Ikonikus magyar gólok: Albert mindenkit elfektetett

Albert Flórián alig két hónappal 18. születésnapja után belőtte élete egyik legszebb, s talán legemlékezetesebb gólját. Labdarúgó-válogatottunk 1959. november 8-án az NSZK együttesét fogadta, öt évvel voltunk a balszerencsés körülmények között 3:2-re elvesztett 1954-es vb-döntő után, a Népstadionba mintegy 90 ezer néző ment ki a találkozóra. A két csapat között nem ez volt az első meccs a berni finálé óta, együttesünk ugyancsak Baróti Lajos irányítása alatt 1957 decemberében Hannoverben 1:0-s vereséget szenvedett a regnáló világbajnoktól.

Az 1958-as vb-n az NSZK a negyedik helyen végzett, míg a magyar csapat nem jutott tovább csoportjából. Baróti nem sokat teketóriázott, csapatépítésbe kezdett. Így került a legjobbak közé két fiatal, Göröcs János és Albert Flórián. Egyikük tehetsége sem volt vitás, de Baróti utóbbinak azt mondta: „Flóri, ha leérettségizel, játszol a válogatottban.” Így is lett, a középcsatár végzett a Madách Imre Gimnáziumban, és június 28-án a svédek ellen bemutatkozott a legjobbak között. Még nem lőtt gólt (Göröcs viszont kettőt) a 3:2-re megnyert mérkőzésen, de az NSZK ellenit 4 meccs/ 4 gól mutatóval várta. A találkozó után ez állt a Népsportban, mintegy értékelve a közelmúlt válogatott mérkőzéseit: „A legkiemelkedőbbek közül előbb a most 20 éves Göröcs, majd a 18 éves Albert vert gyökeret a nagyválogatottban és vitt új színt, friss vérkeringést az együttesbe.”

Pedig amikor Flóri még a Fradi kölyökcsapatában játszott, és Bukovi Márton figyelmébe ajánlották, mondván, Marci bácsi, van itt egy ügyes gyerek, mindent tud a labdával, a neves szakember csak csóválta a fejét. „Mit akarnak ezzel a péklapátlábú gyerekkel?” Pedig a „péklapátlábú” éppen a mozgásával tévesztette meg az ellenfeleit, az NSZK-nak rúgott gólja a legjobb példa erre. Bár a szaklap elég visszafogottan írta le a 47. perc eseményeit: „Albert kapja a labdát a 16-os előtt, a középcsatár »díszkísérettel« tör előre, három védőt is kicselez, szorongatott helyzetben balra kanyarodva 7 méterről a kapu baloldalába lő. 2:0.” Az értékelés egy kicsivel már közelebb visz a valósághoz. „Albert hátravontan játszott, igen sokat fáradozott. Ezúttal néhányszor meg is szerezte a labdát. Igyekezett kiszolgálni társait. Emellett egyszer-másszor igen jó egyéni alakítással vonta magára a figyelmet. Gólja ragyogó csatárteljesítmény volt.” A Képes Sport már plasztikusan, sőt, némiképp túlozva fogalmazott: „(...) a félpályáról induló Albert végigcselezve az egész német védelmet, nehéz szögből egy olyan káprázatos gólt lőtt, amitől szinte elámult a közönség.” A középcsatárról készült felvétel képaláírása is beszédes: „Ritkán látott a Népstadion közönsége olyan remek csatárteljesítményt, mint amilyet Albert mutatott be a második magyar gólt megelőzően.”

De milyen is volt ez az alakulóban lévő válogatott? Idézzük Sándor Károlyt, a csapat kiváló jobbszélsőjét: „Nem sok ország dicsekedhet olyan tehetséges, kivételes képességű belsőkkel, mint a Göröcs, Albert, Tichy hármas, amely összesen 61 esztendőt képvisel. Ha ehhez a hármashoz a következő egy-két év alatt sikerül egy-egy jó jobb- és balszélsőt kinevelni, aligha lesz párja a magyar csatársornak. Nyugodtan állítom, hogy így lesz, mert ezek a fiatalok nem önteltek, hallgatnak a jó szóra, mondhatom, öröm velük együtt játszani. És mit fognak még tudni… hiszen ma még minden héten újat és újat tanulnak…”

Az 1959. november 8-án lejátszott mérkőzésen a magyar válogatott a következő összeállításban játszott: Grosics – Mátrai, Sipos, Sárosi – Bundzsák, Kotász – Sándor, Göröcs (Bozsik, 75. p.), Albert, Tichy, Szimcsák I. Az NSZK pedig: Tilkowski – Stollenwerk, Erhardt, Juskowiak – Benthaus, Szymaniak – Rahn, Schmidt, U. Seeler, Brülls, Siedl. Sándor „Csikarnak" annyiban nem lett igaza, hogy Baróti Lajosnak nála jobb jobbszélsőt és Fenyvesi Máténál jobb balszélsőt nem talált, így összeállt a már a svédek ellen először szereplő, a magyar labdarúgás történetének egyik leghíresebb csatársora: sándorgöröcsalberttichyfenyvesi.

A magyar szövetségi kapitány már az 1962-es chilei vb-re készülő együttesét formálta, a támadók csapatrésze tulajdonképpen az állandóságot képviselte, a kapusposzton Grosics Gyula helye is biztos volt, a védelemben az angolok elleni első vb-meccsen Rancaguában Mátrai, Mészöly és Sárosi játszott, Solymosi és Sipos alkotta a fedezetpárt. Tehát az NSZK elleni összeállítás majd' három év múlva alig változott, pedig Baróti rengeteg labdarúgót kipróbált, még Bozsik Józsefet is beállította. Ám ha egy adott posztra megtalálta a játékosát, ahhoz még esetleges formaingadozása ellenére is ragaszkodott. Így Alberthez is, aki 1958. november 2-án a Népstadionban 17 évesen és 47 naposan a Diósgyőr 3:1-es legyőzése alkalmával két góllal mutatkozott be élete első NB I-es mérkőzésén.

„Mindenki csatár akart lenni, Puskás meg Hidegkuti, védeni csak egy-két »elvetemültnek« jutott eszébe, aki aztán egyest varratott édesanyjával a pulóvere hátára. A többi meg, ha tehette, kilencest" – mesélt Albert a kezdetekről életrajzi könyvében. De mi is volt a kilencesek kiváltsága? „Mert hát a középcsatár volt a csatárok csatára, a játékosok játékosa, a császár, a király, elvégre, aki gólt lő, annak a legnagyobb a becsülete." Albert Flóriánnak ezek alapján volt becsülete. Az FTC–BVSC (1959. november 15., 5:1) meccsen négy gólt ért el, valamennyit fejesből. Az FTC–Dorog (1960. március 6., 7:1) mérkőzésen szintén négyszer talált a kapuba. Az FTC–Haladás (1960. június 12., 2:0) találkozón mindkét gól az ő nevéhez fűződött, egyiket tőle szokatlanul, 16 méterről nagy lövéssel vágta a jobb felső sarokba. Az FTC–Csepel (1960. június 26., 2:1) összecsapáson szerzett duplája a gólkirályi címhez is hozzásegítette, 1960-ban 27 góllal lett a legjobb góllövő. Még ugyanebben az évben a Debrecen ellen (1960. december 11., 7:0) hat gólt vállalt.

A felsorolás azért fontos, mert mindez a Chile felé vezető úton történt, akárcsak válogatottbeli tettei. A Népstadionban az angolokat az ő két góljával győztük le 2:0-ra (1960. május 22.), innentől gólszünet következett az Egyesült Arab Köztársaság elleni találkozóig (1961. február 17., Kairó), amelyen a duplájával lett 2:0 a javunkra. Az NDK-nak (1961. április 16., Megyeri út, 2:0), Jugoszláviának (1961. május 7., Belgrád, 4:2 a javunkra) egyet-egyet lőtt, és ha figyelembe vesszük, hogy az NSZK elleni és az első vb-mérkőzés között válogatottunk 21 találkozót játszott, akkor ez nem is olyan félelmetes sorozat. Ám a széria végén, Chilében ismét egy „félelmetes" Albert-gól született, amely 1:1 után eldöntötte az Anglia elleni találkozót, mintegy megalapozva a magyar válogatott nyolc közé jutását. Ehhez persze kellett Flóri a bolgárok ellen szerzett három gólja is...

De még csak 1959-ben járunk, úgy érezhettük, hogy visszavágtunk az NSZK-nak a berni vereségért, s van egy ördöngösen cselező középcsatárunk.

ALBERT FLÓRIÁN GÓLJA