A titokzatos írógépügynök, aki Budapestre csábította a brit futballtanítót

Üzenet érkezett a Nemzeti Sport szerkesztőségébe jó hónappal ezelőtt, visszahívást kért egy olvasó az angol–magyar futballtörténelemnek szentelt cikkünkkel kapcsolatban. Kiderült, Máthé László Eduárd, Magyarország korábbi kenyai nagykövete, jelenlegi lendvai főkonzulja üzent. Nem véletlenül viseli az Eduárd keresztnevet: dédapja, Edward Shires iránti tiszteletből adták neki a szülei.

A magyar futball hőskorának elfeledett alakját megemlítettük sporttörténeti visszatekintésünkben, a család Magyarországon maradt ágának leszármazottja pedig a cikket látva jelezte, szívesen betekintést nyújt az egykori sportember hagyatékából megmaradt fényképes és írásos emlékekbe. A felbecsülhetetlen értékű sporttörténeti relikviák a huszadik század első éveinek lenyűgöző kincsei: az 1902-es díszes futballérem, az 1903. február 5-i bécsi biciklipóló-verseny alkalmából kiadott díszveret vagy az ugyanabból az évből megőrzött lawn-tennis festett bronzplakett egyaránt értékes korlelet, a hazánkban letelepedett brit állampolgár 1919-es és 1920-as útlevélbejegyzései történelmi különlegességek, ahogyan a Vienna Cricket and Football Clubtól 1906-ban kapott fejléces levél is. És akkor még nem beszéltünk az egyedülálló fényképanyagról! A megjelenésében is előkelő, keskeny arcú, vékony angol úr portréképei­ről, a Shires família mátyásföldi házának kertjében készült családi fotóról vagy a külső Kerepesi úton, a rákosfalvai HÉV-megállóban rögzített utcai felvételről.

De ki volt Edward Shires, a híres dédapa? Idézzük Feleki Lászlót, a magyar sportújságírás kiemelkedő alakját, aki szárnyát bontogató fiatalként hosszú tanulmányútra indult 1939-ben Angliába. Kinti tartózkodása során pedig volt alkalma találkozni az akkor már két éve halott Edward fiával, Jackkel. „Szombati charltoni vendégünk a magyar futball hajnalát idézte fel. Jack Shires, a budapesti angol követség titkára egy fiatal magyar író barátjával, Kallós Lajossal a szabadságát tölti idekint s természetes, hogy ez alatt az idő alatt annyi mérkőzést igyekszik látni, amennyit csak tud. Jack Shires édesapja, a megboldogult Edward Shires a magyar futball egyik úttörője volt. A manchesteri fiú, a későbbi világjáró angol kereskedő Bécsen át Budapesten letelepedett, s egyike volt azoknak, akik a magyar futballt angol szellemmel töltötték meg. (...) Lehetetlen nem gondolnom arra, hogy Edward Shires vitte Magyarországra az első angol edzőt, Robertsont. Neki köszönhető az is, hogy a Bécsben internált Jimmy Hogan Budapestre került a világháború első évében.”

Mondhatjuk, az 1911-ben Budapestre csábított John Tait Robertson skót edző készítette elő a terepet az MTK-nál az 1916-ban munkába álló Jimmy Hogan futballmissziójához, amelynek hatása messze túlmutatott a csapattal nyert három bajnoki címen: Barcs Sándor 1953-as értékelése szerint őt lehet a korabeli játékosnemzedék tanítómesterének tekinteni. Tény azonban, hogy Shires közvetítése nélkül aligha költözött volna Bécsből a magyar fővárosba. Maga a „csábító” már 1904-ben áttelepült Budapestre, kezdetben az MTK futballistájaként, sérülése azonban rövidesen a klub irányítói és a magyar sport befolyásos szervezői közé vonta vissza. Vagy inkább vonta előre: az 1890-es években a bécsi labdarúgás kiépítésében is fontos szerepet játszó manchesteri írógépügynök Magyarországon az angol-magyar kapcsolatok ápolásában szerzett elévülhetetlen érdemeket, és vált ilyen minőségében a sportélet jelentős figurájává.

„Egyszer deputáció érkezett Budapestről. Iszer vezette. Meghívtak Budapestre. 1897-ben volt ez már. Nagy kirándulás volt. Vagy 30-an keltünk útra s a Millenárison álltunk ki a BTC ellen. Azt hiszem, 2:0-ra győztünk”   – emlékezett vissza bécsi csapatával szervezett első budapesti futballtúrájára Shires a Nemzeti Sportnak adott 1933-as interjújában. A hivatkozott találkozó volt a magyar labdarúgás első nemzetközi klubmérkőzése, és az angol családhoz kötődik az első válogatott találkozó is: 1902. október 12-én Edward édesapja, John Shires játékvezető bíráskodott a sporttörténelmi Ausztria–Magyarország (5:0) összecsapáson.

Az Oliver angol írógépgyár képviselőjeként dolgozó fiú – talán a kiterjedt angliai kapcsolatokkal rendelkező Kertész Tódor sportkereskedővel szövetkezve – sportszereket is forgalmazott a magyar fővárosban, ahol aztán a világháborút követő zavaros hónapokat és a tanácsköztársaság időszakát leszámítva 1937-ben bekövetkezett haláláig élt.  „Tízévi bécsi tartózkodás után cégemnek kellett valaki, aki a nehéz magyar piacon is üzleteket tudjon kötni. Vállalkoztam. Azóta itt vagyok, csak a háború utáni két évet töltöttem otthon   – mondta 1933-ban. – Budapesten már nem játszottam, mert egészségem megromlott. Bíráskodtam s az MTK csapatának szervezése körül foglalatoskodtam. Én hoztam Budapestre, az én alkalmazottaim voltak az MTK angol játékosai: Lane, Owen. Én hoztam 1911-ben Robertsont trénernek az MTK-hoz. Erre vagyok a legbüszkébb, mert mondhatom, hogy Robertson tett Magyarországon legtöbbet a futball fejlesztése terén. Robertsontól két év alatt többet tanultak a magyarok, mint amennyit mástól tíz év alatt tanultak volna.

De nemcsak a magyarok lehetnek hálásak neki, hanem az osztrákok is. Hiszen, aki két szomszéd ország futballját keletkezése óta figyelhettem, nyugodt lélekkel merem állítani, hogy az osztrákok is a magyaroktól tanulták meg az igazi futballt s a magyarok nélkül nem érhették volna el mai nagyságukat. (...) Kár, hogy Robertson nem volt antialkoholista! Különben talán még most is itt lehetne. De Robertson után – kis szünettel – jött Hogan. Hogant 1914-ben, mikor kitört a háború, Bécsben, ahová olimpiai trénernek szegődött, internálták. A fogságból írt nekem, hogy segítsek rajta. Kérésemre az MTK vezetői, élükön Brüll elnökkel, eljártak érdekében, Hogan szabad lett és – az MTK oktatója. Az egész háború alatt vígan taníthatta kedvenc sportját a magyar fővárosban.”

Mint Máthé László Eduárd elmondja, a magyar futballtörténelem megkerülhetetlen alakja, Jimmy Hogan a családi legendáriumban nem a híres szakedző, hanem kedves karakter, gyermekkori történetekben felbukkanó bonviván volt, a dédapa bizalmas barátja, aki különösen értett a fiatalok nyelvén. Brüll Alfrédot, az MTK legendás elnökét szintén szinte családtagként emlegették, Edward fiatalabb lányának, az 1914-ben született Ethelnek a családi emlékezet szerint ő volt a keresztapja (valószínűleg afféle tiszteletbeli keresztapaságról lehet szó, az izraelita Brüll tudomásunk szerint nem keresztelkedett ki). Négy gyermeke született Edward Shiresnak és feleségének, Ada Roathnak: Frances, Máthé László nagymamája, az említett Ethel, valamint két fiú, Jackie és Frank. Jackie hatalmas társasági életet élt Budapesten (a Meseautó  című 1934-es moziban állítólag az ő kártyán elveszített automobilja tűnik fel), a négy testvér közül azonban a második világháború végére már csak Frances maradt a magyar fővárosban. Edward egészsége utolsó éveiben megromlott, a kártyázás és az alkohol sem segítette helyzetét, 58 évesen hunyt el. Érdemes azonban újraolvasni 1933-ban megfogalmazott jellemzését.

„Angolok tanítómunkája nyomán fejlődött ki a híres MTK-stílus, amely később Schaffer, Konrád, Guttmann és a többiek révén az osztrák futballra, majd a sok magyar vándor által az olasz futballra is olyan termékenyítőleg hatott. A magyarok büszkék lehetnek rá, hogy ennek a szép angol játéknak az egész kontinensen ők voltak legfogékonyabb hódolói és legeredményesebb misszionáriusai. A magyar futball most a sors csapásai alatt gyengült, de minden csapást könnyen ki lehetne heverni, ha nem hiányoznának a fiatalok tanítómesterei. Schafferék, Orthék példáján könnyen felnevelődhetett az új futballnemzedékek sora, most nagyon hiányoznak ezek az igazi klasszikus példák. De a tehetség változatlanul él a magyar gyerekekben s úgy látom, hogy már újra kitermelődik egy­két, régi vágású magyar futballista.”

A Máthé László Eduárd által rendelkezésre bocsátott családi emlékek között akad egy kivágott újságcikk is a Pesti Hírlap 1918. november 6-i számából. Történelmi ereklye, amelyben a világháborút Budapesten átvészelő britek fogalmaznak meg angol és magyar nyelven közleményt a nagyvilágnak – az aláírók között találjuk Edward Shires nevét is.

„Alulírott Budapesten élő brit állampolgárok őszinte köszönetüknek adnak kifejezést azért a szívélyes és jó bánásmódért, amelyben Magyarországon a háború egész tartamán részesültek. Meg vannak győződve, hogy ezt ama honfitársaik nevében is tehetik, akiknek aláírását ez idő szerint nem szerezhették meg. Elhagyjuk most Budapestet és nem mulasztjuk el, hogy ebből az alkalomból Magyarországnak boldog jövőt, a lovagias magyar nemzetnek pedig sok szerencsét kívánjunk. Budapest, 1918. november 5-én.”