Ikonikus magyar gólok: valahogy bement

Én ezt a gólt másképpen nem hallottam emlegetni, mint a „finnek elleni gól”. Normális esetben azt kérdezi az egyik futballszurkoló a másiktól: „Emlékszel Flóri cseleire a nyugatnémetek ellen?” Vagy: „Megvan, ahogyan Farkas Jancsi kapásból belőtte a braziloknak?” Ehhez képest itt van ez a gól, amelyet 1997. október 11-én szereztünk a finnek ellen, s amellyel 1–1 lett az eredmény. A döntetlen azt eredményezte, hogy válogatottunk pótselejtezőt játszhatott az 1998-as franciaországi vb-re jutásért. De hallotta már valaki úgy emlegetni ezt a gólt, hogy: „Emlékszel, amikor a Sebők bevágta?” Vagy akár így: „Tudod, amibe Orosz Feri beleért?” De ha már így részletezzük: „Nem a Horváth Feri?”

Bizony, éppen ez az. Már az is kételyt ébreszt, hogy egy harmadik futballista neve is felvetődött. Pedig csak az biztos: a labdába utoljára a finnek kapusa, Teuvo Moilanen ért bele. Viszont olyasmit még sose hallottam, hogy egy sikert ezzel értékeljünk le: „Tudod, amikor a finn kapus beütötte a saját kapujába.” Mert ezt ekként lehet előhívni legpontosabban az emlékezetből – de így meg nem szoktuk.
Hogy egy ilyen gól akkor miért emlékezetes?

Mert nagyon kellett. Legalább úgy, mint Kleinheisler László vagy Priskin Tamás gólja a norvégok elleni 2015-ös Eb-pótselejtezőn. Tény, a finnek elleni gól szépségében egyikhez sem hasonlítható. De nem is ezért szeretjük…

Az 1986-os vb-kudarcot nagyon nehezen dolgozta fel a magyar labdarúgás, ha egyáltalán feldolgozta. Sem az Olaszországban (1990), sem az Egyesült Államokban (1994) rendezett vb-re nem sikerült kijutnunk, Mészöly Kálmánt 1996-ban Csank János követte szövetségi kapitányként. Hivatalba lépésekor vállalta, hogy a válogatottat a vb-selejtező mérkőzésein a csoport második helyére vezeti. Ez akkoriban vb-pótselejtezőt ért. Csoportunkból a norvégok kiemelkedtek, az azerieket oda-vissza illett legyőzni, a svájci, a finn és a magyar válogatott harcolt a második helyért.

Az eredeti elképzelés szerint a vetélytársak ellen egy hazai győzelem és az idegenbeli döntetlen elég lett volna. Persze tudtuk, hogy nem lesz könnyű, hiába voltunk jobbak a budapesti meccs első félidejében a finneknél, Orosz Ferenc góljával csupán 1–0-ra győztünk. Norvégiában viszont várakozáson felül játszott a csapat, Kjetil Rekdal csak a 83. percben szerezte meg a házigazdák első gólját, igaz, rúgott még kettőt (0–3)… Bakiban nem követtünk el bakit (3–0), a zürichi Hardturm Stadionban viszont legjobbjainknak nem ment olyan jól, mint a Fradinak másfél évvel korábban, Kubilay Türkyilmaz a 83. percben törte meg a mieink ellenállását (0–1). Csank János nem véletlenül nyilatkozta a találkozó után: „Hiába játszottunk jól a mérkőzés nagy részében, ismét a végén buktunk el.

Sajnos, azt kell mondanom, még mindig nyolcvanperces csapatom van.” A norvégok elleni hazai 1–1 viszont bravúr volt, a szövetségi kapitány nem véletlenül jegyezte meg: „Biztos vagyok abban, hogy ezzel a játékkal a következő ellenfelünket legyőzhetjük.” Svájcot fogadtuk az átépítés alatt álló Népstadionban, a játék nem volt a norvégok elleni, a győzelem el is maradt. Sovány vigasz, hogy az ellenfél futott a döntetlen után, amelyet Stéphane Chapuisat a 90. percben szerzett góljával vívott ki (1–1)… Az azeriek az Üllői úton sem okoztak gondot (3–1). Az utolsó forduló előtt Norvégia 20 ponttal már továbbjutott, mi egy ponttal előztük meg a finneket, Svájc már nem szólhatott bele a második hely sorsába, azaz döntetlent kellett Helsinkiben kicsikarni.

Szó szerint ez történt. Az október 11-én lejátszott mérkőzésen a hazai csapat Moilanen – Tuomela, Ylönen, Hyypiä – Reini, Mahlio, Litmanen, Valakari, Koskinen (Rissanen, 82.) – Sumiala (Johansson, 89.), Paatelainen összeállításban játszott, a magyar csapat pedig így állt fel: Sáfár – Lőrincz – Sebők, Lipcsei, Keresztúri – Mracskó, Nyilas (Horváth F., 67.), Halmai, Egressy (Dombi, 81.) – Kovács Z. (Illés, 57.), Orosz. Az első félidőben finoman fogalmazva sem ment jól, igaz, a finneknek sem, az első félidőben el sem találták Sáfár kapuját. Egyébként a lövéseket nézve felénk billent a mérleg nyelve (13–9), de Antti Sumiala a 62. percben a hazaiaknak szerezte meg a vezetést. Hogy aztán 30 perccel később mégis a magyar játékosok ölelkezhettek a gyepen?

„Egyszer nekünk is sikerülhetett. Egyszer mellénk is állhatott a szerencse. Mert a sors többnyire visszaadja azt, amit korábban elvett. Más kérdés, hogy mifelénk többnyire a fanyalgás az úr. Amikor korábban szerepet kapott kudarcainkban a balszerencse, azt szajkózta boldog-boldogtalan, hogy félre a panaszokkal, kizárólag az eredmény számít. Most pedig, amikor igenis bennünket segítettek az égiek, ott a hajlandóság sokakban arra, rá-legyintsenek, mondván: óriási mázlink volt” – írta október 13-án megjelent értékelésében a Nemzeti Sport.

De hát mi is történt a finn–magyar vb-selejtező 92. percében? A sportlap tudósításában ez áll: „Lőrincz 30 méteres szabadrúgása után a labda az egyik finn játékosról szögletre pattant. A bal szélről Keresztúri ballal lőtte középre a labdát, amelyet Halmai továbbcsúsztatott. Sebők elcsúszott, ám hét méterről, ballal, fekvő helyzetből is lőni próbált. Hyypiä azonban megelőzve a magyar védőt, elrúgta a labdát, amely Oroszon irányt változtatva a kapu felé tartott. A gólvonalon álló Mahlio a bal alsó saroknál felszabadított volna, ám az előtte helyezkedő Moilanen kapus bal kezét találta el, és a labda a kapu közepébe pattant. Öngól.”

Sebők Vilmos így idézte fel a gól előtti pillanatokat: „Odacsúsztam, mert oda kellett csúsznom. Meccsenként rengetegszer megtettem, s megteszem majd máskor is, most azért lett jelentősége az egésznek, mert elindította a gólhoz vezető folyamatot. Jó, hogy így alakult, ennyi az egész, amellett persze, hogy sohase alakuljon rosszabbul. Hiába volt sorsdöntő, csak egyetlen mozzanat volt a meccsből. Ha más van ott, ugyanúgy cselekszik, ez meggyőződésem.”

A finnek szerint Bernd Heynemann játékvezető a 90. percben kétszer is hibázott. Szerintük Mixu Paatelainen lövésébe Mracskó Mihály beleért, ezért kirúgás helyett szögletet kellett volna ítélni. Ráadásul a német bíró a reklamáló Jari Litmanennek nemcsak hogy sárga lapot adott, az első lehetséges alkalommal újra ellene ítélt. Ebből lett aztán Lőrincz Emil szabadrúgása és a gólt megelőző szöglet.

A legtekintélyesebb finn lap, a Helsingin Sanomat másnap ezt a címet adta cikkének: „Egy buta gól kettétörte az álmokat.” A tudósító újságíró véleménye szerint a német játékvezető indokolatlanul sokat hosszabbított. Érdekesség, hogy Heynemann a jelentésében Sebők Vilmost jelölte meg góllövőként, a finn teletext Sami Mahliót nevezte meg. A Helsingin Sanomat mélyen hallgatott a gólszerző személyéről, csupán annyi szerepelt a tudósításban, hogy öngól. Maradjunk abban, amit a Nemzeti Sport írt húsz évvel ezelőtt, két nappal a találkozó után: „Tekintve, hogy az utolsó érintés Teuvo Moilanené volt, ez utóbbi kijelentés áll a legközelebb az igazsághoz.”

De ez senkit sem érdekelt. A lényeg, hogy válogatottunk pótselejtezőt játszhatott.

Akkor még nem tudtuk, hogy Jugoszlávia következik…

(A következő részben: Pórul járt portugál)