Ikonikus magyar gólok: Magical Magyar

Albert Flórián vagy éppen Bene Ferenc pályafutását kevés felvétel őrzi, így részben kénytelenek vagyunk a szájhagyományra hagyatkozni, amikor góljaikat felidézzük. Nagyrészt azért a nyomtatott sajtó vagy a szemtanúk pontosan felidézik a történteket – a meglévő ritka filmfelvételek pedig igazolják, a magyar futballmúlt klasszisai tényleg maradandót alkottak. Alberttel, Benével és Farkas Jánossal kapcsolatban elmondhatjuk, hogy kihagyhatatlanok voltak ebből a sorozatból, ahogyan Puskás Ferenc sem maradhat ki. Bene ráadásul inkább érdekes, mint fontos góljával került az összeállításba, hiszen a csatár az 1964-es tokiói olimpia döntőjében szerzett gólja a csehszlovákok ellen, vagy az 1966-os vb-n a braziloknak rúgott gólja, ha úgy tetszik, fontosabb, előbbi után aranyérmes lett a magyar csapat, az utóbbin elért 3:1-es győzelem pedig nagy lépést jelentett a továbbjutáshoz a csoportból – arról nem beszélve, hogy „Ferike” gólja 1975-ben a BEK 2. fordulójában a Benfica ellen a Megyeri úti visszavágón ugyan győzelemre segítette az Újpestet, de az együttes a 3–1-es siker ellenére kiesett (az első meccsen Lisszabonban 5–2-re kaptak ki a lila-fehérek). Ha Albert karrierjét idézzük fel, az NSZK ellen rúgott zseniális gólja utánozhatatlan, ám az 1962-es chilei vb-n az angolok elleni csoportmeccsen az 1:1-es állást követően szerzett okos és szép gólja (lám, egy gól lehet egyszerre okos és szép is…) révén megszülető 2:1-es siker úgy kellett a nyolc közé jutáshoz, mint egy falat kenyér. De rúgott ő kettőt is az angoloknak a Népstadionban (1960. május 22., 2:0) vagy ugyanott az elsőt az olaszoknak öt évvel később (1965. június 27., 2:1). Az is igaz, hogy Csuhay József, de még Vincze Ottó esetében sem jöhet szóba más gól, mint amelyet „megénekeltünk”, Détári Lajos lengyeleknek beakasztott bombájáról lám, évtizedekkel később is beszélünk, ahogyan az Eintracht szurkolói teszik a Bochum elleni Német Kupa-döntőben szerzett szabadrúgásgólja kapcsán – jut eszembe, májusban ennek is éppen 30 éve. De ha sorozatunkban „Döme" a hollandok ellen Rotterdamban lőtt egyenlítő gólját idézzük fel (1984. október 17., 2–1-es magyar győzelem), vagy ugyanabban a vb-selejtezőben 1985 tavaszán a Hanappi-stadionban az osztrákoknak rúgott harmadik gólunkat (3–0), amelyet követően az örömittas magyar szurkolótábor „Mexikó! Mexikó!” kiáltással köszöntötte a kijutást az 1986-os vb-re, akkor sem nagyon lövünk mellé, sőt! Ugyanis a lengyelek elleni Eb-selejtezőn lőtt dugó – s az azt követő 5–3-as győzelem – sem volt elég, hogy versenyben maradjunk az 1988-as kontinensbajnokságra jutásért.

Gera Zoltán már egy olyan korszak futballistája, amelyben a továbbjutási reményeinket valamelyik világversenyre rendre felülírta a keserű valóság. Abban is különbözik korábbi klasszisainktól, hogy az ő pályafutása szó szerint a szemünk előtt zajlott. Játékát rengeteg videofelvétel őrzi, ezért nemcsak a Pécsnél vagy a Ferencvárosnál eltöltött időszaka, hanem az angliai évei sem merülnek a feledés homályába. A Premier League-ben elsősorban okos passzaival, váratlan cseleivel hívta fel magára a figyelmet, de a West Bromwich Albionban (2004–2008, 2011–2014) és a Fulhamben (2008–2011) a gólokkal sem maradt adós. Nem véletlen, hogy a soccernet.com szakportál 2005-ben beválasztotta a PL 2004–2005-ös álomcsapatába. A Cech – Hibbert, Carragher, Terry, Heinze – Gera, Cahill, Lampard, Robben – Henry, Rooney felállású együttes (Tony Hibbert kivételével) valamennyi tagja – Gerát akkor még leszámítva – szerepelt világ- vagy Európa-bajnokságon. A ködös Albionban nem véletlenül kapta a „Magical Magyar” becenevet.

Hogy a birminghami csapat ikonikus alakja lett, azt mi sem jellemzi jobban, mint hogy az angol labdarúgással foglalkozó orgánum, a HITC Sport 2017 januárjában Gera Zoltánt a West Brom elmúlt 25 évének legjobb három igazolása közé sorolta. S hogy a futballban mennyi szenvedély van? Egy West Brom-drukker, bizonyos Matthew Jones rá egy hónapra csak azért jött el Budapestre, hogy az akkor már ismét Fradi-játékos „Gerzsonnal” találkozzon! Legnagyobb brit sikerét a Fulham együttesében érte el, a csapat nem kis részben Gerának köszönhetően bejutott az Európa-liga döntőjébe. Az elődöntő első mérkőzése a Hamburg ellen 0–0-s döntetlennel végződött, a visszavágón a Craven Cottage-en a Mágikus Magyar szerezte a londoni gárda második gólját a 2–1-re megnyert mérkőzésen. Ezt nálunk úgy mondják, góljával a döntőbe lőtte csapatát. Nem véletlen, hogy a találkozót követően a The Times azt írta, a patinás stadionban valószínűleg még sohasem volt akkora hangorkán, mint Gera gólja után. A brit sajtó a Top Gear (Csúcsmodell) mintájára nem hagyta ki a játékos nevéből adódó szóviccet: a Top Gera (Gera a csúcson) két lapnál is a főcímben szerepelt. A magyar válogatott oszlopa a The Sunnak kijelentette, a Hamburg ellen szerzett találatát élete legfontosabb góljának tartja – ezen nyilván addigi pályafutását kell értenünk. Valóban a legfontosabb gól volt, ha nem is legszebb vagy legemlékezetesebb. Ha ugyanis vesszük a fáradságot, s az interneten elmerülünk Gera góljaiban, bizony vakarhatjuk a fülünk tövét, melyik is a legszebb: még fradistaként ollózása Sopronban, a West Brom fekete-fehér csíkos mezében eleresztett bombagóljai, vagy mondjuk 2002-ben San Marino elleni triplája közül az ugyancsak ollózással szerzett. S 2011 márciusában Eb-selejtezőn Amszterdamban ugyan 5–3-ra vesztettünk, de Gera két gólt is lőtt, egyik szebb volt, mint a másik. Előbb ballal, kapásból, 15 méterről ő szerzett 2–1-es vezetést, majd 3–3-ra egyenlített egy pazar jobb felső sarkos lövéssel. És mielőtt a portugálok elleni kapásgóljáról szó esne, ne feledjük: 2014-ben a Groupama Arenában az ő látványos fejesével győztük le 1–0-ra a finneket.

Gera esetében tehát lehet válogatni a szép és/vagy fontos góljai közül, de a legemlékezetesebb bizonyára a portugálok elleni gólja a 2016-os franciaországi Eb-n. Ez a gól szép is, fontos is, és legfőképpen emlékezetes. Utóbbi jelző főleg azért érvényes, mert a magyar labdarúgó A-válogatott 30 év után vett részt világversenyen, labdarúgóink szinte minden pozitív megnyilvánulását mérhetetlen szeretet övezte. Talán titokban sem álmodtunk arról, hogy csapatunk az utolsó csoportkör előtt – az osztrákok legyőzése és az Izland elleni döntetlen után – vezeti a tabellát. A 2016. június 22-i mérkőzéstől függetlenül a mieink már bejutottak a legjobb 16 közé. Amikor Gera a 19. percben 1–0-s vezetést szerzett, már látszott, a portugáloknak kell futniuk az eredmény után (nekik fél szemmel az Izland–Ausztria találkozó állását is figyelniük kellett). „Gerzson” góljáról Rio Ferdinand azt nyilatkozta: „Fantasztikus gólt szerzett, elképesztően technikás lövés volt.” A Nemzeti Sport ezt írta: „Gera Zoltán 37 évesen – csodálatos – pályafutása egyik legszebb gólját lőtte!”

Idézzük vissza, mi is történt! Dzsudzsák jobb oldali szögletét követően Cristiano Ronaldo kifejelte a labdát, a 15 méterre álló Nani még fejjel megtoldotta. A labda a portugálok kapujától 22 méterre álló Gera előtt pattant, viszonylag magasra. Zoli mellel megszelídítette, hagyta, hogy egyet pattanjon, majd ballal kapura zúdította, s a fűszálak fölött suhanó lövés a kapu bal oldalába szállt, Rui Patrício hiába vetődött.

Csoda, hogy a meccs után örömé­ben a magyar a Nagykörúton felmászott a villamosmegállók tetejére?

(A következő részben: Aki ámulatba ejtette Angliát)

A korábbi részeket ide kattintva olvashatják el!