Eb 2020: az MLSZ bejelentette, Gera Zoltánból nagykövet lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.29. 10:36
null
Gera Zoltán, a 2020-as Eb magyar nagykövete (Fotó: MLSZ)
Mától számítva 500 nap múlva kezdődik a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság (a tornát 2020. június 12. és július 12. között rendezik). A kontinenstornának társházigazdája lesz Budapest is: az idén elkészülő új Puskás Ferenc Stadionban három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt játszanak majd. Ennek apropóján a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) sajtótájékoztatót tartott a Puskás Ferenc Stadion Látogatóközpontjában.

Az MLSZ bejelentette, hogy a 97-szeres válogatott Gera Zoltán lesz a 2020-as Eb magyar nagykövete. Marco Rossi szövetségi kapitány segítője egy nyilvános interjú keretében beszélt az új megbízatásáról, a jövő évi tornáról.

„Azt csinálom, amit most. Mosolygok, szépen felöltözöm és népszerűsítem az Európa-bajnokságot. Szerencsém van, hogy én vagyok a kiválasztott. Mosolyogni, szépen felöltözni mindenki szeret” – fogalmazott Gera a nagyköveti feladatok kapcsán.

Persze azt is kiemelte, nagy megtiszteltetésnek érzi a felkérést, hiszen korábban olyan, aranylabdás játékosok lehettek az Európa-bajnokságok nagykövetei, mint a holland Ruud Gullit vagy éppen Zinédine Zidane. Magyarország mellett a másik 11 házigazda is választ nagykövetet, de az MLSZ jelentette be az elsőt: Gera Zoltánt.

Gera arról is beszélt, reményei szerint az Európa-bajnokságon, az új Puskás Ferenc Stadionban a magyar válogatott játssza majd az első mérkőzést, a csapat mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy kvalifikálja magát a tornára.

Az esemény végén az is elhangzott, hogy a 2020-as Eb-re és a 2019-es, budapesti női Bajnokok Ligája-döntőre nagy számban önkéntesek jelentkezését várják a szervezők.

A bejelentést és a Gera Zoltánnal készült interjút itt tekinthet meg!

Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Fiola Attila, 2021. június 19., Magyarország–Franciaország 1–1

Magyar válogatott
Tegnap, 10:52

Bognár György a játékvezetésről: 20 ítéletből 19 rossz volt

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 20:58

Szavazzon a XXI. század góljára! – Gera Zoltán, 2016. június 22., Magyarország–Portugália 3–3

Magyar válogatott
2025.03.01. 11:27

MLSZ: ezek voltak az NB I 21. fordulójának legszebb góljai – videó

Labdarúgó NB I
2025.02.25. 14:54

A következő két NB II-es fordulóban is képernyőre kerül a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.02.24. 16:39

Hornyák Zsolt elárulta, téma-e a bajnoki cím a Puskás Akadémia öltözőjében

Labdarúgó NB I
2025.02.22. 19:54

Szavazzon a XXI. század góljára! – Gera Zoltán, 2011. március 29., Hollandia–Magyarország 5–3

Magyar válogatott
2025.02.22. 09:47

Elkészült az NB I 23. és 24. fordulójának pontos programja

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 09:39
Ezek is érdekelhetik