Ikonikus magyar gólok: Bene Ferenc beemelte

Aggasztó jelek.

A sportsajtó egyre kritikusabban írt, a szurkolók kongatták a vészharangot. Az 1975-ös esztendő nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. A sportág hívei már túljutottak a sokkon – az 1970-es mexikói után az 1974-es Nyugat-Németországban rendezett világbajnokságon sem vett részt a labdarúgó-válogatott –, úgy volt vele mindenki, hogy előbb-utóbb kilábalunk a hullámvölgyből. Aztán következtek az Európa-bajnoki selejtezők – aligha lehetett halálcsoportnak nevezni, amelyikbe a mieink kerültek, Luxemburg, Ausztria és Wales mellé –, ám innen sem sikerült továbbjutni. Különösen a walesiek elleni két vereség okozott kisebbfajta földindulást: még 1974 októberének végén Cardiffban 2–0-ra, majd a Népstadion mintegy huszonötezer elképedt szurkolója előtt 1975 áprilisának közepén 2–1-re győztek a britek… És akinek ez sem volt elég, átélhette az újabb kudarcélményt, olimpiai válogatottunk ugyanis hiába nyert 2–0-ra Budapesten, Szófiában beleszaladt egy 4–0-s vereségbe, és nem jutott ki az 1976-os montreali ötkarikás játékokra. Pedig a bolgár fővárosban olyan játékosok szerepeltek címeres mezben, mint Bálint László, Pintér Sándor, Zámbó Sándor, Fekete László, Kozma Mihály, Müller Sándor…

Aggasztó jelek.

És az 1975 őszi kupaküzdelmek sem hoztak változást. Bár a bajnok Újpest a BEK első fordulójában magabiztos, fölényes 4–0-s győzelmet aratott a Megyeri úti stadionban a svájci FC Zürich fölött. Várhidi Pál, a Dózsa edzője azt mondta: „A négy-nulla ellenére sokat bosszankodtam, hiszen több biztos helyzetet hagytak ki játékosaim. Persze még szívesen bosszankodnék néhány ilyen négy - BEK-mérkőzésen." S ha a legendás mester bosszankodott a budapesti mérkőzésen, vajon mit érezhetett Zürichben? A már leírt, esélytelennek ítélt svájciak negyvenöt perc alatt ledolgozták tetemes hátrányukat, és 4–0-ra vezettek a lila-fehérek ellen. Jól jellemzi a mérkőzést, hogy mindössze 2500 néző volt a Letzigrund Stadionban, gyakorlatilag senki sem hitt a Zürich továbbjutásában. Ehhez képest… De az Újpest Nagy László révén szépített, ugyan a Zürich rúgott még egyet, az 5–1-es vereség a Dózsa továbbjutását jelentette. Várhidi Pál éveket öregedett a kilencven perc alatt, és egyfolytában azt hajtogatta: „Nemhogy most, de egy hónap, vagy talán egy év múlva sem tudok erre a teljesítményre mit mondani…"

Bizony az Újpest azon az őszön nem sziporkázott. Olyannyira nem, hogy 1975. szeptember 6-án a Népstadionban 75 ezer néző előtt szenvedett 4–1-es vereséget a villámgyorsan futballozó Ferencvárostól. Pedig erős volt az Újpest kerete, a rangadón Bene Ferencnek csak a kispadon jutott hely.

A legendának. Merthogy Ferike, ahogy mindenki becézte, akkoriban már inkább csak epizódszerepet kapott a Megyeri úton, ám akár kezdőként, akár a kispadról beszállva jutott szóhoz, megpróbált maradandót alkotni. Fontos gólokat szerzett, tisztelték őt a védők – és ő ragaszkodott a lila-fehér szereléshez. Amikor az Újpest október 22-én a BEK második fordulójában Lisszabonban lépett pályára, Bene a középpályán kapott szerepet, védekező feladattal. A cél nem is lehetett más, mint a szoros eredményt kiharcolása, hogy megmaradjon az esély a visszavágóra. Csakhogy a Benfica 55 ezer őrjöngő szurkolója előtt fergeteges futballal rukkolt ki, és 5–2-re győzött a magyar bajnok ellen. A korabeli tudósításban ez jelent meg: „Az öt kapott gól közül csak egy nem írható a közvetlen védelem rovására, a többi négyben sajnos főszerepet játszott. Mert ugye nehezen magyarázható az a tény, hogy egy sokszoros bajnokcsapatnak az ellenfél gólt tud fejelni közvetlen közelről, fejjel ér el gólt tizenöt méteres távolságból, és néhány perccel a befejezés előtt a középcsatár a földön ülve az ötödik és esetleg egyben sorsdöntő gólt is bevágja a magyar kapuba…"

Sokkoló vereség volt. Ám az Újpestre sohasem volt jellemző, hogy feladja, hogy beletörődik a sorsába. Várhidi Pált ahányszor csak kérdezték, rendre azt válaszolta: „Igenis hiszek a továbbjutásban!" Hogy aztán ez kincstári optimizmus volt, vagy a kiváló szakember valóban megérezte, mi fog történni?

Mert november 5-én a Megyeri úton lejátszott mérkőzésen csaknem megtörtént a csoda. Bene már a negyedik percben vezetést szerzett, három méterről fejelt a kapu jobb oldalába. Bár a 14. percben meghűlt a vér a szurkolók ereiben, hiszen Rui Jordao becselezte magát a tizenhatoson belülre, Dunai III Ede becsúszva szerelte, s Lattanzi játékvezető a tizenegyespontra mutatott. De Jordao labdáját Rothermel Ádám vetődve kiütötte. Így a szünetben egy góllal vezetett az Újpest, amely a fordulás után tovább fokozta a tempót, hogy aztán az 54. percben a futballtörténelemben egyedülálló esemény történjen. „A szünet után óriási lendülettel kezdett a Dózsa, és az 54. percben rendkívüli módon újabb gólt szerzett. Egy vendég szabadrúgás után José Henrique, a Benfica kapusa megfogta a labdát a tizenegyespontnál. Kirúgáshoz készülődött, játszott a labdával, feldobta egy kicsit a levegőbe, és ez lett a veszte. A közelben álló Bene a levegőben lévő labdát az üres kapu közepébe emelte…!"

Megismételhetetlen jelenet volt. A televízió közvetítette a mérkőzést, és abban a pillanatban szerte az országban ezrek pattantak fel, és kiáltották: „Te jó ég! Ferike beemelte." Varázslatos, szemtelen, egyedi találat volt. José Henrique szemszögéből Bene mintha a föld alól került volna elő… A fantasztikus gól pluszlendületet adott a csapatnak, amely úgy tíz perccel később a harmadik gólt is megszerezte: Horváth József futott el a bal szélen, középre emelte a labdát, és Nagy László a védők gyűrűjében hat méterről a léc alá fejelt.

Három-nulla – megvan, meg lehet a továbbjutás! Csakhogy a Benfica a 74. percben Nené révén potya ízű gólt szerzett, a portugál csatár 22 méterről ívelt a kapujából feleslegesen kimozduló Rothermel fölött a hálóba. A varázslat egy pillanat alatt elillant. Kijózanító, észhez térítő jelenet volt.

Aggasztó jelek.

Akkor, 1975 őszén kiesett a válogatott az Eb-selejtezőből, vereséget szenvedett az olimpiai selejtezőn, búcsúzott a KEK-től az osztrák Sturm Grazcal szemben a Szombathely, a BEK-től az Újpest, az UEFA-kupától a Honvéd.

Ám Ferike emelése felejthetetlenné tette még ezt az időszakot is.