLEMÉNY

„Aki ismeri Milánt, annak talán sohasem lehetett kérdés, hogy eljut erre a szintre. Az elmúlt években a kihívásokkal teli időszakokban is mindig mellette álltunk, miként a felesége, a családja és a klubja is. A Vasasnál Nagy Miklós sportigazgató szerepe külön is kiemelendő: amikor Milán hazatért Ausztriából, Miklóssal közösen tudatos, hosszú távú szakmai és karrierépítési koncepciót alakítottunk ki neki, együtt dolgozva azon, hogy lépésről lépésre eljusson arra a szintre, amelyre a képességei alapján hivatva van. Talán kevesen tudják, de az elmúlt években több külföldi lehetősége is volt, a holland és a svájci élvonalból is érkeztek megkeresések. Akkor is hittünk azonban abban, hogy a Vasassal közösen elkezdett út még nem ért véget, és hosszú távon ennek lehet eredménye. A klub melletti kitartás tudatos döntés volt” – mondta Haisza Viktor, a Tóth Milán menedzsmentjét képviselő Perfootmance GmbH ügyvezetője.